Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1997. január-március (102. évfolyam, 1-3. szám)
1997-01-01 / 1. szám
II 1997/1 - SzKV SIMONICS GYULA, a Magyar Szabadalmi Hivatal Villamossági és Fizikai Osztályának helyettes vezetője, szabadalmi elbíráló, főtanácsos 1996. december 17-én váratlanul elhunyt. Simonies Gyulát a Hivatal saját halottjának tekinti; több mint 25 éves szabadalmi hatósági munkásságát a Hivatal elnöke posztumusz Arany Emlékérem adományozásával ismerte el. A Hivatal közössége nagy részvéttel tisztelgett elhunyt munkatársunk emléke előtt - az 1997. január 9-i gyászszertartáson a következő búcsúztató hangzott el. Még fel sem ocsúdtunk a váratlan és kegyetlen veszteségtől, amit nagyrabecsült és szeretett munkatársunk és barátunk Simonies Gyula hirtelen halála jelent mindannyiunknak, amikor utolsó istenhozzádot mondunk a sírjánál. Eredményes, megbecsüléssel övezett hivatása, emberi, családi élete delelőjén, 56 és fél évesen szólította el a sors. „Arbores cadunt post folia - a fákat lombhullás után szokták kivágni” - szól a latin közmondás. Barátunkat azonban élete virágjában érte utol a mindent megakasztó pillanat - gazdag és értékes életút közepén, s reményteli, a termést szakmai és családi körben egyaránt bölcs életderűvel betakarító évek közben, illetve előtt. Simonies Gyula természettudományos és műszaki vonzalmú fiatal fizikusként, öt éves kutatási múlttal 1969-ben érkezett az Országos Találmányi Hivatalba. Választott foglalkozása, a nagy hagyományú szabadalmi elbírálói munka szorgalmának és tehetségének köszönhetően igen gyorsan hivatásává vált: már 1970-ben kitűnő ipaijogvédelmi szakvizsga birtokosa, három idegen nyelv ismeretére támaszkodva elismert szakembere szakmai területének. Saját szavaival az alkalmazott fizika és villamosság körében a szilárdtestfizika, optika, atomfizika, elektrokémia gyártási és mérési eljárásainak, eszközeinek és készülékeinek szakértője - a hivatali és szakmai közvélemény szemében pedig avatott szabadalmi hatósági felelőse és letéteményese. Alapos és folyamatosan karbantartott műszaki felkészültség, felelősségteljes és odaadó, minden értékes gondolatot megbecsülő szabadalmi engedélyező tevékenység jellemzi több mint negyedszázados munkáját. Minden rábízott találmány jó gazdájaként a lehetséges maximumot célozta meg a feltalálók és a magyar műszaki fejlesztés érdekében: a legkisebb oltalmazható műszaki megoldást sem engedte elkallódni - a törvényi előírásokat és a realitások mércéjét soha szem elől nem tévesztve. Kiemelkedően világos, áttekinthető és követhető gondolkodása, érvelési készsége, alapossága és türelme a szabadalmi elbírálók betanításának és szakmai vezetésének egyik elismert mentorává tette; kollégái és felelős beosztású vezetőink köréből sokan az Ő útmutatásával sajátították el hivatásunk alapjait, mesterfogásait és kiváltképp szakmai etikáját. Akaraterő az önképzésben, készenlét az új szellemi kihívásokra, szívósság a végrehajtásban és kérlelhetetlen igényesség a saját munkában, empátia a rábízottak iránt, higgadtság és jóindulat a nehéz helyzetekben - személyisége osztatlan meg1996. november 29-én, 73 éves korában meghalt SULYOK BÉLA gépészmérnök, sokszoros feltaláló. Fél évszázados feltalálói tevékenysége és a Magyar Feltalálók Egyesületében végzett lelkiismeretes munkája alapján Sulyok Béla több kitüntetésben részesült. 1993-ban megkapta az Országos Találmányi Hivatal emlékérmét, 1996. március 21-én pedig a Magyar Szabadalmi Hivatal operaházi centenábecsülést és elismerést keltett belföldön és külföldön, szakmai partnereink és a társhivatalok körében egyaránt. Hivatása - hivatásunk - kétirányú, nehéz mesterség. Elmélyültség, kiegyensúlyozottság, a mérlegelő minősítő munka visszavonultsága párosul a szellemi alkotások csak nyitottság, emberi kapcsolatok, együttműködés révén megvalósítható gondozásával és az állandó döntési kényszerrel. E kettős természetű terhet az időközben alapítási nevét visszavett Magyar Szabadalmi Hivatal Villamossági és Fizikai Osztályának helyettes vezetőjeként is derűvel, az új feladatok iránti nyitottsággal viselte. Csak szerénysége tiltakozhatna vitathatatlan érvényű meggyőződésünkkel: köztünk élő csendes tekintéllyel bíró példából a keserű sors példaképpé állította nekünk. Újból fájdalmasan igaznak bizonyult Horatius szava: „A magas hegyekbe csapkod a villám.” A munkatársaitól - valamennyiünktől - származó utolsó köszönetmondás és főhajtás tolmácsolása mellett a magyar műszaki és iparjogvédelmi társadalom nevében a Magyar Szabadalmi Hivatal vezetése intézményünk Arany Emlékérmével tiszteleg barátunk és kollégánk, Simonies Gyula munkássága előtt. E szerény jelet már csak szerettei kezébe tehetjük márciusi nemzeti ünnepünkön, de lelkűnkben Vörösmarty Mihály szavaival gondolunk Reá: Önzetlen áldozat Volt tiszta élete, Az embereknek üdv, Magának dics köre. S ha lelke húrjait Az élet megüté, Oly kedves volt e hang, Mint a legszebb dalé. Emléke oltva van A földbe melyen élt, Mélyen bocsátja be Megáldott gyökerét. S midőn magasra nőtt, A fának sudarán Ragyognak tettei Arany gyümölcs gyanánt. S idő és a világ Bevégzik a müvet. Mit véghez jutni sors S élet nem engedett. riumi ünnepségén átvehette a Jedlik Ányos-díjat, amelynek itt volt az első díjkiosztása. Halálával kitűnő mérnök, feltaláló, vállalkozó távozott az élők sorából, a Magyar Feltalálók Egyesülete pedig elvesztette kiváló, nagy nyelvtudású és fejlett diplomáciai érzékű külügyi titkárát. Emlékét sok szerettei őrzi a feltalálók népes tábora.
