Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1969 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1969-08-01 / 8. szám

424 SZABADALMI KÖZLÖNY 74. ÉVF. 1969. ÉV 8. szám SZABADALMI KÖZLEMÉNYEK Találmányi bejelentések közzététele A bejelentések és mellékletei az Országos Találmányi Hivatalban (Budapest, V., Garibaldi utca 2. szám, Szer­kesztőség) megtekinthetők a hivatalos órák alatt. A közzététel napjától számított két hónapon belül a közzétett bejelentések ellen felszólalások adhatók be. A közzétett bejelentés tárgya egyelőre, jogtalan használat ellen, ideiglenes oltalomban részesül. A közzétett bejelentések első évi, illetőleg pótszabadalmi illetékét a találmány közzététele napját követő két hónap alatt kell befizetni az Országos Találmányi Hivatal 150.714—70. számú „külön díjak letéti számla” elnevezésű számlájára. A befizetési lap „Értesítés” című szelvényén az összeg rendeltetését és a bejelentés ügyízámát fel kell tüntetni. Az alábbi felsorolásban a sorok elején álló betűk és számok a bejelentés ügyszámát, a zárójelben az ezt követő betű- és számcsoport a találmányi-nemzetközi és magyar osztályt és alosztályt jelenti. A — KÖZSZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTÉSE Mezőgazdaság Mezőgazdaság és erdőgazdaság; állattenyésztés; vadászat; csagdaállitás; halászat ME—944 (A 01 b, 21/08; 45 a, 21/08) Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépesítési Vállalat, Budapest. Feltaláló: Németh Ferenc oki. gépészmérnök, Budapest. — Allító­­szerkezeí tárcsás talajművelő eszközökhöz. Bejelentés nap­ja: 1968. május 16. Szolgálati találmány. (Képviselő: Da­­nubia.) PA—967 (A 01 d, 45/02; 45 c 45/02) Papp Imre szak­oktató, Körösszakái, Papp Ferenc tanár, Biharkeresztes, Papp Ferenc Kálmán oki. mg. gépészmérnök, Körösszakái. — Végtelenített fosztóhengersoros kukorieacsőfosztógép. Bejelentés napja: 1968. június 6. AO—300 (A 01 g, 19/00; 45 f, 19/00) Agrostroj Prostejov, narodni podnik, Prostejov, Csehszlovákia. Feltalálók: Bal­­car Zdenek, szerkesztő, Husak Václav szerkesztő, Pavlica Ivó kutatómérnök, Praha, Fritz Jaroslav szerkesztő, Vre­­sovice, Csehszlovákia. — Berendezés komlővenyigék szc­­tíögépbe juttatására. Bejelentés napja: 1967. szeptember 17. Csehszlovákiai elsőbbsége: 1967. szeptember 19. (Képvi­selő: Danubia.) CU-97 (A 01 k, 1/00; A 61 d; A 61 1; 45 h, 1/00; 30 c; 30 i) dr. Csucska Elek állatorvos, Keszthely. — Eljárás nőivarú haszonállatok, különösen tehenek meddőségének megelőzésére, ill. gyógyítására, valamint az újszülött bor­jak fertőzés elleni megvédésére ellés alatt és az azt követő S—10 nap folyamán. Bejelentés napja: 1965. október 11. (Képviselő: dr. Kende Béla.) ВО—1149 (A 01 m, 7/00; 45 к 7/00) VEB Bodenbearbei­tungsgeräte, Leipzig, Német Demokratikus Köztársaság. Feltaláló: Hert Bleise mérnök, Leipzig, Német Demokra­tikus Köztársaság. — Adagolóberendezés növényvédelmi gépekhez. Bejelentés napja: 1968. szeptember 21. Német Demokratikus Köztársaság-beli elsőbbsége: 1967. szeptem­ber 27. (Képviselő: Danubia.) Cl—734 (A 01 n 9/00; 45 1 9/00) CIBA Aktiengesellschaft, Basel, Svájc. Feltalálók: dr. Dürr Dieter vegyész, Bott­­mingen, Müller Hans vegyész, Binningen, dr. Ebner Lud­wig biológus, Stein/Aargau, Svájc. — Herbicid és fungicid szerek. Bejelentés napja; 1967. október 5. Svájci elsőbb­sége: 1966. október 5., 1967. február 3. (Képviselő: Somlai Tibor.) MA—1772 (A 01 n, 19/02; C 07 c4; 45 1 19/02; 12 о 11—18) May and Baker Limited, Dagenham, Essex, Nagy-Britan­­nia. Feltalálók: Heywood Basil Jason, Leeds William George, Dagenham, Essex, Nagy-Britannia. — Benzonitril­­származékohaí tartalmazó gyomirtószerek. Bejelentés nap­ja: 1983. szeptember 20. Nagy-Britannia-i elsőbbsége: 1962, szeptember 24. (Képviselő: Beliczay András.) SchE—181 (A 01 n, 9/02; 45 1 9/02) Schering AG., Berg­kamen, Német Szövetségi Köztársaság és Nyugat-Eerlin. Feltalálók: dr. Steinhausen Walter, Leupoldsdorí. dr. Jä­ger Albert, Nyugat-Berlin, dr. Boroschewski Gerhard, Nyugat-Berlin, dr. Peissker Horst, Wolfenbüttel, dr. Horst Arndt, Unna. — Kártevőirtószer. Bejelentés napja: 1967. szeptember 23. Német Szövetségi Köztársaság-beli elsőbb­sége: 1966. szeptember 24. (Képviselő: Somlai Tibor.) SchE—182 (A 01 n, 9/00; 45 1 9/00) Schering AG., Berg­kamen, Német Szövetségi Köztársaság és Nyugat-Berlin. Feltalálók: dr. Steinhausen Walter, Leupoldsdorf, dr. Jä­ger Albert, dr. Boroschewski Gerhard, Nyugat-Berlin, dr. Peissker Horst, Wolfenbüttel. — Káríevőirtószer. Bejelen­tés napja: 1967. szeptember 27. Német Szövetségi Köztár­saság-beli elsőbbsége: 1966. szeptember 30. (Képviselő: Somlai Tibor.) Élelmezés Mészáros- és hentesipar; húsfeldolgozás В A—2077 (A 22 b; 66 a) Baromfiipari Országos Vállalat, Budapest. Feltalálók: Sebestyén György gépészmérnök, Ország Ferenc gépészmérnök, Budapest. — Berendezés tetszőleges fajtájú baromfi tolltalanítására. Bejelentés napja: 1988. június 15. Szolgálati találmány. (Képviselő: Danubia.) Élelmiszerek és azok feldolgozása, amennyiben más osztályokban nem szerepelnek KO—2238 (A 23 1; A 61 k; 53 k; 30 h 1—8) Koch Lehel vegyész, dr. Mádi Ferencné technikus, dr. Tóth Gyula jog­tanácsos, Nagy Gyula gyógynövényszakértő, Budapest. — Eljárás gyógynövény-kivonat-készítmény előállítására. Be­jelentés napja: 1968. november 23. (Képviselő: Szilágyi-' Cseták József.) Személyi használatra szolgáló és háztartási cikkek Bútorok; háztartási cikkek és felszerelések AA—616 (A 47 b; 34 i 14—22) Áfra Gyula szövetlcezeti elnök, Jenei Károly műszaki részlegvezető, Mag Gusztáv szövetkezeti műszaki vezető, Övári Sándor könyvtáros,’ osztályvezető, dr. Tombor Tibor könyvtáros, osztályvezető, Budapest. — Állítható állványzat, főként könyvtári, levél­tári és irattári anyagok tárolására. Bejelentés napja: 1968. június 27. Gyógyászat és egészségügy Orvosi és állatorvosi tudomány; egészségügy FA—785 (A 61 m; 30 k) Fabryka Aparatury Rentge­­nowskiej I Urzadzen Medycznych Przedsiebiorstwo Panst­­wowe, Warszawa, Lengyelország. Feltalálók: Ignacak Le­szek mérnök, Pruszków, Gadzinski Michal mérnök, Kac-

Next

/
Oldalképek
Tartalom