5954. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ásvány-barnaszénkátrány-, és kőszénkátrány-olajok, illetve azok destillátumainak füstölgő kénsavval való finomítására és erre alkalmas készülék
H2 S 0' között ingadozhatik, és hogy ezen keveréket csak azután mossuk ki vízzel és alkáliákkal. Ezen eljárásnak alkalmazásánál tetemesen jobb eredmények érhetők el, mint csakis közönséges, konczentrált kénsavnak vagy oleumnak az általunk föltalált készülék segítségül vétele nélkül való alkalmazásával. Az előnyök abban állanak, hogy az eljárásunk szerint ünomított olaj mindenekelőtt sokkal világosabb, mint a két utóbb említett eljárás szerint nyert olajok. Azután a finomított olaj a fénynek kitéve mindig világosabbá lesz, míg a legtöbb, közönséges konczentrált kénsavval finomított destillatum kezdetben ugyan kissé halványodik, de nemsokára visszanyerik színüket és sárgákká lesznek. Végre az új eljárás szerint oleummal végzett finomításnál az olajveszteség lényegesen csekélyebb, mint az eddigi finomítási módszereknél. Megjegyzendő itt, hogy nem mindig szükséges az eljárásnak mindkét javítását együtt alkalmazni, hogy a kívánt eredmény eléressék, a mennyiben bizonyos olajoknál, már a készülékben való egyszerű keverés magában is, másoknál pedig az oleummal való kezelést követő utólagos, közönséges konczentrált kénsavval való kezelés is elegendő a készüléknek használata nélkül. Az általunk föltalált keverő készülék szerkezete igen egyszerű. Áll az, a mint a mellékelt rajzból kitűnik, a D3 hengerből, melybe két, központosán egymásba illesztett kúpos D1 és D2 fúvó száj torkol. A belső, D1 fúvó szájba az A csövön át sűrített levegőt, illetve gázt vagy nyomó folyadékot, a és D1 fúvó szájak közötti űrbe a a B cső segélyével a szétpermetezendő sav vezettetik. A fúvó szájak torkolatai fölött a D3 henger kúpos szűkítéssel és e fölött tölcséralakú F bővítéssel bír, mely utóbbi a K csaptartóval elzárható. A Z>3 hengernek alsó vége az E hasítékokkal van ellátva, melyeken át a finomítandó folyadék beáradhat. Az eljárás és az általunk föltalált készüléknek alkalmazása a következőképen töré nik: 1. A készülék egy nyersolajjal, illetve annak destillatumaival megtöltött üstnek legmélyebb pontján állíttatik föl, akár a rajzban föltüntetett, akár más helyzetben, a Da henger megtelik az olajjal és a készülék azáltal jön működésbe, hogy A-n, tehát a belső D fúvó szájon levegő vagy gázok szoríttatnak be nyomás alatt. Ezen kontrahált sugár nyitott K csaptatónál az olajnak E-m F-ig terjedő heves fölszállását eredményezi a készülékben. A tisztítandó destillatum az agitatorban központosán fog fölemelkedni és aztán újra a legmélyebb pont felé áramlani, a hol az /í-nél a készülékbe szivatik, a mi után az ismét megkezdi körfolyását. Az oleum a B vezetéken át folyik be. Azon pillanatban, melyben az a Z>1 -bőljövő lég-, illetve gázáramnak és a _D3 -ban lévő, más sebességű olajáramnak érintkezési föliiletei közé kerül, tovaragadtatik, ezen fölületek között finoman szétdörzsöltetik és ezen szétpermetezett állapotában a készülékben fölszálló olajhoz kevertetik. Midőn a permetezés be van fejezve, a csaptatót bezárjuk és annyi nyomó levegőt engedünk A-n át a készülékbe áramlani, hogy az 2?-nél kitódulva az olajat hullámzó mozgásba hozza. Ezáltal a finoman elosztott savas gyantarészecskéknek gyors összegomolyodását és a savas gyantának a légmozgatás befejezte után hamar bekövetkező leülepedését érjük el. A derítési folyamat alatt a bezárt K csaptató megakadályozza azt, hogy a savas gyantafélék jussanak a készülékbe és a fúvó szájakba. A készülék úgy van szerkesztve, hogy az olajból leülepedő savas gyanták annak minden részéből lefolynak. A savas gyantaféléknek lefolyatása után, különösen az elkülönített termékeknél és a nehéz olajoknál, czélszerű csekély mennyiségű 75 -100°/o monohydrát tartalmú kénsavval való utólagos kezelés ; ezen sav által ekkor az oleum által képzelt savas gyanták kioldatnak az olajból és a lúgozási folyamat többé nem okozza az olajnak elgyantásodását. Ezen közönséges, konczentrált kénsavval végzett utókezelés akkor is ajánla-