7231. lajstromszámú szabadalom • Újszerű gázfejlesztő készülék
szerkezete is, hogy a gáz a fogyasztó helyen egyenlő előre meghatározott nyomás alatt tartatik, a tartály tartalmának változásai daczára, melyeket a fokozatosan leülepedő szilárd anyag von maga után. A jelen találmány tárgyát képező készüléket a mellékelt rajz metszetben tűnteti fel. A czélszerűen fémbádoghói készült hengeralakú edény: az edény köpenye lefelé is föl van hajlítva, úgy hogy egy gyűrűalakú fí kamra keletkezik A1 belső edény és A külső edény között képezve. A1 edény az A edény magasságának körülbelül egy harmadrészéig ér, olyképen, hogy A edény tartalma A1 edény térfogatánál csökkentve körülbelül felényire redukáltatik. A1 belső edényt A2 födőlemez zárja el, mely egyszersmind C üst számára fekvőhelyül szolgál. Ez utóbbi a calciumcarbidból kiváló úredékek (mész) fölvételére szolgál. D egy szintén czélszerűen fém-bádogból készült, nyílt edény, mely nyílásával lefelé és gyűrű alakú, kivágott D1 fenekével fölfelé A edénybe tétetik, úgy hogy köpenye A és A1 edények köpenyei között van. I) edénybe E diaphragma átlyukgatott bádog vagy sodronyrács van betéve, úgy hogy a diaphragma fölött B1 tér a gyűrű alakú B kamrával közlekedik. I)1 födélre egy hengeralakú F1 bádoghűvely van föltéve, mely töliil nyitott, és ezen Fl hüvelybe szorosan van betolva F gáztartály, mely hasonlóképen D1 födélre támaszkodik és F* keresztfallal két részre van osztva. F2 keresztfalon van r markolat és továbbá a G kieresztő szelep, melyen keresztül a gáztartály* két szakasza egymással közlekedik. Hogy F tartályt I)1 födélen szilárdan tarthassuk (odaszoríthassuk), kivűl az F tartály fölső szélére támaszkodó p nyomórúgó van elrendezve, mely F1 hüvelyhez forrasztott p1 gyűrűn hatol keresztül, úgy F tartálynak F1 hüvelyből való kihúzása határolva van. Továbbá D1 födélen Hl hüvely van föltéve mely H kamrát alkot, mely a cálciumcarbid tartalékkészletének befogadására szolgál és végül D1 födélnek köralakú n nyílásába egy nyílt K sodronyrács-kazán van beakasztva, mely a calciumcarbid befogadására szolgál. J a Dx födél körfelűlete n nyílás és Z/1 hüvely között, mely a H kamra fenékét alkotja. H1 hüvely és F tartály közötti gyűrűs térben víz van. Ha a leírt készüléket aczetylgáz előállítására akarjuk használni, akkor B1 szakaszba. í'1 diaphragma fölé calciumcarbidot viszünk be és II szakaszban a gyűrűs fölületen tartalékkészletet helyezünk el, míg egy további calciumcarbidot, a K kosárba vezetünk be. mi által három elkülönített calciumcarbid rakás keletkezik. Ha ezután B kamrába kellő mennyiségű vizet eresztünk, úgy. hogy a víz a calciumcarbid színvonaláig E diaphragmán fölemelkedik és ha a készülék a föltüntetett összeállítás szerint van szerelve, akkor az kész az aczetylgáz előállítására, mely azonnal kifejlődik. mihelyt a víz a calciumcarbiddal az E diaphragmán érintkezésbe jön; a keletkező gáz fölszáll, a Fi kamrában levő calciumcarbidon keresztül megy és ez alkalommal megszárad, miközben a magával vitt nedvességet (víz-részecskéket) a száraz calciumcarbid absorbeálja. Végül a gáz F tartályban összegyűl a honnan G szelepen keresztül rendeltetési helyére vezettetik, és pedig vagy az elégésre, ha a készülék elegendő nagy arra, hogy egy lángot tápláljon, vagy pedig egy gazometerbe. ahol az a további fogyasztás számára összegyűjtetik. Ha a fejlesztett gázból kevesebb fogyasztatik (vezettetik el), mint a mennyi fejlődik, akkor az összegyűlt gáz Ü tartályt és az ennek D1 födéllemezére támaszkodó részeket fölemeli, miáltal E diaphragma is, és következőképen az ezen fekvő calciumcarbid fölemeltetik, tehát azoknak a vízzel való érintkezésük megszűnik, a viz színvonala pedig /) tartályban leszállít tátik és az A és B közötti hézagba bevezettetik. A víz térfogata, mely D tartálynak bevezetése által A edényben levő megfelelő helyére és a calciumcarbidból leülepedő szilárd csapadékok által nagyobbá lesz. oly nagygyá lehet, hogy a föllépő gáznyomás a víz színvonalát A és D tartály kö.íött az A tartály fölső szélén túl fölemelné, ha e két tartály közötti