6963. lajstromszámú szabadalom • Összetett sulfidérczek földolgozása

- 2 — czinkoxiddá bonthassa föl. mivel ekkor az oxid okvetlenül visszafejlődnék kénsavas sóvá. kv. erezet azután a kemenczéből lúgozó tartályokba hozzuk, melyek kénsavval sava­nyított vizet tartalmaznak. Ezen folyadék­ban azután az éreznek azon része, mely czinkoxiddá változott,-a kénsav által kénsa­vas sóvá. lesz. A tartályokban lévő iszapot és a folyadékot ismeretes eszközökkel moz­gásban tartjuk, a mikor is a ezink (mivel ezinkoxid vizben oldható) az érczrészecskék­nek külső fölületén leválik, úgy hogy ezen részecskék új fölületet nyújtanak az újóla­gos pörkölési és lúgozási folyamat számára. A szükséges ismétlések száma függ a gondosságtól, mellyel a pörkölés foganatosít­tatik. Az erre vonatkozó kísérleteknél három­rendbeli pörkölés elegendőnek bizonyult a czink leválasztására. A letolyatott czinktar­talmú folyadék kereskedelmi czikkekké dol­gozható föl. melyeknek értéke gyakran meghaladja az eljárás költségeit. Az ólom és a nemes fém kilúgozása által nem távo­líttatik el és így az ezüst, mely előbb a czinkkel benső egyesítésben volt az érezbem attól elválasztva az ólommal együtt lecsa­pódtatható. Az érez, mely immár ólomból, nemesfém­ből és a közönséges tisztátlanító anyagok­ból. mint vasból, siliciumoxydból stb. áll. most alkalmas arra. hogy az ismeretes el­járások egyikével redukáltassék. A mennyi­ben a fém nagyobb mennyiségű siliciumoxy­dot tartalmazna, mint a mennyi a szóban forgó érczeknél rendesen előfordul, akkor ezt a czinkuek kihajtása előtt vagy után bármily ismeretes módon eltávolíthatjuk. Ugyanígy az ezüstnek és ólomnak ké­sőbbi elkülönítése is az ismeretes eljárások egyikével eszközölhető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Összetett ólmot, ezinket és nemes féme­ket tartalmazó szulfidérczeknek földol­gozása, jellemezve az által, hogy a ezin­ket váltakozó pörkölés és kilúgozás által az érezből eltávolítjuk. 2. Az I. alatt jellemzett eljárásnak egy foganatosítási módja, jellemezve az által, hogy a porrá zúzott érczet czélszerűen kénsavval savanyított vízfürdőben kilú­gozzuk. úgy hogy a czinkszulfát kioldó­dik. miáltal az érezrészeeskéknek új, szabad ezinket tartalmazó fölületet szol­gáltatunk akként, hogy a következő pör­kölésnél ismét újabb czinkszulfát képződ­hetik. mely eljárást annyiszor és ad­dig ismételjük, míg a czink kellőleg eltávolítva nincsen. Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom