Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

78 kartellbiztosban csak annak egy egyszerű közegét kell látnunk, a kartellbizotlság vagy tanács megbízatása — akár küld ez ki kartellbiztost, akár nem, — a felügyeletnek a rendelkezéstől való elvi elválasztását teszi lehetővé. Hogy ez elválasztás tényleges, anyagi különválást jelent-e, az a bizottság szellemén fordul meg, a mi viszont az összetételétől függ. A vázoltam törvényjavaslat, melynek indokolása mellékletképen egészen hosszú jegyzékét tartalmazza azoknak az egyes tartomány gyűléseken és magában a Reichsrat kebelében felmerült indítványoknak, javaslatoknak, resolutioknak és interpellatioknak, melyek a kartellügy törvénynyel való szabályozását kívánják, három izben terjesztetett az országgyűlés elé. Először 1897. junius 1-én a XII. ülésszakban, azután, mivel tárgyalás alá nem került, a XIII. ülésszakban 1897. október 12-én és végül a következő ülésszakban, 1898. márczius 29-én. A második előterjesztés, melynek szövege után indultam, valamivel tüzetesebb, mint az első; a kormány itt már értékesítette a tudományos irodalomban felmerült bírálatok egy részét. A harmadik előterjesztés szövege teljesen azonos a másodikéval. Mint látjuk, az osztrák kartelljavaslat első előterjesztésének időpontja összeesik a legújabb és legtökéletesebb czukorkartell megszületésének előestéjéve'. Ez összeesés nem a véletlen müve : a nagy sietséggel elkészített első javaslat egyenesen a keletkezőben levő czukorkartell ellen irányult. Bilinski pénzügyminiszter már 1896. október 1-én, mikor a fogyasztási adók emelését bejelentette — a mely emelés tudvalevőleg a Magyarországgal készülő kiegyezéssel volt összefüggésben — egyenesen kimondta, hogy a kartellek kérdését legjobban a czukoradó kapcsán lehet megoldani. A czukoradó tervezett emelése ellen felmerült aggályokat a kormány azzal akarta eloszlatni, hogy a czukorkarteilt lehetetlenné teszi vagy legalább megrendszabályozza s ezzel elejét veszi annak, hogy az államon kívül a gyárosok is mintegy megadóztassák a fogyasztókat. A kartelljavaslat mintegy kortesfogásnak készült a czukoradó emelése s igy egyúttal a kincstár érdekében. Ezt azért volt szükséges felhozni, hogy a javaslat megítélését megkönnyítsem. Mert valóban csakis a fogamzás e jegye magyarázhatja meg az osztrák kartelljavaslat máskülönben az érhetetlenségig óriási visszásságait, a melyekkel röviden végezhetni. A javaslat, melynek indokolása élénk és egészen helyes színekkel festi a ringek és kartellek túlkapásaiból az összességre s az érdekelt termelőcsoportokra és a munkásokra háramló veszélyt, ugy jár el, mint a magyar közmondásban emlegetett mészáros : nem oda vág, a hová néz. Az összes kartelleket elitéli, de csak azok kis körét szabályozza: kiragadja közölük azokat, melyek a kincstár köreit zavarhatják, a fogyasztási adótárgyakra vonatkozókat. A fiskalitás lólába nagyon is kilátszik azon naiv indokolás alól, hogy az állam nem engedheti, hogy polgárai az adótörvények szükséges terhén tul is szenvedjenek a magánmegegyezések oly következményeitől, melyek a fogyasztási adó uj fajául tekinthetők.1

) Mintha bizony a polgárok jobban szenvednének attól, ha kávéjok vagy teájuk czukra kilonkint néhány krajczárral drágább lesz, mintha a vas vagy kőszén, minden iparczikk de még hovatovább az őstermékek előállításának is e nélkülözhetlen előfeltételei drágulnak meg a kartell folytán. Ez legalább is van oly fogyasztási adóféle, mint az elébbi. Hogy a kartellek ily kettéválasztása s egyeseknek állami ellenőrzés alatt való szentesítése szemben a többiek érvénylenségével a jogérzést mélyen sértő rendszabály lenne, valamint, hogy az osztrák politikai viszonyok mellett ép a mezőgazdasági iparágak különállása a czukornál, szesznél elsősorban érdekelt nagybirtokosok hatalmi súlyánál fogva, meg a petroleumforrások galicziai tuljdonosaira való tekintettel aggályos volna : nem szükség hosszasabban bizonyítgatni. Annyival kevésbé, mert az egész kettéválasztás rendszere felett már maga az osztrák kormány is pálczát tört. Dipauli báró kereskedelemügyi miniszter 1898. deczember 14-én a Reichsrat kiegyezési bizottságának ülésén kijelentette,2) hogy «a kormánynak semmi kifogása sem lesz az ellen, ha a javaslatnak tárgyi vonatkozásban nagyobb kiterjedést adnak», tehát — más szóval — a kormány maga sem ragaszkodik javaslatának azon alapgondolatához, hogy csak a fogyasztási adótárgyak kartelljeit rendszabályozza meg. A javaslat második feltűnő viszássága, hogy a pénzügyminisztert valóságos diktátorrá teszi a megrendszabályozott kartellcsoport fölött, szintén csak a fiskalitás szemüvegén át válik érthetővé. A fiscus legfőbb képviselője, a pénzügyminiszter ellenőrzi a kartelleket s ő itél felettök, ha neki ugy tetszik, szentesíti megállapodásaikat, ha nem telszik, megtiltja azok végrehajtását, sőt feloldja az egész kartellt. Igaz, hogy Ítélethozatal előtt meg kell hallgatnia a kartellbizottságot: ámde ennek összetétele teljesen a pénzügyminisztertől függ ; ő nevezi ki annak tagjait s ö vagy helyettesse elnököl abban. A tagok közül egy rész, ép a fele, állami hivatalnok és pedig részben magának a pénzügyminisztériumnak, részben más minisztériumok hivatalnoka. Ez a bizottság tehát szinte teremtve van arra, hogy a miniszter > szócsöve legyen. S általában mit várhatni ily kényes, a közgazdasági élet legfinomabb árnyalatait érintő kérdésben egy oly bizottság tudásától, melynek összesen hat „egyéb szakembere" közt a dolog természeténél fogva jó, ha egy is akad olyan, a ki a kérdésben forgó kartell ügyeit közelről ismerné, az illető iparágnak valóban szakembere lenne. A bizottság üléseiben tehát, ha igazolatlan befolyásoktól eltekintünk, a miniszter nézete fog érvényesülni. Az indokolás, mely elég őszinte arra, hogy kijelentse, hogy a felügyelet s a betiltás együttvéve képezik az álam szemét és karját, nein veszi észre, hogy ezzel a hasonlattal az egész rendszert elitélte. Mert ha kormány van hivatva az ellenőrzés eszközeit érvényesítve a kartell hatását feltüntető adatokat begyűjteni és a bizottság véleményezése elé terjeszteni : ez az adat-A többször idézett nyomtatvány 11. lapján. '-) Ld. a Neue Freie Presse 1808. évi deczemberi számának 9. és 10. lapját. (IJcr Economist).