5853. lajstromszámú szabadalom • Nyomófej keresztben kifeszített huzalokkal ellátott szappanvágógépek számára
2 mófej elé hozatik (1. ábra), mely álló helyzetben van az a nyomólemezre erősítve és fogaskerék és fogasrúd segélyével i forgattyú által vitetik előre. A nyomófej a mellső csapszögfölületekkel hat a szappantömbre és keresztültolja azt a vízszintes és függélyes huzalokkal bevont k kereten. Miután a nyomófej szögei ekképen eljutottak a metsző huzalokig, ezek még rövid távolságra tovább lesznek mozgatva a czélból. hogy a szappantömb teljes keresztülvágását biztosítsák miközben keresztül haladván a huzalokon, az egyes rudakat maguk előtt tolják. A c csapszögeknek ennélfogva olyan módon kell a lemez lyukaiban elhelyezve lenniök, hogy először azok ne találkozzanak össze a keret huzaljaival és másodszor, hogy legalább egy csapszög belépjen a keresztben kifeszített huzalok által képezett egyegy derékszögű mezőbe, illetve nyílásba, a végbűi, hogy a nyomófej tovább haladásánál ezen nyílások előtt fekvő rudakat magával vigye. A csapszögeknek ezen beállítása legegyszerűbben a keret segítségével történik, akképen, hogy a nyomófej ahhoz közel vitetik és most a kengyelcsavarok által tartott d falap eltávolítása után a csapok a lemeznek a keret huzaljai által befogott lyukaiba bevezettetnek, miközben tehát azon lyukak, melyek előtt épen egy huzal fekszik, kikerülteinek. Az új nyomófejnek lényeges ipari értéke már most abban áll. hogy az, eddig ismeretlen egyszerű módon, minden tetszőleges új fajtájú metszésre egyformán beállítható, akár csak a függélyes vagy csak a vízszintes metszőhuzalok, akár pedig mindkettő állíttatik be ezen metszéshez. Ha új fajtájú metszést akarunk bevezetni, akkor a szerint beállítjuk első sorban a rámának huzaljait, ismert módon. Magának a nyomófejnek beállítása az uj metszéshez már most a következő módon történik. A d falap eltávolítása után a nyomófejet a metszőhuzalok felé I előre toljuk, (2. ábra), miáltal mindazok a I csapszögek, melyek épen egy huzal mögött I fekszenek, ezek által önműködőlég kizárat-1 nak, míg a lyukazott lemezben megmaradt 1 csapszögek már az új metszéshez alkalma- I sak. Most mái1 csak a visszataszított csapszegekből kell a megfelelő számút a huzalrácsozat még üres mezőibe beiktatni. A szerint, a mint az új metszés kisebb vagy nagyobb számú rudakra rendezendő be, kell természetesen a csapszögek számát szaporítani, illetve kevesbíteni. Miután tehát a falap ismét a lyukazott lemez mögé hozatott és a kengyelcsavarok a csapszögek fejéhez erősen oda préseitettek, a nyomófejet használhatjuk az új metszéshez. A fejes csapszögek helyett sima cx orral ellátott csapszögek is használhatók. (6. ábra.) Ez esetben az a lap mindegyik lyuka, egy, ezen cx orrnak megfelelő bx vájattal bir, úgy, hogy a csapszögek elülről, a huzalrácsozat mezején keresztül, az a lemezbe behelyezhetők. Természetesen a csapszög orrának keresztültolására szolgáló bl vájat akképen van oldalt vagy fölül a lyukon elhelyezve, hogy a csapszög betolása után ez utóbbi az orral lefelé fordítható és azután a csapszögnek élőiről való kihúzása többet nem lehetséges. SZABADALMI IGÉNY. Nyomófej keresztben kifeszített metsző huzalokkal ellátott szappan-vágó gépek számára. mely áll a számos lyukakkal ellátott a lemezből és a metszőhuzaloknak minden tetszőleges mező-beállításához beilleszthető, elől a lemezből kiálló és hátul d ellenlap által megerősített c csapszögekből, melyek a szerint, a mint a metszőhuzaloknak egy új beállítására nem alkalmazhatók, az ellenlap levétele után, a nyomóíejnek a huzalrácsozat felé való előre tolása által a lyukazott lemezből önműködőlég kilöketnek. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten