6486. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és sajtó litografiák, chromolitografiák, zinkografiák valamint aczél és rézmarások előállítására
- 9 -által azon eshetőség is állhat be, hogy annak egy-egy fordulata már nem felel meg éppen a gép nagy fogaskerekei egy negyed fordulatának. Ekkor ugyanis ezen fogaskerék nem forgatná elég erősen a litográfiái hengert és így ez nem követhetné azt a sebességet, mellyel a vezető szíj ezt a hengert forgatja; két alkalmaznunk, melyekkel a litográfiái hengert valamivel erősebben lehet forgatni, mint a mennyire ez a fogaskerékáttótellel _________ elérhető. Ennek a czéjnak Jától—nmg-Tnf'T'""A íü csőnek- fölfúvasát a két 11 légcsővel-és"7'TtfgálkéíeFelc közt létesített, már eleve említett laza összeköttetés (2..és 7. ábrák). Miután az F szíj a litográfiái henger és a nyomtató henger között halad keresztül, következésképen azeket a nyomtatás alatt mozgásba hozza és mivel ezen hengerek a tökéletes nyomat készítése ezéljából elég hosszú időn át vannak egymással érintkezésben, ezen F szy a litográfiái hengert elég erősen forgatja, hogy az a maga nyomatát nyomtató hengerek tengelyével létesített fogaskerék-kapcsolattól függetlenül is foganatosíthassa. Gyakran szükséges a festékhengereket a litográfiái hengerektől távol tartani, nevezetesen akkor, midőn például a litográfiái hengernek fölülete véletlenül bepiszkolódott. Az érintkezésnek ezen megszüntetése ezéljából a gépállványban és ahhoz harántirányosan, a d"' tengely van forgathatóan ágyazva. Ennek mindkét végével egy-egy e" forgattyúkar van összekötve (3. és 5. ábrák), melyeknek fölső végén a Ql csúszó rúdaknak f" peczkeinek befogadására szolgáló vezető hasíték van elrendezve. A d'" tengelynek egyik végével, továbbá g"' kéziemeltyű van összekötvé (t. és 5. ábrák), melynek lengése által a Ql csúszó rúdak úgy mozgattatnak, hogy a lefestő henger föliiletén lévő piszoknak eltávolítása ezéljából a litográfiái henger attól elemeltetik. A 13. ábrában a befestésnek, minta nedvesítésre szolgáló hengernek egy kitűnően alkalmazható alakja van bemutatva. Az imént leírt eljárásnak gyakorlati foeanatovont hengerek, nem felelnek meg teljesen a követelményeknek, a mennyiben a bőr bizonyos idő múlva megnyúlik és ekkor a festéknek és nedvességnek elosztása már nem történik elég egyenletesen. Ezen hátrányok megelőzése ezéljából a hengert előnyösen a külső .9 bőrburkolattal vonjuk be és j^4a-^utmniesővel--4Átj«k--elr^— melynek nyitott végeit alkalmas módon szorító anyák közé foglaljuk, hogy azoknak __ léf>mi'iilii i ói iimiiI állóiéi ál lrliidilVíHcg^Tiír sífásakor ugyanis kitűnt, hogy aLközönséa. “geséiT alkalmazott, nemezzel és bőrrel beközvetítjük, melyek csavaros kupakokkal vagy effélével vannak ellátva és légszivattyúkkal hozhatók összeköttetésbe. Azon mértékben már most, melyben a börburok kitágul, tovább fúvatjuk föl a 1<> csövet, úgy hogy a bőrföl ti let mindig szoros érintkezésben tartatik a csőfölülettel és ezáltal a festéknek vagy nedvességnek mindig egyenletes elosztását eredményezzük. A rajzban feltüntetett gépnél a litográfiái és egyéb hengereknek forgatása folyton egy és ugyanazon irányba megy végbe, ugyanazon eredményt elérnék azonban akkor is, ha ezen hengereknek ide-oda járó mozgást kölcsönöznénk. A rajzokban három sziliben nyomtató gép van szerkesztve és föltüntetve. tetszőleges számú litográfiái hengereknek alkalmazása által azonban a gép tetszőleges számú sziliben való- nyomtatásra alkalmas. Szükséges továbbá az összes gépszakaszokban azonos hengereket alkalmaznunk, minden hengernek meg vannak a maga sajátosságai és az előállítandó művek bizonyos részei számára ugyanazon gépen különböző hengereket alkalmazhatunk. k fogaskerekek ossz működésének megváltoztatásával a gép olyképen is rendezhető el, hogy a hengerek szolgáltatta nyomatok nem egymás fölébe, hanem egymás mellé vitetnek föl. Ha a hengeren lévő . egész nyomat a fémeken előállított ^vonalas marásnak jellegét viseli, szükségessé válik a nedvesítő tartály eltóvehtósa-és a nedvesítő h'öU'gSFszerfibzetnekr a nyomtató henger beíestése utón