Szabadalmi Közlöny, 1930 (35. évfolyam, 1-24. szám)
1930-01-01 / 1. szám
14 SZABADALMI KÖZLÖNY L szám. NEM HIVATALOS KÉSZ. A magyar szabadalmi törvény 3. §-ának 3. pontjához. A 4/923. ein. rendelet a szabadalmi leírások kinyomatását megszüntette. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a 81.037—97.820. sz. a. lajstromozott szabadalmak leírásai engedélyezésük után kinyomatús alá nem kerültek.*) Ezért fordul elő a gyakorlatban ma már sűrűbben, hogy a felszólalási eljárásban a felszólaló egyedül egy ilyen ki nem nyomtatott szabadalmi leírásra hivatkozik, — mint újdonságrontó körülményre. Szükségesnek látszik itehát a szabadalmi törvényünk 3. §. 3. pontjában foglalt rendelkezésnek közelebbi jogi megvizsgáld sára. A törvény 3. §-ának 1—3. pontjában az újság hiányát negatív értelemben állapítja meg; logikailag, fogalmilag is helyes rendelkezése az, hogy nem új az, ami ismeretes. Ezt csak annyiban korlátozza, hogy az ismertté válás a 3. §. 1. és 2. pontjában megadott körülmények között kell, hogy bekövetkezzék. Tehát az ismeretesnek szabadalomjogi értelemben vett fogalma nem fedi mindenkor a hétköznapi életben „az ismeretesének nyelvtani fogalmát. Az ismertté válásnak, mint a szabadalomjogi értelemben vett újsághiány fogalmának kritériumát az összes külföldi törvények előírják, e tekintetben sem a bel, sem a külföldi szakírók felfogása között eltérés nincs. Ezt a felfogást a magyar szabadalmi törvény 3. §-ának 1. és 2. pontja teljes egészében érvényre juttatja. Azonban a törvény felhívott §-ának 3. pontja újdonságrontó körülményt állapít meg abban is, ha „a találmány bejelentése idejében már szabadalom tárgyát képezte“. Ez a rendelkezés azonban az újságrontásnak az előbb kifejtett és általánosan elfogadott szabadalomjogi fogalmával sem nyelvtani, sem logikai értelemben összefüggésben nincs, és a törvényünk *) Ezek most már a 206/1929. ein. rendelet folytán fordított sorrendben szintén közzétételre kerülnek. rendszerbeliségével is éles ellentétben van. A korábbi szabadalmaztatás ugyanis nem újdonság, hanem igényrontó körül meny. Ez minden kétséget kizárólag kitűnik a törvény ide vonatkozó miniszteri indokolásból is. Eszerint „Ha a találmány már szabadalom tárgyát képezte, szintén hiányzik az újdonság, mert szabadalomra csak annak van igénye, aki a találmányt 1 eg először bejelent ette“. De következik ez az 5. §. első bekezdésében foglalt alapvető rendelkezésből, mely szerint a szabadalom a „feltalálót vagy jogutódját illeti“. Abban, hogy a feltaláló találmányára szabadalmat nyert, csak azt lehet látni és csak azt lehet megállapítani, hogy a szabadalom elnyerésére irányuló törvényes igénye kielégítést nyert. Ez az igény újból nem érvényesíthető, nem azért, mintha a korábban nyert szabadalom újdonságrontó volna — hiszen elképzelhető, hogy ez a korábbi szabadalom — tévedés vagy vis major folytán kinyomatásra nem kerülhetvén, — ismertté nem is válhatott, hanem nem érvényesíthető azért, mert ez az igény azzal, hogy a szabadalmazás folytán egyízben már törvényes elismerésben részesült, újbóli szabadalmazás szempontjából elenyészett, megszűnt. (L. a dr. Schuster-féle törvénytervezetben az 5. §. indokait.) A másodízben bejelentett azonos tárgyú találmány tehát nem szabadalmazható azért, mert arra mint korábbi feltalálónak a korábbi iszabadalomtulajdonosnak volt igénye; vagyis, hogy a törvény szavaival éljünk, a szabadalom mint feltalálót a korábbi szabadalomtulajdonost illeti. Úgy a német, mint az osztrák törvény az újság és igényrontást, mint támadási alapokat úgy felszólalási, mint a megsemmisítési eljárásban élesen és következetesen szembe állítja. Az (1923 december 7-én kihirdetett) német törvény 2. §-ának 1. és 2. pontjában, az (1923. évben B. G. Bl. 366. sz. a. kihirdetett) osztrák törvény 3. §-ának 1. és 2. pontjában az újdonságrontó körülmények a magyar törvény 3. §-ának 1. és 2. pontjában lefektetett elvnek megfelelőleg vannak szabályozva. Az osztrák törvény 3. §-ának 3. pontja egy további újdonságrontó körülményt lát abban, ha a talál mány a törvény hatályának területén valamely privilégiumnak képezte volt a tár
