Szabadalmi Közlöny, 1936 (41. évfolyam, 1-24. szám)

1936-12-15 / 24. szám

SZABADALMI KÖZLÖNY közvetlenül az igénypontok elé a következő szö­vegű bekezdést, iktatja: A leírásban említett el­járások, valamint a leírás harmadik és ötödik bekezdésében ismertetett berendezések a szaba­dalmi oltalom körén kívül esnek. Indokolásból: A bejelentő nyilatkozatában törölni kérte a leírásnak azokat a részeit, amelyek a korláto­zott igénypontokban már nem igényelt eljárá­sokra és berendezésekre vonatkoznak. Ezt a kérelmet a bejelentési osztály teljesíthetőnek nem találta, mert a felszólalási el járás során, az igény korlátozásával kapcsolatban legfeljebb csak abban az esetben volna helye törlésnek, ha a leírás valamely része a szakértőt az igé­nyeli találmány megvalósításában zavarná. Szükségesnek találta azonban a bejelentési osztály a szabadalmat a nagyobb jogbiztonság és a leírás értelmezése körüli jogviták lehető kiküszöbölése érdekében azzal is megszorítani (az 1895:XXXVII. t.-c. 35. §-ának utolsó előtti bekezdése alapján), hogy a leírásnak a rendel­kező rész szerinti kiegészítésével a bejelentőnek a törlésre vonatkozó kérelméből következő le­mondását a leírásban is kifejezésre juttatta. .1 ,1/. Kir. Szabadalmi Bíróság bejelentési osztályának 15.527-^1934/L—6279. sz. határoza­tából: À M. Kir. Szabadalmi Bíróság bejelentési osztálya a felszólalásnak részben helyt ad és a lejelentés tárgyára szabadalmat a leírás alább felsorolt javításai mellett. Villamos világító be­rendezés és eljárás az ehhez való kisülési ké­szülék előállítására címmel és az alábbi szövegű igénypontokkal ad. . , . . . ... . A. 15, lap 18. sorában végződő bekezdés végére a bejelentési osztály a következő szavakat iktatja: Az ebben a bekezdésben ismertetett, a leg­kisebb fajlagos fogyasztásnak megfelelő nyomás­­lói eltérő nyomású gázzal töltött csöveket tar­talmazó berendezések nem tartoznak a talál­mány körébe. Indokolásból: A bejelentő az első szóbeli tárgyalási napon a leírás számos, — szerinte nem eléggé világos helyének - kijavítására irányuló kérelmet ter­jesztett elő. A bejelentési osztály e kérelem elbírálásánál abból indult ki. hogy bár az 1895: XXXVII. t.-c. 32. §-a 1. pontja szerint a leírástól meg­követelt kellékek hiányát ugyané § szerint csak a közzétételig lehel pótolni, nincs akadálya ugyané t.-c. 35. §-a szerint annak, bogy a Bíró­ság a szabadalom megszorítását a leírás korlá­tozó értelemben való az esetleges későbbi nalosilsa. Ezen az alapon megengedhetőnek találta a bejelentési osztály mindazokat a javításokat, amelyek olyan leírásrészekre vonatkoznak, ame­lyek értelme bár homályos, de a leírás- egyéb helyei vagy részei alapján megállajntható. Ezeket a javításokat a felszólaló 20.660 1933. sz. előkészítő iratában nagyrészben nem ellenezte, a 15. lap 15. sörában a «kisebb szó­nak nagyobb» szóra való helyesbítését ugyan­ennek a bekezdésnek az értelme,, a 17. lapk'fa­sorában a «belső» szó beszúrását pedig a köz­zétett 3. igénypont «е» jellemzője alapján találta a bejelentési osztály megokol Inak.. Ugyancsak.pyi.i­­vánvaló elírásnak tartotta a bejelentési osztály a 7. lap 3. és 4. sorában kijavított kifejezéseket. Ugyanígy megengedhetőnek találta azokat a javításokat is a bejelentési osztály, amelyek olyan homályos leírásrészekre vonatkoztak, ame­lyek értelme a leírás és az ugyancsak a közzé­tételben szereplő elsőbbségi irat egybevetéséből állapítható meg. A homályos leírásrészek ugyanis bizonyta­lanná tehetik az oltalmi kör határait és így szabatossá tételük az oltalmi kör korlátozását jelenti. Emellett a fent felsorolt javításokkal azok természeténél fogva (minthogy azok rész­ben a közzétett leírás, részben a közzétett elsőbb­ségi írat alapján történtek ' a leírásba semmi sem kerülhetett be, amit az eredeti elsőbbség' meg ne illetne. Nem tartotta megengedhetőnek a bejelentési osztály azokat a ténymegállapitő iratban lei­­sorolt többi javításokat, amelyek a leírásnak olyan helyeire vonatkoztak, amelyek értelme világos. Ezek a javítások ugyanis már a leírás egyes részeinek ujjal való pótlását jelentenék, amire az id. t.-c. csak a közzétételig ad módot. A 14. lap 2. sorában kért beszúrást a be­jelentési osztály azért nem teljesítette, meri ez a szöveget világosabbá nem teszi és nem : is felel meg az elsőbbségi iratnak. A 4. lap 4. bek. 4. sorában, a 4. old. alulról a 2. sorban a «térfogatuak szóra vonatkozó és az 5. lap 4. sorában kéri javításokra szükség nem volt, mivel a közzétett leírás már meg-' felelően ki lett javítva. A M. Kir. Szabadalmi Bíróság bejelentési osztályának 17.621 19.34/P--7869 sz' határoza­tából: A M. Kir. Szabadalmi Bíróság bejelentési osztálya a felszólalásnak részben helyt ad és a bejelentés tárgyára szabadalmat az alábbi szö­vegű igénypontokkal a leírás alább meghatáro­zott szövegével és címével ad. Indokolásból:­Mível a közzétett leírás" számos olyan < él-1 járást is á találmány szefinlinék állítoll bej 24. szaru. m értelmezési megkönnyítő kijavításává!- foga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom