Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1975 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1975-04-01 / 4. szám
4. szám SZABADALMI KÖZLÖNY 80. ÉVF. 1975. ÉV 247 dobén sorra alakultak a vállalatoknál az újító- és élmunkás körök. E körök lettek a bölcsői az újítóvá válásnak. Igen sok munkás és műszaki értelmiségi e körök munkájába kapcsolódva tanult meg újítani, vált rendszeres újítóvá. Tapasztalt munkások és mérnö kök — Csató Mihály térmester. Somogyi Antal esztergályos, Faragó József martin darus, Csicsics Sándor martinász a WM-ből, Bíró István vájár a Szent István aknából. Kökény László esztergályos, az Ózdi Kohászati Üzemekből, Hanusz András és Kovács Oszkár mérnökök a Ganz Hajógyárból és még sok ezer társuk — dolgoztak ki egyenként is sok százezer forint hasznot eredményező újításokat. Az első Kossuth-díjasok között is találhatunk már munkás és műszaki értelmiségi újítókat egyaránt. Spisák István az Ózdi Kohászati Üzemek blokk-kitoló kormányosa, például az öntecs-forgalom 25%-os növelését eredményező újításáért részesült e magas kitüntetésben. Fülöp Mihály technikus a MÁVAG-ban alkalmazott — később találmányként is elismert — kemény-krómozási eljárásáért részesült 1949-ben Kossuth-díjban. A dolgozó nők is bekapcsolódtak a mozgalomba. Számos nő, Dékány Margit (Standard, ma Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) példája és felhívása alapján, kezdett el újítani. A szervezett újítómozgalom 1949. közepére olyan mértékben bontakozott ki, és ért el sikereket, hogy az 1949. októberében összeült I. Orszát gos Újító Kongresszus — melyet üzemi újítótanácskozások előztek meg — már széles és távlati perspektívát szabhatott meg a mozgalom számára. A kongresszus határozatai nyomán, népgazdaságunk első ötéves tervének időszakában, az újítómozgalom a tervben meghatározott feladatok — az iparosítás meggyorsítása, a mezőgazdaság gépesítése és szocialista átszervezése stb. — megoldását igen eredményesen segítette. Tervszerűbbé vált az újítómozgalom irányítása, kötelezővé vált az újítási feladattervek készítése. Egy sor vállalat kísérleti műhelyt hozott létre az újítások gyors hasznosítására. Erőfeszítések történtek az újítások széles körű megismertetésére, hasznosítására. Az üzemi szakszervezeti szervek keretében 1951-ben jöttek létre — a SZOT elnöksége határozata nyomán — az üzemi szakszervezeti újítási bizottságok. Feladatukká vált az újítómozgalom társadalmi segítése és ellenőrzése. Az 1955-ös esztendővel kezdődő új tervidőszakban a gazdasági élet területén mutatkozó bizonytalanság negatívan hatott a dolgozók aktivitására, így az újító tevékenységre is. Az újítómozgalomban ebben az időszakban sok formális, öncélú jelenség volt tapasztalható. Az 1955-ben megjelent új újítási rendelet (53/1955), az MDP Központi Bizottságának 1955. márciusi határozata, a SZOT elnökségének 1955. októberi ülésén hozott határozatok 1956. elejére az újítómozgalom fellendülését eredményezték, de mindezt megtörte az 1956. októberi ellenforradalom. Az ellenforradalmi felkelés leveré se után, a Magyar Szocialista Munkáspárt szavára a munkások, műszaki értelmiségiek szorgalmas munkával láttak hozzá a károk helyreállításához; az alkotó, újító kedv újjáéledt. Az 1957-es esztendőben már több mint 120 ezer újítási javaslatot nyújtottak be, az alkalmazott újítások száma 60 ezer, hasznuk pedig 680 millió forint volt. 1958. december elején, a már konszolidálódott politikai és gazdasági helyzetben ülhettek össze második országos tanácskozásukra a kiváló dolgozók, újítók és feltalálók. A kongresszus hatásaként a kongresszust követő években változások következtek be az újítómozgalomban. Csökkent ugyan a benyújtott javaslatok száma, de megnövekedett a minőségük, magasabb műszaki színvonalú, gazdasági hatásában is jelentősebb újítási javaslatokat nyújtottak be, mint a mozgalom kezdeti éveiben. Az 1959-ben megjelent újabb újítási rendelet jogi szabályozását is adta ennek a minőségbeli változásnak. Az Újítók és Feltalálók III. Országos Tanácskozása 1961-ben már arról adhatott számot, hogy a minőségében pozitívan változott újítómozgalom igen eredményesen segítette gazdasági céljainak megvalósulását. Az újítómozgalom egyre inkább a szocialista munkaverseny szerves részévé vált. A gazdaságirányítás jelenlegi rendszerére való áttérés vitái (1966—67) érintették az újítómozgalmat is. Hónapokig szenvedélyes vita folyt az újítók, újítási ügyintézők, állami és társadalmi szervek illetékesei körében az újítómozgalom jövőjéről. E vita során az újítómozgalom jövőjéről nyilvánosságra került tervezeteket nem mindenki fogadta örömmel. Az ellenzék hangja igen erős volt, s ez kedvezőtlenül hatott az újítók, főleg a műszaki újítók újító kedvére. A reformmal együtt hatálybalépett új újítási jogszabályt igen sokan kételkedve és kedvezőtlenül fogadták. Különösen a műszaki értelmiség körében alakult ki igen negatív hangulat. Nem mindenütt fogadták kedvezően azt a rendelkezését sem az új rendeletnek, amely az újítási díjak forrását a bérköltségben illetőleg a részesedési alapban jelölte meg. Mindezek következtében 1968-ban az újítókedv mérséklődött, a benyújtott javaslatok száma a felére csökkent az 1967. évinek. A közgazdasági szabályozóknak az 1968—73. években történt folyamatos finomítása következtében a népgazdaságban végbement kedvező változások eredményeként az állami és társadalmi szervek fokozott szervező, irányító és propaganda munkája nyomán azonban az újítómozgalomban is egyre inkább a pozitív jelenségek váltak uralkodóvá. Az Újítók és Feltalálók IV. Országos Tanácskozása (1974. április 12.) és az azt megelőző üzemi és ágazati tanácskozások már olyan kedvező légkörben zajlottak le, amely az újítómozgalom erőteljes fejlődését eredményezte. Az üzemi, ágazati, valamint országos tanácskozással kapcsolatban az ország úgyszólván minden üzemében szervezett újítási versenyek, az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére indult szocialista munkaverseny keretében vállalt fokozott újítási tevékenység eredményeként, 1974-ben az