7016. lajstromszámú szabadalom • Folytonosan működő extinkteur
— 2 — kötve, mely j csap [tál elzárható. A szeleptok alsó része h bevezető esővel van ellátva, melyen át a váltakozva kiürült tartányrészek megtöltése történik: c szeleptok és h bevezető eső közé i háromágú csap van iktatva, mely arra szolgál, hogy fölösleges víz a készülékbe ne hatolhasson, mi a háromágú csap negyedfordulata által eszközöltetik, és pedig az 1. ábrában föltüntetett állásból balfelé. a 2« ábrában föltüntetett állásba, mi által a betódult víz /' csövön keresztül elvezettetik. A víznek a tartányba vezetése, mint már említettük, h csövön át történik, mely cső vége a tartánnyal egyenlő magas és tölcséralakú. Szilárdan álló extincteuröknél csak a vízvezeték kifolyó csapját kell közvetlenül a tölcsér felé állítani, hol pedig ez nem tehető, bármely módon vezethetjük a csőbe a vizet. Mozgó extincteurök. melyek a tűz színhelyére vontathatok, hydraus (vízelzáró csap) segélyével töltetnek meg, és az ilyeneknél h cső végén tölcsér helyett a tömlő összekötésére alkalmas csődarab alkalmazandó. c szeleptok bensőjében k négyoldalú, csillagalakú szeleptest van' elhelyezve, melynek k1. k-. ks, A-4 karjai különböző irányban nyíló szeleppel vannak ellátva. Az I. és 2. ábra a szelepeket működő helyzetben tünteti föl. Ha a készülék működését meg akarjuk szüntetni, akkor k szeleptestet 180°-nyira elfordítjuk, miáltal a k1. Z2. ks. k\ szelepek a készülékben levő vízre befolyással nem bírnak, mivel a reájuk egyenlően ható nyomás következtében önműködően zárulnak, mint ezt a 2a ábra mutatja. A föntiekben leírt szerkezet a víz be- és kivezetéséhez tartozik, míg a tartány fölső részén elhelyezett részek a víznyomás erős- Intésére szolgálnak. Ezen készüléknél is, ép úgy mint a jelenleg használatban levő extincteuröknél, a szükséges nyomóerő hosszúkás vaspalaczkokban levő szénsavnak a tartányba való vezetése által nyerhető. ; mely bevezetésre a következő berendezés szolgál: A tartány fölső részén / négyágú csaj) van elhelyezve, melynek /' forgója akként van • szerkesztve, hogy egyszerre két vagy három nyílást köthet össze egymással. Ezen négyágú / csappal J1, l2. Is, l4 csövek vannak összekötve, melyek közül l1 a levegő. /4 a szénsav elvezetésére szolgál. I- és /8 pedig a tartány egy-egy részével való összeköttetést eszközli. /' cső m vízszintes csővel van összekötve, melynek n csodarabjai a szénsavas palaczkokba vezetnek és o csapokkal vannak ellátva, hogy a készülék működése közben egymás után vehessiik a palaczkokat üzembe; n cső gáztömlővel is összeköthető. A tartány mindegyik része a belső nyomást mutató p p' feszmérőkkel és két-két r s és r1 s1 vízmutatókkal van fölszerelve, mely eszközök közül az utóbbiak megjelzik a gépésznek azon időpontot, melyben I csapot át kell fordítani, mivel a vízmutatók állásából mindig megítélheti, hogy az egyes tartányrészek mikor ürülnek, avagy telnek meg. Ezen extincteurök működési folyamata a következő: Föltéve azon esetet, ha a tartány mindkét A és B ré'sze üres és a sze lepek nyugvó állásban vannak, a megtöltés a következő módon történik: Minthogy ezen nyugvóállapot akkor áll be. midőn az 1 négyágú csapforgója vízszintes helyzetben van, vagyis a szénsavat vezető /4 csodarab el van zárva, az A. B részek a szabad levegővel érintkezésben vannak s a k szelep és az i háromágú csap a 2a ábrában föltüntetett állásban van; ennélfogva tehát az A és B tartányrészek megtöltése czéljából az I csapot kell 90°-kal, k szelepet pedig 180°-kal jobbra fordítani, mi által az 1. ábrában föltüntetett állásba jutnak: h cső megnyittatik a befolyó víznek, mely i háromágú csapon keresztül <■ szeleptokba hatol. A;1 és /-4 szelepeket fölnyitja, d és d1 csöveken át a tartány belsejébe jut és az ott levő levegőt 1? és csöveken keresztül a négyágú csapba, innen pedig /1 csövön a szabadba szorítja. Hogy a beömlő víz és szelepet ne nyissa és az e nyomócsövön keresztül ki ne szoríttassék. ez utóbbi a <j csappal van ellátva,