Szabadalmi Közlöny, 1909 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1909-01-01 / 1. szám
6 SZABADALMI KÖZLÖNY. 1. szám. Unió-államban a többi Unió-államok polgárai ugyanazokat a jogokat élvezik, mint az állam saját polgárai, föltéve, hogy megfelelnek azoknak a föltételeknek, amelyeket a hazai törvények a belföldiekre nézve előírnak. Az Unió ezen liatározmánya teljesen összhangban van szabadalmi törvényünk rendelkezésével, amely j szerint a szabadalmak engedélyezésénél belföldiek és a kUlállamok honosai közt különbség nem tétetik. Ezen az elvi állásponton nem ejt csorbát szabadalmi törvényünk 15-ik §-ának azon rendelkezésesem, hogy az, akinek belföldön rendes lakhelye nincsen, szabadalmat csak akkor nyerhet és az ebből eredő jogokat csak akkor érvényesítheti, ha hitelesített és a szabadalmi hivatalhoz bemutatott különös meghatalmazással ellátott, belföldön lakó képviselőt nevezett. A fönti alapelv a védjegyek és üzleti elnevezések tekintetében jelenlegi jogállapotunk keretében szintén érvényesült, mert védjegytörvényünk (1890: II. t.-c.) 32. §-a szerint külföldi vállalatok védjegyeinek, valamint a nevek, cégek, címerek vagy más vállalati megjelölések védelmére nézve az illető államokkal kötött államszerződések, illetőleg egyezmények irányadók, ezek pedig különben máris a viszonosság elvét biztosítják. Szintúgy a mintaoltalmat is biztosítják az érvényben lévő államszerződéseink a külföldiek részére. Az Unióhoz való csatlakozás által jelentékenyen emelkedik azoknak az államoknak a száma, amelyekkel a védjegyek, cégek és minták kölcsönös oltalma a fontiek értelmében biztosítást nyer és így e tekintetben a csatlakozás nagy gyakorlati értékkel és jelentőséggel bír. A föntebb mondottaknál fogva tehát az Unió-egyezmény 2. cikkében foglalt rendelkezések a törvényeinkben és államszerződéseinkben már érvényesülő alapelvekkel teljesen összhangban állanak. A 3. cikkben a honosság alapján elnyerhető oltalom (2. cikk) kibővítést nyer azáltal, hogy a territoriális elv is érvényesül, amennyiben a szerződéses államok honosaival egyenlő elbánásban részesülnek az Unióhoz nem tartozó államok ama polgárai is, akik az Unió kötelékében álló államok egyikének területén lakóhellyel vagy ipari vagy kereskedelmi teleppel bírnak. Ez az elv is megfelel érvényben álló jogunknak és általában az ipari tulajdonjogok természetének. Az oltalomnak ez a territoriális vonatkozású kiterjesztése a párisi föegyezmény 3. cikkében nem nyert elég szabatos meghatározást, amennyiben annak alapján nem volt kizárva az, hogy az Unióhoz nem tartozó államok polgárai szinleges letelepedés által is igénybe vehessek az említett cikkben biztosított jogokat. A bruxellesi konferencián tehát e cikk megfelelő módosítást nyert, amennyiben az 1900. évi december 14-iki pótegyezmény 3. cikke már megkívánja, hogy az illető tényleges és valóságos ipari vagy kereskedelmi teleppel bírjon. Hangsúlyozni kívánom e helyütt, hogy az ipari tulajdonjogaik oltalmára igényjogosultak kőiének ilyetén kiterjesztése, viszonosság lévén biztosítva о részben, iparunk és kereskedelmünk külföldön való tórfoglalhatása szempontjából nagy jelentőséggel bír. A 12. cikk elrendeli, hogy az ipari tulajdonjogok védelmére és a bejelentések eszközlésére külön központi hivatal rendezendő be. E központi hivatal szerepét nálunk a m. kir. szabadalmi hivatal fogja betölteni, amint hogy a találmányi szabadalmak ügyeinek ellátása mellett ott vezettetnek a központi védjegy- és mintalajstromok is. A szabadalmi hivatalok végzik e szolgálatot más államokban is. A zárjegyzőkönyv 5. pontja szerint megkívánt időszaki hivatalos lap szerepét pedig a havonként kétszer megjelenő «Szabadalmi Közlöny» és a «Központi Védjegy-Értesítő» fogja betölteni. A 13. cikk a nemzetközi iroda szervezését és vezetését a svájci kormányra ruházza. Ezt az irodát Bernben állították föl; működését 1885-ben kezdetie meg a La Proprieté Industrielle, Organe mensuel du Bureau International de l’Union pour la protection de la proprieté industrielle című folyóirat kiadásával. Ez az iroda össze van kapcsolva az írói és művészi tulajdonjog védelmére alakult nemzetközi irodával. Az egy-egy titkár közvetlen vezetése alatt álló két iroda egy és ugyanazon igazgatónak van alárendelve. Az iroda az Unió-államok hozzájárulásaiból tnrtatik fönn. Eleinte az Unió-államok mindeniko 2000 frankkal járult a költségekhez. Mivel azonban e 32.000 frankot kitevő összegből az Unió-iroda költségei fedezhetők nem voltak, utóbb a zárjegyzőkönyv 6. pontját az 1891. évi április 15-én megállapított madridi jegyzőkönyvvel módosították és pedig olyképen, hogy az Unió költségeit az ahhoz tartozó államok továbbra is közösen viselik ugyan, de e költségek éveiikint (Ю.0О0 franknyi összegen fölül nem emelkedhetnek. A zár. jegyzőkönyv 7. pontja értelmében 6 osztályba sorozott Unió államok hozzájárulása az osztályok szerint különböző számegységek arányában történik. Miután Magyarország hatalmi állásunknál fogva ép úgy, mint Ausztria a hivatalföntartó államok első osztályába fog belépni, a nemzetközi iroda költségeihez vaiú hozzájárulásunk e kulcs szerint abban az esetten is, ha a bevételek által nem fedezett kiadások a 60,000 franknyi maximumot elérnék is, legföljebb évi 4250 frankra rúghatna. Az egyezmény 14. cikke az Unió határoznám,yainak megfelelő továbbképzése érdekében megállapítja, hogy azok időnként revízió alá vétessenek és hogy e célból időn kint nemzetközi értekezletek tartassanak Ilykép az unió-határozmányoknak a gyakorlati életben megnyilatkozó szükséggel lépést tartó összliangzatos fejlődése biztosítva vau. A 15. cikk megengedi, hogy az Unió egyes államai
