Szabadalmi Közlöny, 1922 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1922-11-15 / 22. szám
ш SZABADALMI KÖZLÖNY. 22. szám. Kosa (a magyar szab. törvény magyarázata című művének II. kiadás, 255. old.) az évi díjban olyan ellenszolgáltatást lát, amelyet „a szabadalomtulajdonos az államnak a kizárólagos szabadalom jogi védelméért fizet“ — és célját abban jelöli meg, hogy a díjakból fedeztessenek az államnak a szabadalmi intézmény fentartásával járó kiadásai, másrészt az állam ezáltal „az értéktelen találmányok szabadalmazását korlátozza.“ — Nem mondja ki tehát kifejezetten, hogy az évi díj adótermészetű szolgáltatás volna, — de ez felfogásában határozottan felismerhető. Kétségtelen, hogy bizonyos — inkább finánctechnikailag indokolt — eltéréseket látunk az évi díjaknál, így, hogy az évrőlévre növekedő évi díjjal szemben a szabadalom az évről-évre rövidülő ideje folytán elméletileg értékében csökken; — hogy a legtöbb szab. törvény szerint az évi díjak egyszerre előre is lefizethetek, holott az adó rendszerint csakis az esedékes évre róható le előre; hogy a díjfizetés-elmulasztásnál egészen más a jogi következmény, mint más adónál; ezek a különbségek azonban legfeljebb azt teszik indokolttá, — amint azt dr. Perlmutter Alfréd* találóan jelölte meg, — hogy az évi díjban egy „sui generis vagyonadót“ lássunk, amelynek megkonstruálása azonban jelen értekezés keretén kívül esik és jelen esetben reánk fontossággal nem is bir. Pontos egyedül az, hogy az évi díj szintén adótermészetű szolgáltatás, melynek alapja a szabadalom és amelyet a szabadalomtulajdonos vagy más érdekelt az államnak évről-évre fizet. Az adónak pedig egyik jellegzetes, elengedhetetlen jogi ismérve annak járulékos jogi természete, nevezetesen az, hogy az az adóalaphoz tapad, azzal születik, él és enyészik el. Ebből az accessorius jogi jellegből pedig folyik, hogy évi díj (adó) csak ott jár, ahol * Szab. Közlöny 1915. évi okt. 15-én megjelent számában közzétett tanulmányában. szabadalom, világosabban szabadalmi oltalom (adóalap) van. Nézzük már most, hogy a törvény menynyiben viszi keresztül tételes rendelkezéseiben ezt az elvet. A törvény 45. §-ának harmadik bekezdése szerint: „az évi díjak az igénybe vett oltalom tartamára való tekintettel fizetendők.“ A törvénynek о teljesen világos és tiszta rendelkezése szerint irányadó elv az, hogy évi díjat csakis a fennálló vagy fennállott („igénybevett“) oltalomért kell fizetni.. A törvény tehát az évi díj járulékos jogi természetét (adójellegét) teljes egészében érvényre juttatja és általánosságban az oltalmat jelöli meg a fizetendő évi díjak jogi alapjául. Szinte a szemünk elé van vésve a törvényhozónak ez a felfogása a 7-ik bekezdésben foglalt rendelkezésben, amidőn az első évi díj esedékességét — eltérőleg a többi évi díjak esedékességétől — a közbírrétételi, illetőleg az' ezt követő 60 napban állapítja meg. Hiszen tehette volna a törvényhozó — összhangban a 2—15 évi díj esedékességének napjával — az első évi díj esedékességét mindjárt a bejelentés napjára. Egészen bizonyos, bogy ez az eltérés nem véletlen;-— és ha az első évi díj esedékességére másként intézkedett, ez egyedül az évi díjnak adóként való jogi minősítésében leli magyarázatát. A bejelentés napján ugyanis oltalomról még beszélni sem lehet, nem lehetett tehát évi díjat sem követelni. A közhírrététellel ellenben a találmány már olyan jogi stádiumba jutott, amelyből szabadalom, tehát adóalap válhat, s minthogy a törvény a közzétett találmányt, ezen eventuális adóalapot — ha ideiglenesen is — oltalomban részesíti, — az első évi díj fizetését az ideiglenes oltalom kezdetétől mindjárt esedékessé is teszi. És csak ezen felfogáshoz következetes a törvény a 45. § utolsó bekezdésében, amidőn a szabadalom megtagadása esetében a
