Szabadalmi Közlöny, 1928 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1928-02-15 / 4. szám

4. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY 60 A NEMZETKÖZI IPARJOGVÉDELMI SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁGI CSOPORTJÁNAK KÖZLEMÉNYEI. Y Kongresszusi szabályzat. 1. A kongresszusokat az ügyvezető vá­lasztmány elnökének vezetése alatt a kö­vetkező tényezők szervezik meg: a) az az országos csoport, melynek terü­letén a szövetség a kongresszust tartja; b) a főelőadó; c) a főtitkár. 2. Az országos csoport feladata az egész anyagi szervezés (elszállásolás, fogadások, költségek, sajtó, a szavazások tárgyát ké­pező szövegek fordítása, a tanácskozások gyorsírói felvétele). 3. A főelőadó állítja össze a munkaren­det, melyet kellő időben közölnie kell az országos csoportokkal. Ez utóbbiak bekül­dik neki a napirend pontjaira vonatkozó jelentéseiket, melyeket a főelőadó a kon­gresszus elé terjeszt. 4. A főtitkár feladata, bogy az illetékes országos csoporttal és a főelőadóval egyet értve a kongresszus teljes programmját összeállítsa és bogy a kongresszusra szóló meghívókat a N. I. Sz. tagjainak meg­küldje. 5. A szövetségnek elnöke, az országos csoportok elnökeivel egyetértve, megteszi az összes szükséges lépéseket, bogy a kor­mányok hivatalos képviselőiket a kon­gresszus ra kiküldjék. 6. Az ügyvezető választmány tagjait a kongresszus megnyitása előtt tartandó vá­lasztmányi ülésre a főtitkár hívja össze, aki a választmány tagjaival az ülés napi­rendjét is közli. Rendszerint az ügyvezető választmány szövegezi meg azokat a javaslatokat, me­lyeket a munkaülések elnöksége a kon­gresszus elé fog terjeszteni. Az ügyvezető választmány jelöli ki a munkaülések tit­kárjait és megválasztja a szövegezési bi­zottságot, mely a főelőadó elnöklete alatt megszövegezi a záróülés számára a ínimkaülések által hozott határozatokat. 7. Az ülésekben tárgyalt kérdések általá­nosabb megvitatásának biztosítására a felszólalások tartama az első felszólaló számára tíz percre, a következő felszólalók számára pedig 5 percre van korlátozva. 8. A munkaülések titkárjai nem vezet­nek jegyzőkönyveket, hanem feljegyzik a munkaülések határozatait és ezeket, a 4. Réglement de Congrés. 1. L’organisation des congrés incombe, sons la direction du President du Comité Exécutif: о) au Groupe national du pays dans lequel le congrés á lieu; b) an Rapporteur Généra 1; c) an Secretaire Général. 2. Le Groupe natoinal est charge de tonte rOrganisation materielle (logement, receptions, finances, presse, traduction des textes faisant l*ob jet d’un vote, Steno­gramme délibération.) 3. Le Rapporteur Général étahlit le pro­gramme de travail; il doit le communiquer en temps utile aux. Groupes nationaux. Ceux-ci lui remettront leurs rapports rela­­tifs aux objets á l’ordre du jour et le Rap­porteur Général les remettra au congrés. 4. Le Secretaire Général est elmrgé de rédiger le programme complet du congrés on accord avee le Groups national et le Rapporteur Général et d’envoyer an mem­­bres de ГА. LP. P. I. les invitations an congrés. 5. Le President de l’Association fera d’ac­­cord avee lee presidents des Groupes natio­naux toutes les demarches utiles pour l’envoi de délégués offieiels des gouver­­nements au Congrés de Г Association. 6. Lorsque le Comité Exécutif se remiit avant l’ouverture d’un congrés, sas niem­­bres sont convoqués par le Secretaire Gé­néral qui leur indiquera les objects á l’ordre du jour. Dans la regie, le Comité Exécutif rédige les propositions qui seront soumises an emigres au sujet de la présidence des sean­ces de travail; le Comité Exécutif designe. les Secretaires des Cornmi-sions et nomine une Commission de redaction qui, sous la présidende du Rapporteur Général, rédi­­gera, en vne de la séance finale, les resolu­tions prises par les Commissions. 7. En vne d’assurer une discussion plus général des questions traitées dans les séances la durée des discours est limitbe á dix minutes pour le premier et á 5 minu­tes pour les suivants. 8. Les Secretaires des séances <le travail n’ont pás á tenir de procés-verbaux; mais ils prennent note des resolutions des com-19

Next

/
Oldalképek
Tartalom