Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1970 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1970-02-01 / 2. szám
' 2. szám SZABADALMI KÖZLÖNY 75. ËVF. Ï970. ÉV S3 I —« A védjegyről szóló törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása (Az Országgyűlés 1969, december 12-1 ülésének jegyzőkönyvéből) KISS ÁRPÁD miniszter, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének expozéja Tisztelt Országgyűlés! A magyar forradalmi munkásparaszt kormány megbízásából a védjegyről szóló törvényjavaslatot megvitatás és elfogadás céljából tisztelettel az Országgyűlés elé terjesztem. Fél éve, hogy az Országgyűlés megtárgyalta a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvényjavaslatot, és azt az ország törvényei közé iktatta. A most napirendre került tervezet az iparjogvédelmek egy másik alapvető intézményére, a védjegyre vonatkozik. A védjegy ugyan jellegében és funkciójában eltér a szabadalomtól, mégis lényegében hasonló társadalmi—gazdasági rendeltetést tölt be. Mindkét jogintézmény célja végső soron az, hogy védelmet nyújtson a jól gazdálkodó vállalatoknak eredményeik, vívmányaik jogtalan elsajátítása ellen, lehetővé tegye számukra az új műszaki megoldások alkalmazása, és a piacon kivívott jó hírnév révén kialakított előnyösebb termelési és értékesítési pozíciók jogi biztosítását. A gyümölcsöző üzleti kapcsolatok, az előnyös piaci helyzet forrásai ugyanis nemcsak az új műszaki megoldások, a haladó találmányi gondolatok lehetnek, hanem az az üzleti jó hírnév, ismeretség és a bizalom is, amit a vállalat a piacon a vevők körében kivívott magának. Elsőrendű érdeke tehát a vállalatnak, hogy megszerzett jó hírnevét egyrészt propagálja, széles körben ismertté tegye, másrészt, hogy más, belföldi és külföldi versenytársakat megakadályozzon a jó hírnév lerontásában, vagy jogtalan kihasználásában. Az üzleti jóhírnév propogálásának, a vállalat által termelt vagy értékesített áruk megkülönböztethetőségének hagyományos, nemzetközileg elismert és elfogadott eszköze a védjegy. A vállalatok a védjeggyel, mint a számukra biztosított egyedi jelzéssel hívják ítél a vevők figyelmét áruikra, szolgáltatásaikra. Ha a vevők egy védjegyes áruról jó tapasztalatot szereznek és azt megkedvelik, későbbi vásárlásaiknál a védjegy alapján választanak az azonos, vagy hasonló rendeltetésű áruk tömegéből. A jó hírű, bevezetett védjegy jelentős érték. Megtestesíti, szimbolizálja a vállalat hírnevét, és a vállalat javára befolyásolja a vevőket választási elhatározásukban. A védjegy az áruértékesítés egyik közvetett segítője. Kapcsolatot teremt a vállalat és az áru, valamint a vevők között. Szolgálja mind a vállalat, mind a vásárlók érdekét. Ez a megállapítás természetesen csak jó minőségű, megbízható áruk és szolgáltatások esetére érvényes; ha a védjeggyel ellátott áru rossz minőségű, a fogyasztók arról kedvezőtlen tapasztalatot szerezlek, és akkor — mint mondani szokták — a védjegy „vádjeggyé” válik, és ahelyett, hogy megnyerné a vevőket, visszariasztja őket az áru megvásárlásától. A jó hírű védjegy ezért kötelezi a vállalatot, hogy egyenletesen jó minőségű, megbízható árut vigyen a piacra. A védjegy a vevők szemében biztosítéka az áruk megbízhatóságának, megszokott, jó minőségének és sajátos jellemzőinek. A jó védjegyben tehát jelentős érték testesül meg, amelynek védettsége, oltalma népgazdasági szempontból és a vállalatok szempontjából is megkülönböztetett figyelmet érdemel. A védjegyoltalom megszerzésének és hasznosításának feltételeit rendező hatályos belső védjegyjogi előírásaink még a múlt század végéről származnak, nyelvileg ódonak, tartalmilag elavultak, korszerűtlenek. Az első magyar védjegytörvény, az 1890. évi II. számú törvény, egyes rendelkezéseiben még ma is hatályos. A legsürgetőbb korszerűsítési. igények és a Párizsi Iparjogvédelmi Unió, illetve a Madridi Védjegy Unió tagságából fakadó nemzetközi kötelezettségeink miatt bevezetett számos módosítás csak részben és időlegesen tette alkalmassá az előírásokat arra, hogy alapvető feladatukat betöltsék. Az előírások szelleme a szocialista jog szempontjából is teljesen elavult. Régi jogszabályaink kizárólag a versenyvállalatok érdekeit tartják szem előtt, és kevés gondot fordítanak arra, hogy a védjegy a vásárlóközönség érdekét, segítését, tájékoztatását is szolgálja. Ügy vélem, az elmondottak kellőképpen indokolják,’ hogy a nem egységes szerkezetű, szellemében és nyelvében egyaránt elavult jogszabályt színvonalas, átfogó, új védjegytörvény váltsa fel. Aktualitást ad a védjegyjog kodifikációjának az említetteken kívül a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése, amely a szocialista vállalatok, szövetkezetek gazdasági versenyének az eddiginél nagyobb szerepet biztosít a fogyasztók érdekében, és érdekeltté teszi a jól gazdálkodó vállalatokat, szövetkezeteket áruik megkülönböztetésében, védjegyeztetésében. Azok a vállalatok, amelyek megváltozott helyzetüket kellő időben és módon felismerték, igyekeztek is igénybe venni mindazokat a lehetőségeket, eszközöket, amelyek segítenek jobb, színvonalasabb gazdasági eredmények elérésében és felhasználásában. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy az Országos Találmányi Hivatal statisztikái szerint a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése óta észrevehetően fokozódott az érdeklődés a védjegyek iránt, és a védjegybejelentések száma már 1967-ben, az új mechanizmus bevezetésének előkészítő időszakában is ugrásszerűen emelkedett. A jelentős emelkedés nemcsak hazai vállalatainknál, szövetkezeteinknél, hanem a külföldi cégek védjegybejelentéseinél is megmutatkozik. Ez utóbbi azt bizonyítja, hogy megélénkült nemzetközi áruforgalmunk következtében a külföldi vállalatok a fokozott áruszállítási lehetőségekkel együtt fontosnak tartják védjegyeik magyarországi oltalmát, propagálását is. Nemzetközi gazdasági tevékenységünk, kapcsolataink szélesedése következtében érdekünk, hogy az értékesítési tevékenységünkben és ennek keretében az áru propogálásában is igénybe vegyük a bevált és korszerű módszereket, kihasználjuk a védjegyben rejlő lehetőségeket és egyidejűleg biztosítsuk a versenyeszközök, közöttük a védjegyek széles körű oltalmát. Szükséges ez azért is, mert a nemzetközi áruforgalom élénkülése, kiszélesedése, a világpiaci verseny az elmúlt években növelte a védjegyek szerepét. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat általános jellemzéseként elsősorban arra kívánok rámutatni, hogy az jogi oltalmat csak az Országos Találmányi Hivatalnál szabályszerű eljárás útján nyilvántartásba vett, lajstromozott védjegyek számára biztosít. A szabályozás a védjegyjogosult vállalat és a vásárló szempontjából egyaránt előnyös. Az Országos Találmányi Hivatal ugyanis a lajstromozási eljárás során az oltalomra bejelentett jelzést megvizsgálja, és ha az más vállalat jogait sérti, vagy a vásárlóközönség megtévesztésére alkalmas, a védjegyoltalmat nem adja meg. A lajstromozással biztosított kizárólagos jog egyértelműen bizonyítható és megvédhető, ha más vállalat a védjegyet jogtalanul használja. A törvényes oltalomban nem részesített megjelölést bárki szabadon átveheti és használhatja, ami a vevőközönséget félrevezeti, megtéveszti. A vásárlóközönség, a társadalom érdeke azonban azt kívánja, hogy a megkülönböztető jelzéssel ellátott áru kielégítse azt a minőségi követelményt, amit éppen a megjelölés alapján elvárnak tőle. Ezért hasznos és előnyös a jó minőségű árukat védjeggyel ellátni, a védjegyet pedig törvényes oltalomban részesíteni. A korábbi években a védjegyekkel szemben általában meg nem értés, sőt ellenszenv is volt tapasztalható. Ennek az volt az oka, hogy a mennyiségi szemlélet a minőségi követelmények érvényesítését mellőzte, és így többek között a védjegyet szükségtelennek, csak a tőkés gazdálkodási rendben helytálló intézménynek tekintette. A gyakorlat tanúsítja azokat a sajnálatos eseteket, amikor bevált, világszerte híres régi védjegyeink meggondolatlan, pillanatnyi érdekeket szem előtt tartó kiterjedt alkalmazása nemcsak a védjegyjogosult vállalat-
