Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1992. január-március (97. évfolyam, 1-3. szám)

1992-01-01 / 1. szám

1992/1 - SzKV BB1A Telje* vizsgálatú szabadalmi bejelentések közzététele G 11 В 111 K2) vannak beiktatva úgy, hogy az el*ő kapcsoló (KI) kimenete (bl) és a második kapcsoló (K2) kimenete (a2) közösen az első előerősítőre (1) van kötve, az első kapcsoló (KI) kimenete (al) pedig egy processzorhoz (8) kapcsolódik egy előerősítőn (5), egy analóg/digítál átalakítón (6) és egy input/output egységen (7) keresztül. A processzorhoz (8) programtároló ROM (9) és adattároló RAM (10) csatlakozik, a processzor (8) kimenete pedig az LCD vezérlőn (11) keresztül egy folyadékkristályos kijelző egységhez (12) csatlakozik. A szöveges információ megjelenítéséhez a kapcsolókat (Kl, K2) al és a2 állásba kell kapcsolni, amikor a jobb sávban felvett hangjelet a jobb fej (JF) leolvassa. A leolvasott jelet felerősíti az előerősítő (2) és a teljesítményerősítő (4), majd az a jobb hangszóró (jH) kimenetére kerül. Egyidejűleg a leolvasott hangjelet az előerősítő (1) és a teljesítményerősítő (3) felerősíti, a kapcsolón (K2) való áthaladás után a jelek a bal hangszóró (BH) kimenetére jutnak. Ezzel egyidejűleg a szöveg információ leolvasásra kerül a bal fejben (BF). A leolvasott jelet felerősíti az előerősítő (5) miután az áthaladt a kapcsolón (KI), majd az analóg/digitál átalakító (6) után a digitális jel az input/output egységen (7) át a processzorba (8) kerül. Ez kijelzi a digitális jeleket a ROM-ban (9) tárolt programnak megfelelően a folyadékkristályos kijelzőn (12). (51) G 11 В 11/10, H 03 К 17/66, 17/04 (ll) T/58 159 (21) 494/90 (22) 89.11.17. (71) Deutsche Thomson-Brandt GmbH., Villingen-Schwenningen (DE) (72) Zucker, Friedhelm, Mönchweiler (DE); Büchler, Christian, VS-Marbach (DE) (54) Kapcsolási elrendezés mágneses mező irányának megfordítására (30) P 38 38 858 88.11.17 DE (86) PCT/EP 89/01391 (87) WO 90/05980 (74) Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó (57) Magnetooptikai felvevő és lejátszó készülékeknél egy elek­tromágnes van alkalmazva arra a célra, hogy egy magnetooptikai lemez magnetooptikai rétegét a tárolandó bitek függvényében átmágnesezzék. A mágneses tér gyors és biztos átmágnesezése érdekében egy tekercsből (L) és egy kapacitásból (C) álló rezgőkör van alkalmazva, amellyel két, egymással ellentétes polaritású dióda (Dl. D2) soros kapcsolása van párhuzamosan kapcsolva. Mindegyik dióda (Dl, D2) egy vezérelhető kapcsolóval (SI, S2) van áthidalva. A rezgőkör mindegyik csatlakozási pontja (A, B) egy ellenállás (RI, R2) és egy vezérelhető kapcsoló (S3, S4) soros kapcsolásán keresztül egy feszültségforrás egyik pólusára (-FU) van kötve, és a másik pólus a két dióda (Dl, D2) közös csatlakozási pontjával van összekötve. A vezérelhető kapcsolókra (S1-S4) egy vezérlő áramkör (S) van rákötve. (51) G И В 27/00, H 04 N 5/92, 5/78 (ll) T/58 160 (21) 5147/88 (22) 88.10.05. (71) Híradástechnika Szövetkezet, Budapest (HU) (72) Balázs János, 25 %, Budakalász (HU); Fogarasi István, 20 %, Székesfehérvár (HU); Köcze Endre, 35 %, Budapest (HU); Mehlhoffer József, 5 %, Budapest (HU); Rappaport Gábor, 10 55, Budapest (HU); Terdi István, 5 %, Budakalász (HU) (54) Eljárás és kapcsolási elrendezés videoműsorok felvételére és az így felvett műsorok lejátszására (74) 3. sz. Szabadalmi Iroda, Budapest (57) A találmány tárgya eljárás video műsorok felvételére és az így felvett műsorok lejátszására, amely eljárás során a video forrásból nyert jeleket képmagnó segítségével video szalagra rögzítjük, majd a rögzített felvételt vagy annak egy részét lejátsszuk. A találmány tárgya továbbá kapcsolási elrendezés video műsorok felvételére és az így felvett műsorok lejátszására, amely kapcsolási elrendezésnek video forrásra csatlakoztatható bemenete(i) (1), vezérlő egységre — előnyösen számítógépre — csatlakoztatható bemenete(i) (5), valamint képmagnóra csatlakoztatható bemenete(i) (4) és kimenete(i) (3) van(nak). A találmány szerinti eljárásnak az a lényege, hogy — felvételkor a video forrásból nyert és a video szalagra fel­vett jelekbe helyenként, előnyösen képenként, a félképek­ben levő képkioltási szakaszoknak megfelelő üres sorokba azonosító jelsorozato(ka)t ültetünk be, majd — lejátszáskor az azonosító jelsosorzat(ok) segítségével keressük ki a kívánt video képet. A találmány szerinti kapcsolási elrendezésnek az a lényege, hogy — a video forrásra csatlakoztatható bemenet(ek) (1), a vezérlő egységre — előnyösen számítógépre — csatlakoztatható bemenet(ek) (5), valamint a képmagnóra csatlakoztatható bemenet(ek) (4) és kimenet(ek) (3, 7) olyan beavatkozó (2) bemenete(i) és kimenete(i), amely — beavatkozó (2) adat interfésszel (8) van kétirányú kapcsolatban, továbbá — a beavatkozó (2) és az adat interfész (8) egy-egy további bemenetére szabályozó interfész (15) kimenete van kötve, míg — az adat interfész (8) közvetlenül és/vagy közvetve, adatsí­nen keresztül kontrollerrel (9) van kétirányú kapcsolatban (51) G И В 27/10 (ll) T/58 161 (21) 5937/88 (22) 88.11.17. (71) (72) Gombos Iván, 40 %, Budapest (HU); dr. Vitvera László, 40 %, Budapest (HU); Kutasi László, 20 %, Budapest (HU) (54) Videomagnetofonoknál alkalmazható számláló (57) A találmány tárgya videomagnetofonoknál alkalmazható számláló kapcsolási elrendezése, amelynek segítségével a video műsoranyag egy adott képkockájához a videojel képkioltási tartományának kiválasztott soraiba bináris kódként a videojel felvétele során beírjuk a képkocka egy relatív nulla sorszámú képkockától induló, a képszinkron jelek számolásával generált sorszámát, a felvétel lejátszásakor pedig a videojellel együtt a rögzített kódot is beolvasva és dekódolva megjelenítjük a képkocka sorszámát. A video jelforrás (1) kimenete a kód beültető (2) egyik bemenetére és a szinkron leválasztó (4) bemenetére kapcsolódik; a szinkron leválasztó (4) egyik kimenete a kód generátor (5)

Next

/
Oldalképek
Tartalom