5802. lajstromszámú szabadalom • Bajuszkötő

Megjelent 1896. évi október hó 25-én. MAGY SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 5802. szám. VI/a. OSZTÁLY, Bajuszkötő. KORÉNYI ENDRE FOGTECHNIKUS ZILAHON. Szabadalmaztatott 1896 február hó 10-étöl kezdve. Jelen találmány tárgyát egy bajuszkötő képezi, mely a mellékelt 2 drb minta és rajz által van bemutatva. Mint a hogy az a mellékelt rajzból látható, a bajuszkötő A kelméje három B B és C fémlemezzel van ellátva, melyek a bajusz kötő felkötésére szolgáló E E és FF gummihurkok befogadására szolgálnak, a kelnie közepén alkalmazott C fémlemezen körösztül két E E gummihurok van körösz­tül vezetve, melyek a bajuszkötőnek a fülekre egyszerre való fölakasztására szolgálnak, úgy hogy a bajusz tényleges fölkötése az eddigi bajuszkötőktől eltérőleg, mind a két kézzel történhet, holott az eddigi használat­ban levőknél az egyik kézzel a bajuszkötőt kellett tartani és csak a másik kézzel lehetett a bajuszt igazítani. Ha a bajuszkötő ekképen lóg, maga a bajusz mind a két kéz segé­lyével kivánt helyzetbe hozható, mire a kelnie végén alkalmazott B B lemezeken körösztül vezetett és CC kapcsokkal ellátott F F gummihurkok egymásután lesznek a fülre föltéve, hogy azonban a bajusz fel­kötött ideje alatt a fülek a gummihurkok által okozott nyomás alól fölszabaduljanak, az azokon alkalmazott G G kapcsok össze­kapcsoltatnak, minek megtörténte után az előleges fölakasztásra használt E E hurkok az azokon alkalmazott H H szalagocskák segélyével a fülekről leakaszthatok. A gummihurkokra fűzött K golyócskák azok nagyobb vagy kisebbre való szabályo­zására szolgálnak. SZABADALMI IGÉNY. Bajuszkötő, jellemezve az A kelme közepé­ből vezetett H H szalagocskákkal és K szabályozó golyócskákkal ellátott két E gummihurok, és ugyancsak a kelme végein alkalmazott B B fémlemezeken körösztül vezetett K szabályozó golyócs­kákkal és G G kapcsokkal ellátott FF gummihurkok által, az előbbi a bajusz­kötőnek előleges, az utóbbi pedig vég­leges fölkötése czéljából. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom