Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 2000. július-szeptember (105. évfolyam, 7-9. szám)

2000-08-01 / 8. szám

2000/8 - SZKV 61 A Román Találmányi és Védjegy Hivatal (ŐSIM) főigazgatói szintű látogatása a Magyar Szabadalmi Hivatalban A két Hivatal között 1994-ben aláirt hivatalközi együttműködési megállapodás hatályba lépése után megélénkült és az azóta évente fel­váltva Bukarestben és Budapesten sorra kerülő elnöki szintű megbeszé­lések újabb állomásaként 2000. augusztus 20-23. között az MSZH-ban hivatali küldöttség élén látogatást tett dr. Varga Gábor, az ŐSIM főigaz­gatója. Az MSZH elnöki tanácstermében sorra került tárgyaláson a fő­igazgató mellett részt vett még román részről: Bogdan Boreschievici, a Szabadalmi Könyvtár, az Elektronikus Adatfeldolgozási és Szabadalmi Információs Főosztály vezetője, Irina Valeanu, a Pénzügyi Fősztály ve­zetője, Elena Kleininger szabadalmi vizsgáló és Atanase Gevaela, a Nemzetközi Osztály munkatársa. A magyar küldöttséget dr. Bendzsel Miklós, az MSZH elnöke vezette, tagja volt még dr. Vékás Gusztáv, Posteinemé Toldi Márta, dr. Ficsor Mihály, Igréczné Sipos Etelka, Törőcsik Zsuzsa és Tidrenczel Béla. A két küldöttség által megtárgyalt kérdések az alábbi témák köré cso­portosultak: Véleménycsere az ipari tulajdon oltalmának nemzetközi kérdéseiről és a két országban hatályba lépett új, és tervezett iparjogvédelmi jogsza­bályokról A magyar fél tájékoztatást adott az Európai Szabadalmi Egyezmény felülvizsgálatára 2000 novemberére Münchenbe összehívott Diplomá­ciai Értekezletre való felkészülés során a magyar részről teendő lépé­sekről, az EPO Igazgató Tanács, Szabadalmi Jogi Bizottság és a külön­böző munkacsoportok ülésein szerzett idei tapasztalatainkról; a román hivatal képviselői pedig arról, hogy a román iparjogvédelmi jogszabá­lyokat lényegében összehangolták az EU jogszabályaival és a TRIPS Egyezmény rendelkezéseivel, és a Román Hivatal lényegében elfogadja az EPC felülvizsgálatára irányuló Alapjavaslat szövegét. Elhangzott továbbá, hogy az ŐSIM a parlament számára beterjesztette a román szabadalmi törvény több mint 100 módosítását tartalmazó törvényter­vezetet. 1998 óta Romániában modernizálták és harmonizálták a védjegyek­ről és földrajzi árujelzőkről, a növényfajták oltalmáról szóló törvénye­ket; elfogadták a szabadalmi ügyvivőkről szóló új törvényt, folyik a használati mintaoltalmi törvény rekodifikálása. A felek megtárgyalták a WIPO lehetséges szervezeti reformjával kapcsolatos hivatali álláspontokat. A magyar fél hangsúlyozta, hogy egyetért a kevésbé jelentős és feleslegessé vált WlPO-szervek meg­szüntetésével, illetve a Közgyűlések ülései gyakoriságának ésszerű meghatározásával, valamint jelezte, hogy nem ért egyet a WIPO egysé­ges költségvetési rendszerének létrehozásával. A román fél kiemelte, hogy a tagországok kevés információval rendelkeznek a WIPO többlet­­bevételeinek elköltéséről, illetve hangsúlyozta a többletbevételek lehet­séges újraelosztásának fontosságát. Az MSZH véleménye szerint orszá­gunk a szellemi tulajdon oltalma terén már elérte azt a szintet, hogy 2001 őszétől a fejlett országok csoportjához, az ún. В csoporthoz legyen sorolható, amelyhez számos fejlett nyugati ország támogatásával is ren­delkezik. Új fejlesztések a magyar és a román hivatalban Hivatalunk elnöke beszámolt az MSZH új státuszáról, illetve az ez­zel a változással összefüggő összes következményről. Aromán küldött­ség megismerkedett az utóbbi öt év fontosabb magyar iparjogvédelmi statisztikai adataival, hivatalunk főbb számítástechnikai, infrastuk­­turális és az iparjogvédelmi kultúra területén foganatosított fejlesztései­vel. A román küldöttség különös érdeklődést mutatott az MSZH épüle­tének és új létesítményeinek kialakítása terén tett legújabb fejlesztése­ink iránt. Román részről az iparjogvédelmi bejelentési adatok megismerteté­sén túlmenően részletes beszámoló hangzott el a Romániában létreho­zott új promóciós központok hálózatáról, és a kereskedelmi kamarákkal kialakult új keletű stratégiai kapcsolatokról. Az együttműködés továbbfejlesztése Mindkét Hivatal nagy jelentőséget tulajdonít a jelenlegi együttműkö­dés fenntartásának és továbbfejlesztésének, illetőleg esetleges további „finomításának”. Javaslat hangzott el a szakember-, illetőleg a doku­mentációcsere szintjének további javítására. Dr. Varga Gábor meghívta az MSZH elnökét és a Hivatal küldöttségét egy 2001 nyarán teendő bu­karesti látogatásra. Egyéb fontos szakmai és kulturális események Dr. Bendzsel Miklós elnök úr díjjal és oklevéllel ismerte el a teljes román szabadalmi hivatal kollektíváját az utóbbi 10 év során az együtt­működés terén felmutatott eredményei kapcsán. A hivatalok elnökei au­gusztus 21-én szakmai interjút adtak a Duna Televíziónak. A román küldöttség megtekintette a győri Audi-gyár összeszerelő üzemét és a Pannonhalmi Apátságot. A két Hivatal küldöttségei közötti tárgyalások a legteljesebb szívé­lyesség és barátság szellemében zajlottak le, amelyekről emlékeztető készült. Budapest, 2000. augusztus 25. Tidrenczel Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom