5892. lajstromszámú szabadalom • Csévepad

Megjelent 18Í)G. évi november hó 4-én. SZABADALMI LEIRAS 5892. szám. XIV/b. OSZTÁLY. Csévepad, CLAVIEZ EMIL VEZÉRIGAZGATÓ LIPCSÉBEN. Szabadalmaztatott 1896 február 14-étöl kezdve. A jelen találmány tárgya egy oly csévepad, hol a csévék nem súlyokkal, hanem a követ­kező módon lesznek fékezve, ugyanis: mind­egyik hengeres csévét annyi számú fonal­ból egyesítjük, mint a hány szinkeveréket akarunk egymás mellett készíteni, és a csé­vekeret csévéinek fonalait együttesen víz­szintesen pálczák köré tekerjük megfelelő módon, ezek között pedig egy súllyal kö­zösen megnehezítjük, miáltal a fonál fe­szültsége a fékezőpálczák igazítása által könnyen megváltoztatható. A fékezés ezen módjánál továbbá, a fá­tyolképzésre már egyszer alkalmazott láncz­darabot nem lehet ismét visszahúzni, miál­tal a fátyolképzés igen meg lesz könnyítve. Végül ezen új csévepad, melynél a közön­séges cséve helyett, keresztes csévéket hasz­nálunk, igen kevés helyet igényel. Az 1. ábra a csévekeret egy részének ol­dalnézetét és a fekezés metszetét, a 2. ábra a csévepad alapvázlatát mu­tatja, a 3. ábra pedig x—x vonal szerinti met­szetet ábrázol nagyobbítva. A b keresztes csévékkel biró mindegyik a csévekeret előtt egy kis keret van. mely két hosszá c1 ca pálczából és két d1 d2 ol­dallapból áll. Az egesz keret ex é2 csapok körül forgat­ható és bármely tetszés szerinti állásban egy megfelelő szorítókészülékkel rögzíthető. A csévekeret összes csévéinek fonalai, mint jelezve van, a pálczák körül lesznek tekerve és f súlyokkal nehezítve. A pálczákról azok a g fonálvezetőkhez jutnak, mely után osztottan a nyüstökhöz mennek. Ebből látható, hogy egy csépekeret fona­lai ily módon egyenletesen meghúzatnak és hogy azok feszültsége, a c1 c2 , c?1 d2 keret tetszése szerinti rézsutállítása által az ösz­szes fonalak számára ugyanazon mértékben megváltoztatható. SZABADALMI IGÉNY. Csévepad, melynél annyi fonál lesz egy ke­resztes csévévé egyesítve, ahány szín­árnyalatot akarunk egymás mellett elő­állítani, és melynél minden egyes csé­vekeret előtt pálczák vannak elrendezve, mely körül annak mindegyik keresztes­csévéjének fonalai megfelelő módon kö­zösen tekerve és közöttük súlyokkal ter­helve lesznek, úgy hogy egy cséveke­ret összes fonalai egyenletes és a féke­zőpálczák igazítása által ugyanazon mér­tékben könnyen változtatható fékezést nyernek. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom