7113. lajstromszámú szabadalom • Tagozott csuklós borona

- 2 — közepén levő egyes fogasgerendákat a h esatlók kötik össze, a melyek viszont az ismeretes i állító-készűlékkel kapcsolatban vannak. A borona szállítása czéljából. az első és utolsó fogasgerenda egyik tagjára (legczélszeriíebben a középsőre) /.• kereke­ket oly módon szerelünk, hogy azok a. fogak vízszintes helyzete mellett (I—ábra) a talajon, ellenben munka közben (7. ábra) j fölemelt helyzetben legyenek. Hogy szállí­tás alkalmával a borona szélessége a lehető legkisebb, vagyis egy tag szélessé­gével egyenlő legyen, a gerendák szélső ragjait fölhajtva a szomszédos tagokra fek­tetjük: továbbá az egymásra fektetett két tagot a nyíl irányában elforgatjuk, miáltal a pontozott vonalakkal jelzett helyzetbe, s még tovább is befelé forgathatjuk. Az egyes tagok forgás tengelyeit a c csapoknak az o. hüvelyben levő részei képezik. Mert a g hosszanti rudak szemeit az f fiilek szorosan egymásra szorítják, a g rúdak a csuklójuk körül foroghatnak, de az oldalirányos elmoz­dulás ellen biztosítva vannak. Boronálás közben ;v/, e hüvelyek függőié- j gesen állanak és az egyes tagoknak víz- j szintes síkban való elfordulását és ez által 1 a borona kigyózását teszik lehetségessé, ellenben a <■ csapoknak a cl hüvelyekbe illesztett szárai a fogasgerendák a részeinek forgás tengelyeit képezik, miáltal egyrészt a fogasgerendák egyrészt a talaj fölszínének egyenetlenségeihez simulhatnak, másrészt pedig a fogasgerendák egy vagy több tag­ját a nyíl irányában fölhajlítás által átfek­tetni s ez által a borona szélességét a ren­delkezésre álló vonóerőhöz képest meg­felelőenváltoztatni lehet. A g csuklós hossz­­gerendák mellső végeihez az 1 vonóhorgok vannak kapcsolva, melyekbe a borona min­denkori szélességének megfelelő hosszaságú m vonórúdakat akasztunk. Szabadalmi igény. Kerekes tagozott csuklós borona, jellemezve a kétszer derékszögben meghajlított “| alakú c csapok által, melyek a fogas­gerendák a tagjait oly módon kötik össze, hogy az egyik száruk a gerenda egyik-, a másik száruk ellenben a gerenda másik tagjába van illesztve és ennélfogva az egyes tagok mind a munka alatt, mind pedig a szállításhoz beállított hely­zetben vízszintes és függőleges síkban elforoghatnak, mi által a boronatagok kigyózása és a fogasgerendák egy vagy több tagjainak fölhajlítás általi átfekte­­tése válik lehetségessé, úgy. hogy a borona szélességét szállítás közben a lehető legkisebbé-, munkaközben pedig a rendelkezésre álló vonóerőnek meg­felelővé lehet tenni. (2 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom