Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1997. január-március (102. évfolyam, 1-3. szám)

1997-01-01 / 1. szám

II 1997/1 - SzKV SIMONICS GYULA, a Magyar Szabadalmi Hivatal Villamossági és Fizikai Osztályának helyettes vezetője, szabadalmi elbíráló, főtanácsos 1996. december 17-én váratlanul elhunyt. Simonies Gyulát a Hivatal saját halottjának tekinti; több mint 25 éves szabadalmi hatósági munkásságát a Hivatal elnöke posztumusz Arany Emlékérem adományozásával ismerte el. A Hivatal közössége nagy részvéttel tisztelgett elhunyt munkatársunk emléke előtt - az 1997. január 9-i gyászszertartáson a következő búcsúztató hangzott el. Még fel sem ocsúdtunk a váratlan és kegyetlen veszteségtől, amit nagyrabecsült és szeretett munkatársunk és barátunk Si­monies Gyula hirtelen halála jelent mindannyiunknak, amikor utolsó istenhozzádot mondunk a sírjánál. Eredményes, megbecsüléssel övezett hivatása, emberi, csa­ládi élete delelőjén, 56 és fél évesen szólította el a sors. „Arbores cadunt post folia - a fákat lombhullás után szokták kivágni” - szól a latin közmondás. Barátunkat azonban élete virágjában érte utol a mindent megakasztó pillanat - gazdag és értékes életút közepén, s reményteli, a termést szakmai és családi körben egyaránt bölcs életderűvel betakarító évek köz­ben, illetve előtt. Simonies Gyula természettudományos és műszaki vonzal­­mú fiatal fizikusként, öt éves kutatási múlttal 1969-ben érke­zett az Országos Találmányi Hivatalba. Választott foglal­kozása, a nagy hagyományú szabadalmi elbírálói munka szor­galmának és tehetségének köszönhetően igen gyorsan hivatá­sává vált: már 1970-ben kitűnő ipaijogvédelmi szakvizsga birtokosa, három idegen nyelv ismeretére támaszkodva elis­mert szakembere szakmai területének. Saját szavaival az al­kalmazott fizika és villamosság körében a szilárdtestfizika, optika, atomfizika, elektrokémia gyártási és mérési eljárásai­nak, eszközeinek és készülékeinek szakértője - a hivatali és szakmai közvélemény szemében pedig avatott szabadalmi ha­tósági felelőse és letéteményese. Alapos és folyamatosan karbantartott műszaki felkészültség, felelősségteljes és odaadó, minden értékes gondolatot megbecsülő szabadalmi engedélyező tevékenység jellemzi több mint negyed­­százados munkáját. Minden rábízott találmány jó gazdájaként a lehetséges maximumot célozta meg a feltalálók és a magyar műszaki fejlesztés érdekében: a legkisebb oltalmazható műszaki megoldást sem engedte elkallódni - a törvényi előírásokat és a realitások mércéjét soha szem elől nem tévesztve. Kiemelkedően világos, áttekinthető és követhető gondolko­dása, érvelési készsége, alapossága és türelme a szabadalmi elbírálók betanításának és szakmai vezetésének egyik elismert mentorává tette; kollégái és felelős beosztású vezetőink köré­ből sokan az Ő útmutatásával sajátították el hivatásunk alap­jait, mesterfogásait és kiváltképp szakmai etikáját. Akaraterő az önképzésben, készenlét az új szellemi kihívá­sokra, szívósság a végrehajtásban és kérlelhetetlen igényesség a saját munkában, empátia a rábízottak iránt, higgadtság és jóindulat a nehéz helyzetekben - személyisége osztatlan meg­1996. november 29-én, 73 éves korában meghalt SULYOK BÉLA gépészmérnök, sokszoros feltaláló. Fél évszázados feltalálói tevékenysége és a Magyar Felta­lálók Egyesületében végzett lelkiismeretes munkája alapján Sulyok Béla több kitüntetésben részesült. 1993-ban megkapta az Országos Találmányi Hivatal emlékérmét, 1996. március 21-én pedig a Magyar Szabadalmi Hivatal operaházi centená­becsülést és elismerést keltett belföldön és külföldön, szakmai partnereink és a társhivatalok körében egyaránt. Hivatása - hivatásunk - kétirányú, nehéz mesterség. Elmé­­lyültség, kiegyensúlyozottság, a mérlegelő minősítő munka visszavonultsága párosul a szellemi alkotások csak nyitottság, emberi kapcsolatok, együttműködés révén megvalósítható gon­dozásával és az állandó döntési kényszerrel. E kettős természetű terhet az időközben alapítási nevét visszavett Magyar Szabadalmi Hivatal Villamossági és Fizikai Osztályának helyettes vezetője­ként is derűvel, az új feladatok iránti nyitottsággal viselte. Csak szerénysége tiltakozhatna vitathatatlan érvényű meg­győződésünkkel: köztünk élő csendes tekintéllyel bíró példá­ból a keserű sors példaképpé állította nekünk. Újból fájdalmasan igaznak bizonyult Horatius szava: „A magas hegyekbe csapkod a villám.” A munkatársaitól - valamennyiünktől - származó utolsó köszönetmondás és főhajtás tolmácsolása mellett a magyar mű­szaki és iparjogvédelmi társadalom nevében a Magyar Szabadal­mi Hivatal vezetése intézményünk Arany Emlékérmével tiszteleg barátunk és kollégánk, Simonies Gyula munkássága előtt. E szerény jelet már csak szerettei kezébe tehetjük márciusi nemzeti ünnepünkön, de lelkűnkben Vörösmarty Mihály sza­vaival gondolunk Reá: Önzetlen áldozat Volt tiszta élete, Az embereknek üdv, Magának dics köre. S ha lelke húrjait Az élet megüté, Oly kedves volt e hang, Mint a legszebb dalé. Emléke oltva van A földbe melyen élt, Mélyen bocsátja be Megáldott gyökerét. S midőn magasra nőtt, A fának sudarán Ragyognak tettei Arany gyümölcs gyanánt. S idő és a világ Bevégzik a müvet. Mit véghez jutni sors S élet nem engedett. riumi ünnepségén átvehette a Jedlik Ányos-díjat, amelynek itt volt az első díjkiosztása. Halálával kitűnő mérnök, feltaláló, vállalkozó távozott az élők sorából, a Magyar Feltalálók Egyesülete pedig elvesz­tette kiváló, nagy nyelvtudású és fejlett diplomáciai érzékű külügyi titkárát. Emlékét sok szerettei őrzi a feltalálók népes tábora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom