Szabadalmi Közlöny, 1933 (38. évfolyam, 1-24. szám)
1933-07-15 / 14. szám
14. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY 187 útján, a lemondásról írásban, postai térítvényes ajánlott levélben értesíteni és köteles ezt a lemondást haladéktalanul a M. Kir. Szabadalmi Bíróságnak is bejelenteni. Felperes köteles a kényszerengedélyről való lemondás kézbesítésétől számított 1 (egy) hónapig az esedékessé váló évi díjat még megfizetni. Felperes köteles ebben az ítéletben megállapított valamennyi kötelezettségét — egyébirányú kártérítés iránti kötelezettségének érintetlen hagyása mellett — esetenként alperesnek fizetendő 500 (ötszáz) pengőben megállapított birság terhe alatt betartani. A megokolásból: A bírói osztály mindenekelőtt a peres felek ezirányú egyező előadása alapján tényként állapította meg azt, hogy alperes a szabadalom tárgyát a magyar állam területén sem maga, sem pedig belföldi vállalkozó útján egyátalán nem gyakorolta. Felperes által H •/. alatt másolatban becsatolt és alperes által valónak ismert 1928 március 28-án kiállított szerződés 1. és 2. pontja értelmében ugyanis alperes csupán arra adott felperesnek jogot, hogy felperes az alperesnek németországi vállalatában a szóbanforgó szabadalomban védett eljárás szerint előállított triőrlemezeket Magyarországon jgyedül hozhassa forgalomba és alperes ezen szerződés szerint felperessel szemben azt is kikötötte, hogy felperes ilyen triőrlemezeket sem maga ne gyártson, sem más vállalatból ne szerezzen be. Ez a szerződés tehát tartalmánál fogva az 1932. évi XVII. t.-c. 1. §-ában említett és a kereseti jog alapját megszüntető ú. n. „önakaratií“ használati engedélynek tekinthető nem volt annál kevésbbé, mert annak 9-ik pontja szerint alperes maga is a szabadalom tárgyára vonatkozó gyártási jogra („das Vorrecht auf Erteilung einer Lizenz... etc.“) csupán előjogot, ú. n. optiot biztosított. Azt pedig, hogy szabadalomtulajdonos szabadalma tárgyát — a törvény e rendelkezésével célzott, — hazai iparfejlesztés miatt megkívánt módon, nevezetesen akként gyakorolta volna, hogy azt valamely más vállalkozó a magyar állam területén iparszerűleg készítette és azt forgalomba hozta volna, — alperes nem is állította. A peres felek között — tartalom és valódiság tekintetében nem vitás szerződés és alperesnek ezirányú előadása alapján tehát tényként, kellett megállapítani, hogy alperes a szabadalom tárgyának (az 1932. XVII. t.-c. 1. §-ában megkívánt) gyakorlását a magyar állam területén elmulasztotta és ezt a mulasztását semmivel sem igazolta. Felperes által C — F '/. alatt egyszerű másolatban G '/. alatt eredetiben becsatolt és alperes által nem kifogásolt levelek alapján tényként kellett megállapítani azt is, hogy felperes alperest a jelen kereset benyújtása előtt, a szóbanforgó szabadalom használati és gyakorlatba vételi jogának önakaratú engedélyezése iránt több ízben felhívta, de azt alperes mindannyiszor megtagadta. Abból a tényből pedig, hogy felperes ipari jelzálogkölcsönt kapott és hogy a szóbeli tárgyaláson bemutatott ipari jelzálogkölcsönről szóló törlesztési könyv adatai szerint a felvett kölcsön után esedékes, viszonylag nagy öszszegű, évű részleteket mindig pontosan fizette, abból a tényből továbbá, hogy alperes maga is felperessel szabadalmának üzleti kihasználása tekintetében szerződött, és végül főként abból a tényből, hogy alperes olyan tényeket (végrehajtás, csőd stb.), amelyekből felperes megbízhatóságának tárgyi értelemben vett hiányára következtetni lehetne, nem is állított; még kevésbbé bizonyított, a bírói osztálynak arra kellett következtetnie és azt kellett megállapítania, hogy felperest a törvény által megkívánt értelemben megbízhatónak kell tekinteni. Így az 1932. XVII. t.-c.-ben szabályozott kényszerengedély adásának feltételei fennforogván, a bírói osztálynak még a felperes által nyújtandó kárpótlás összege és módja tekintetében kellett határoznia. A bírói osztály a kárpótlás összegének a megállapításában a feleknek ezirányú megegyezése hiányában, a felperes által felajánlott negyedévi átlaggos viszonteladási ár 10%-át azért fogadta el és állapította meg kárpótlásként, mert ez a kereskedelmi életben szokásos haszonhoz viszonyítva, mithogy a felperes köteles mindenkori évi díjakat is fizetni, alperes részére a puszta szabadalmi jog használatának átengedésével szemben, arányban állónak 'és megfelelőnek mutatkozott. Alperesnek azt a kérelmét, hogy a kárpótlás összege egyszersmindenkorra fizetendő egy összegben (6800 pengő) állapíttassák meg, a bírói osztály ebből az okból és azért is mellőzte, mert a mai szokatlanul súlyos gazdasági viszonyok között felperes vállalatára ennek az összegnek kifizetése súlyos terhet jelentett volna. Ezenkívül éppen a nyomasztó gazdasági viszonyokkal együtt járó bizonytalanság folytán, a piac alakulása tekintetében még csak megközelítő valószínűséggel sem lehet következtetést vonni s így a kárpótlásnak az eladott mennyiség utáni %-os megállapítása, minthogy a jövőben kialakuló kereslet javuló vagy rosszabbodó esélyei ebben az, esetben mindkét felet egyenlően érintik, a legigazságosabbnak is látszott. Minthogy pedig a már többször felhívott 1932:XVII. t.-c. 6. §-ából kitetszőleg a kényszerengedélyes kötelessége a szabadalom tárgyának legalább is oly mértékben való gyakorlatba vétele, hogy a mindenkor mutatkozó
