Szabadalmi Közlöny, 1922 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1922-11-15 / 22. szám
'*■ ' Г. Г"* 22. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. Lefizetett évi díjat visszautalja, mert a szabadalom megtagadása folytán a bejelentett találmány nem is juthatott addig, hogy szabadalmi oltalmat kapjon. így magyarázta a törvényt a bírói gyakorlat is. A m. kir. Szabadalmi Bíróság már 1907. évi április hó 4-éu hozott teljes ülési határozatban kimondta azt, hogy az előre befizetett évi díjak, amennyiben a szabadalomtulajdonos az oltalmi időt igénybe nem vette, — vissza utalványozhatok. A Schuster-féle törvényjavaslat 81. §-ában szintén ezt a felfogást látjuk. Ö az évi díjak visszatérítését, amennyiben esedékességük napján a szabadalom lemondás folytán megszűnt, azt megsemmisítették vagy megvonták, — azzal indokolja meg, hogy ez a rendelkezés megfelel ugyan az eddigi gyakorlatnak, mégis e rendelkezés precízebb szövegezését a tartozatlanul fizetett évi díj visszatérítése iránti kötelezettség tette szükségessé, mert különben az állam minden jogi alap nélkül tartaná vissza a fenn nem álló oltalom idejére befizetett évi díjakat. A német szabadalmi törvény 8. §-ában kifejezetten mondja, hogy az oltalom második és a többi éveinek kezdő napján („mit Beginn des zweiten und jedes folgenden Jahres der Dauer“) kell a második és а többi évi díjat fizetni... Az esedékességük előtt is befizethetők az évi díjak, ha azonban a szabadalom lemondás, visszavonás vagy megsemmisítés folytán megszűnik, —„so erfolgt die Bückzahlung der nicht fällig gewordenen Gebühren.“ Az osztrák törvény а 114. §-ban az előre befizetett díjak visszatérítése tekintetében a német törvénnyel teljesen azonos rendelkezéseket tartalmaz. Abból, hogy az oltalom nélküli időre befizetett évi díjak visszatérítése iránt ilyen határozott rendelkezéseket tartalmaznak, kétségtelenül megállapítható az, hogy úgy a német, valamint az oszti'ák szab. törvény az évi díjat adójellegű szolgáltatásnak tekintette. 421 A mi törvényünk 45. §-ának 3-ik bekezdése ezt a felfogást kifejezetten átvette és ennek a szellemében építi fel az egész 45. §-t, amint azt az alábbiakban a szembenálló felfogás helytelenségének kimutatása I kapcsán — az eddigieken kívül — látni fogjuk. Az ellenkező felfogás a törvény 45. §-ának utolsó — grammatikai értelemben és magyarázatban kikapott — bekezdése alapján azt vallja, hogy az évi díj — ha befizettetett — a szabadalom megtagadásának egy esetén kívül, soha semmi körülmények között nem utalható vissza. E felfogás a törvény betű szerinti értelmezését a törvény miniszteri indokolásával támasztja alá, mely szerint az évi díj azért nem téríttetik vissza, mert a szabadalom a feltaláló költségére és veszélyére engedélyeztetik. A miniszteri indokolásnak a törvény rendelkezéseivel és szellemével összhangban kell, hogy legyen, ebből folyólag a miniszteri indokolás csakis a szabadalom esetleges megsemmisítésével járható következményekkel szemben (kártérítés) akarta az államot mentesíteni, s egyszersmind azon évi díjak visszautalását akarta megtiltani, amelyek a bárminő okból megszűnt szabadalomnál azon időre fizettettek, mely alatt a szabadalmi oltalom még fennállott. És hogy a miniszteri indokolásnak egyedül ez az értelmezése állhat meg,, az kétségtelenül kitűnik, ha a törvény 45. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezést jogi analízis alá vesszük. A törvénynek ez a rendelkezése ugyanis, amelyben az évi díj visszautalását csakis a szabadalom megtagadása esetében engedi meg, kétségtelenül és kizárólag az első évi díjra vonatkozik. Ez látszik a törvény e rendelkezésének elhelyezéséből is. A szabadalom megtagadásának időpontjáig ugyanis a törvény értelmében a bejelentési és az első évi díjat feltétlenül be kellett fizetni, — alapot kellett tehát adni a bíróságnak arra, hogy 105
