Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

— 69 — lommal nem is mondja ki: a contrario következtetnünk kell arra, hogy az ily káros kartellektől a jogvédelmet megtagadni el van tökélve. A második szempont, a melyből Ítéletünk a kartellek legitimitását tárgyalja, az egyéni szabadság kérdése, melyet a kartell bizonyos fokig érint. Ám kimondja a Reichsgericht, utalással más Ítéletekre is, hogy az ipartörvény által létesített iparszabadság nem jelenti azt, hogy az egyes egyáltalán ne vethetné magát szerződés utján oly korlátozások alá, a melyek megszabják, hogy üzzön-e vagy hol és hogyan űzzön bizonyos iparágat. A Reichsgericht tehát azt tartja, hogy az egyéni szabadság megszorítása, ha nem túlságos mérvű, nem ellenkezik az iparszabadság elvével. Hogy hol van a határ, arra megfelel a Rcichsgericht III. polgári tanácsának 1893. május 19-én hozott ítélete, a) a mely fellállitja azt az elvet, hogy az egyes személyes szabadságát és keresetképességét túlságosan korlátolni nem szabad és csak indokolt érdeket szabad védeni. Adott eset körülményei döntik tehát el, hogy az iparos szabadságát megengedhetően korlátolja-e a szerződés vagy sem. Miután azonban ugyanezen ítélet kimondja azt, hogy meg van engedve oly korlátozás, mely szerint a szerződő fél ugyanazt a foglalkozási bizonyos időben és helyen űzni nem fogja: a kartellekben foglalt korlátozások, melyek nem ily mérvűek, általában nem ütköznek az egyes elidegenithetlen szabadságjogaiba. A kartell a feleket csak a termelés mértékében, az eladási stb. árakra nézve, az eladás mikéntjére stb. korlátozza: tehát nem vonja el tőlük a keresetképességet, sőt egyenesen fokozni van azt hivatva. Csakis akkor volna a Reichsgericht álláspontja szerint sérelmes a korlátozás, ha az egyes az illető kereseti ágból teljesen ki volna zárva, mi az egyes tagok üzemét beszüntető szoros kartelleknél előfordulhatna ugyan, de akkor is oly kárpótlás mellett történik, mely a korlátozást az illetőre nemcsak hátrányosul nem engedi tekinteni, hanem egyenes elönynyel jár arra nézve. A felhozott okoknál fogva tehát a Reichsgericht érvényesnek jelentette ki a szerződést, melyet a szász faanyaggyárosok kötelékének tagjai egymással kötöttek s megitélhetőnek mondta ki az abból eredő pénzbírságot. Ez utóbbi kijelentése, mely az 1890. évben hozott, fentebb elemzett ítéleten túlmegy s igy további indokolást igényel, az 1869. évi ipartörvény 152. §-ára van alapítva. E már ismerteti szakasz elvonja a kereshetőséget a munkaviszonyokat szabályozó megállapodásoktól, de nem érinti az egyéb tárgyú megállapodásokat. A Reichsgericht tehát, utalva arra, hogy az ipartörvény keletkezésének időpontjában már léteztek kartellek, habár nem oly nagy számban, mint jelenleg s !) Közölve az idézett gyűjtemény 31. kötetében 18. sz. a. 97 s k. 1. N. alperes C. esernyőgyáros üzletében kötelezte volt magát arra, hogy ha a képviselt czéghez való utazói viszonyát felbontaná is, sem ez árut előállítani, sem az eladását közvetíteni nem fogja. Kötbérül 10,000 márkát kötöttek ki a szerződésben. Mindazáltal alperes ugyanazon helyen versenyüzletet kezdett. A két elsőfokú bíróság elmarasztalta őt a bírság fizetésére, a Reichsgericht azonban elutasította a felperest azzal, hogy e szerződés érvénytelen volt, mert alperes szabad hivatásválasztási jogát korlátozta, hogy azok ismételten szabályoztattak is egyes törvényhozások által*), a contrario arra következtet, hogy a vállalkozók termelés- és árszabályozó megállapodásai a közönséges jog alá esnek, s mint ilyenek, kereshetők. A Reichsgericht ez Ítéletében még állást foglal abban a kérdésben is, hogy lehet-e a kartellből tetszés szerint kilépni ? Alperes ugyanis a felperes Verband elnökéhez intézett levélben kijelentette volt, hogy kénytelen az egyletből kilépni. A Reichsgericht felemliti Kohler2) azon nézetét, hogy a kartellszerü köteléket minden résztvevő tetszése szerint felbonthatja, hogy természetes szabadságát visszanyerje. Azonban nem fogadja el azt, hanem ismétli, hogy az iparszabadság nem jelenti az erők szabad játékának érinthetetlenségét s nem jelenti azt, hogy az iparosoknak tilos volna megkísérlem, a társulási önsegély utján szabályozni ez erők működését és kizárni károsnak tartott túllépéseket. Következéskép az egyes kartelltag nem bonthatja fel a szerződést csak arra való hivatkozással, hogy kötelezettségei akadályozzák az erők szabad játékát s őt ipara folytatásában zavarják. Nyitva hagyja ellenben a Reichsgericht ezen ítélete azt a rendkívül fontos elvi kérdést, hogy a kartellszerzödés alapján lehet-e a kikötött korlátozások betartására indítani keresetet. E hézaga a német judikaturának gyakorlatilag annyiban kevésbé jelentős, a mennyiben a pénzbirságra irányuló kereset felér a teljesítésre irányulóval. Ellenben igenis állást foglalt a Reichsgericht a kartell által outsiderek ellen alkalmazott kényszerítő eszközök egyikének, a boykottnak jogi megítélése által. Nem ugyan az 1897-ki, hanem a már első helyen tárgyalt 1890. évi ítéletben. A német könyvkereskedők tőzsdeegylete Lipcsében ismételten hangoztatta, hogy a tagoknak kötelességük azokat, a kik a megszabott engedményen (rabatt) tulmennek s elharácsolják a könyveket, kizárni forgalmukból, nekik kiadmányaikat el nem küldeni. E körleveleihez az egylet jegyzéket mellékelt, a melyekben felperes kövér nyomtatásban azon czégek közt volt feltüntetve, a melyeknek semmit sem szabad szolgáltatni. Sőt a közvetett szállítástól is eltiltotta tagjait az egylet s nyomtatványaiban kijelentelte, hogy az a tag, a ki a boykottot be nem tartja, szintén felpereséhez hasonló elbánás alá kerül. Az alsó fórumok a tőzsdeegylet e harczias kijelentéseiben nem láttak jogsértést, mert felperes e fenyegetések megvalósítása esetében sem lett volna üzletvitelében lehetetlenné téve, miután az egyleten kivül állóktól kaphatott volna kiadványokat. A Reichsgericht nem osztotta e felfogást, hanem egyenesen kimondta, hogy oly intézkedések, melyek a siker kilátásával szándékosan arra irányozvák, hogy valamely iparost oly termékek beszerzésétől, a melyeket ipara üzésénél nem nélkülözhet s a melyek különben a forgalombahozatalra szánvák, kizárják, jogellenes ') Hivatkozik az ítélet a Verein für Socialpolitik idevágó kötetében Cl. Jannet, Jollos és Lery von Halle értekezéseire, az 1852. évi osztrák büntető törvénykönyvre s a Porosz általános Landrecht II. 8. 199. §-ára. 2) Archiv für Bürgerlich. Recht. Bd. 5. S, 218 flg. és Aus dem Patent- und Industrierechte Liefg. 1. S. §7,