7023. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a szuronynak a puskaagyon való megerősítésére
szilárd állásában rögzítve leend. Hogy a fölső gyűrű előre való eltolódás ellen biztosítva legyen, a G rúgó r/2 csapja a gyűrűn lévő furatba illeszkedik és így az összes alkatrészeket egymással valamint a fegyverrel tengelyirányban leendő eltolódás ellen biztosítja. A szurony alkalmazása czéljából a J> rész elül lévő végén d d- csappal, hátsó végén pedig a ds szuronyfoglalékkal van ellátva, mely utóbbira lesz a szurony ismeretes módon, azaz a c- rúgó nyomása alatt álló c uyomattyú r1 kampója segélyével rögzítve. A védővas gyűrüalakú egyik szára szorosan a </- csapra illik, miáltal a szurony és fegyver közt minden tekintetben biztos, szoros kapcsolás van létesítve. Ha a szuronyt le kell venni, erre nézve elegendő a c nyomattyút megnyomni, és a szuronyt fölfelé, illetve a fegyveren lévő tartói észekről előrefelé vonni. Ha pedig ezen tartó részeket magukat akarnék leszerelni, akkor mindenek előtt a 11 tisztítóvesszőt kell eltávolítani: erre aztán a G gyűrűrúgót az E fölső gyűrűnél annyira lenyomjuk, hogy </2 csapja a fölső gyűrűből kikapcsolódik és utóbbi a fegyverről lehúzható ; miután most már a G rúgót a D főrészből eltávolítjuk és az F középső gyűrűt szintén előrefelé, a fegyverről lehúzzuk, magát a D főrészt is kivehetjűk a puskanyélből. Az alkatrészek összeállítása megfordított sorrendben történik. Szabadalmi igény. Berendezés a szuronynak megerősítésére függetlenül a puskacsőtől, tömör markolatű és keresztűlmenő nyomattyúszuronyok számára, mely berendezésre nézve jellemző, hogy a puskaágy mellső végén, abba megfelelően elsüllyesztve, egy fémből készült darab (D főrész) van alkalmazva, mely a fegyveren E és F gyűrűk, valamint a G gyűrűrúgó által lévén rögzítve, a szuronynak e főrész mellső végén való megerősítése czéljából pedig d- csappal. hátsó végén pedig a r/s szúrony foglalókkal van ellátva és arra szolgál hogy a szuronyra működő erők hatását a puskaágyra vigye át. 1 rajzlap mól léklettel.) Pallas r¿,''vénytársaság nyomdája Budapesten