Szabadalmi Közlöny, 1911 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1911-12-01 / 23. szám
23. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. 1003 legalább is 7 tagból álló iparjogvédelmi tanács fog alakíttatni tehát a közigazgatási bíróságnál. A leghelyesebb megoldás pénzügyileg is a szabadalmi hatóságok olyan irányú fejlesztése, hogy a legfölsőbb fórum is speciális jellegben épüljön, azaz, hogy az annyira domináló műszaki kérdések elbírálására ne az esetről-esetre meghívandó, szabadalmi ügyekben laikus, felelősség nélkül működő műszaki szakértők döntsenek, de műszaki képesítésű bírák is alkalmaztassanak. S ha ezáltal 4—5 állandó magasabb rangú műszaki bírónak a kinevezése is válnék!szükségessé, elesnék a szakértők búsás díjazása és legalább is 10 közigazgatási bírónak tehermentesítése és a tehermentesített bírák munkájának végzésére szükségessé váló lij tagok kinevezése, melynek a pénzbeli értéke föltétlenül fölülmúlná azt az összeget, amibe nézetünk szerint sokkal helyesebben a mai tanácsnak állandó birákkal való kiegészítése kerülne. Ha a tanács teljes kiépítésének pénzügyi okok mégis útját állanák, önként kínálkozik az a megoldás, hogy egyelőre túlnyomó részben csupán a műszaki állások töltessenek be állandó tagokkal s a korlátoltabb számban kinevezett állandó jogi tagok mellett tartassék fönn a mai gyakorlat, kúriai bíráknak és műegyetemi tanároknak ülnökökként való alkalmazása. A tervezet által választott megoldás azonban nemcsak költségesebb. hanem az ügyek szakszerű ellátásának is rovására van. A szabadalmi ügyek túlnyomó nagy részében ugyanis köztudomás szerint, mint vezérmotivumok emelkednek ki a leírásnak, valamint az igénypontoknak az értelmezése és a találmányi jelleg fönforgásának a megállapítása. Pl. ha csak egy újdonsághiányra alapított fölszólalásról van is szó, mint legelső momentum az igény és leírás értelmezése lépnek előtérbe, mert azt kell megállapítani, hogy mi is tulajdonképen az, amit bejelentő szabadalmaztatni akar, hogy azt a fölhozott újdonságrontó dolgokkal egyáltalán összehasonlíthassuk. És hogy vájjon e tekintetben ki lesz képes a tervezet által említett pénzügyi szempontokat tekintve rövidebb idő alatt, valamint az állandó joggyakorlatot tekintve helyesebben az említett értelmezést végrehajtani, az a műszaki bíró-e, aki a találmányi bejelentéseknek ezreit vizsgálta már át, avagy egy olyan esetrőlesetre meghívott szakértő és közigazgatási bírói tanács együttesen, akik közül az első a szababalmi jogban, az utóbbi pedig a műszaki tárgyi körben teljesen idegen, úgy gondoljuk, hogy erre a kérdésre nem nehéz a választ megadni, különösen ha fölemlítjük, hogy a föntebb említett s a műszaki bírák által foganatosított találmányi bejelentések és leírások vizsgálatának épen egyik leglényegesebb momentuma ennek a megállapításában áll, hogy a bejelentő mit talált föl s azután, hogy vájjon az igényeit bejelentő annak megfelelően helyesen szövegozte-e s hogy ez a szövegezése olyan-e, hogy azt értelmezni egyáltalán lehet-e ? És ugyancsak így állunk a találmányi jelleg fönnforgásának a megállapításával is. A szabadalmi műszaki bíró működésének alapvető momentuma a találmányi jelleg vizsgálata. Legelső a bejelentések vizsgálatánál megállapítani, hogy van-e egyáltalán szabadalmazható találmányról szó. Ez a vizsgálat azután lépton-nyomon előfordul. Hogy ismét csak egy újdonsághiányra alapított fölszólalást vegyünk példaként, ott is ügydöntő a találmányi jelleg fönnforgásának a megállapítása. Azonos dolgok csak a legritkább esetekben fordulhatnak elő, azt kell tehát esetről-esetre megállapítani, hogy a jelentkező különbségek mennyire lényegesek, azaz mennyire van azoknak szabadalmazható találmányi jellegük. És abban az esetben is vájjon ki fogja ezt a kérdést helyesebben elbírálni ? Az a műszaki bíró e, aki találmányi jelleg szempontjából is a bejelentéseknek ezreit vizsgálta, Ítélkezésekben gyakorta részes és így ismeri az analog esetekben követett gyakorlatot s ennélfogva a kérdés elbírálása iránt már bizonyos érzéke fejlődött ki, vagy pedig az ismét esetről-esetre meghívott szakértő, aki az ez irányban folytatott bírósági gyakorlatot egyáltalán nem ismeri és olyan közigazgatási bírák, akik a műszaki vonatkozásokban teljesen járatlanok. A válasz erre a kérdésre is önmagától adódik. S hogy e tekintetben is mennyire téves a tervezet fölfogása, csak a következő állítására kell rámutatnunk : «A találmányokat sohasem az elmélet, hanem mindenkor és kivétel nélkül a gyakorlat, az ipar szempontjából kell és szabad megítélni.» A tervezetnek ez az állítása teljesen tarthatatlan. Valóság csak az, hogy a találmányok nyomán járó műszaki hatások kvalitatív elbírálásánál az elméleti műszaki tudás mellett, a műszaki gyakorlati tapasztalatok döntő befolyással bírnak s ezt eléggé nem hangsúlyoz] hatjuk, hogy kizárólag csakis az állítólagos találmány nyomán járó hatások kvalitatív elbírálásánál. 1 De ahhoz a mértékhez, hogy ebből a műszaki hatásj ból milyen viszonylatban és mennyi szükséges ahhoz, hogy a szabadalmazható találmány fönnforgása már meg legyen állapítható, tehát mintegy a műszaki hatások kvantitatív elbírálásához sem a műszaki elméleti, sem gyakorlati tudásnak, különösen pedig az ipar szempontjainak semmi köze nincsen, ezt egyesegyedül a szabadalomjogi gyakorlat szabja meg. A törvény nem definiálja, hogy mi a találmány, vagy hogy a találmány alkotásához legalább is milyen fokú munkásság szükséges, minélfogva a szabadalmazható találmány fogalmának gyakorlati megállapítása a találmány létrehozásához szükséges munkásság mérvének az elbírálása egyedül annak a hatóságnak a dolga, amely a törvény végrehajtásával meg van bízva, ehhez a műszaki elméleti, gyakorlati tudásnak és az ipari szempontoknak semmi köze nincs. Ennélfogva a szabadalmi ügyek ismeretétől távolálló legkiválóbb műszaki szakértő som képes azt megmondani, hogy szabadalmazható találmánnyal állunk-e szemben, vagy sem, hiszen nem a gyakor
