Központi Értesítő, 1898 (23. évfolyam, 1. félév)

1898-03-31 / 26. szám

— 408 — hatóságilag megállapitattak, tekintet nélkül arra, vájjon azokat valamely község vagy pedig magánegyón ál­litotta föl; a miből ismét következik, hogy a törvény­hatóság feladatát képezi esetről-esetre annak megbirálása, vájjon valamely községben van-e szükség nyilvános jel­legű, hatósági mázsáló felállítására (illetve a már netán létező ily mázsáló mellett több mázsáló feláliitására) to­vábbá vájjon annak a kezelését a törvényhatóság a köz­ségre vagy pedig erre vállalkozó magánegyénre kiván­ja-e ruházni, a mikor is az illető ezen minőségében ha­tósági szolgálatot teljesít. B tekintetben egyébként a fennállott földmívelés , ipar- és kereskedelemügyi minis­teriumnak 1876. évben 20225. szám alatt kiadott rende­lete szolgál irányadóul. Tekintettel ennélfogva arra, hogy Zeides Péter és Türk János kérelme csak oda irányult, hogy az általuk felállított hídmérleget bizonyos díjért, az arra vonat­kozólag kiállítandó iparigazolvány alapján, másoknak is használatra átengedhessék, ellenben sem az iránt nem folyamodtak, hogy mázsálójuk nyilvánossági, illetve ha­tósági jelleggel ruháztassák föl, sem pedig hatósági jó­váhagyás czéljából mázsálási díjszabályzatot nem mu­tattak be, tehát szándékukban nem is volt hatósági jel­legű mázsáló felállítása, valamint tekintettel arra, hogy hídmérleg felállítás ós használata iparűzést nem képez, tehát annak felállításához folyamodóknak sem ipariga­zolványa, sem hatósági engedélyre szüksége nem volt, ezen tisztán magánjellegű hídmérleg használatának el­tiltására indok nem forog fenn. Minthogy azonban az 1874. VIII. t.-cz. 16. §-a értelmében 1876. évi január hó 1-től kezdődőleg a köz­forgalomban kizárólag az ezen törvényben meghatározott mértékek használandók s minthogy továbbá ezen ren­delkezés a magánosokra is kiterjed, oly esetben, hogyha az illetők mások részére is teljesítenek méréseket, tehát az általuk netán elkövetett visszaélések szintén az Í879. XL. t.-cz. 136. §-ában megállapított büntetés alá esnek, felhívom a czímet, utasítsa az illetékes járási fő­szolgabírót, miszerint a Zeides Péter ós Türk János tu­lajdonát képező hídmérleg használata felett is szabály­szerű felügyeletet gyakoroljon. Mult évi november hó 13-án 21736. sz. a. kelt je­lentésével felterjesztett tárgyiratokat megfelelő további eljárás végett Czimnek idecsatolva leküldöm. V. Állami kedvezmények. A kereskedelemügyi m. kir. minister a m. kir pónz­ügyminister hozzájárulásával az 1890. XIII. t.-ezikkben meghatározott állami kedvezményeket „A magyar keres­kedelmi részvénytársulat fiókja Fiúméban" czég fiumei kávéhámozó, mosó es csiszoló ipartelepe részére azl897. óv julius 1-étől számítandó tíz (10) évre engedélyezte. A kereskedelemügyi m. kir. minister a m kir. pénz­ügyminister hozzájárulásával a „Hazai aszfaltipar rész­vénytársaság" budapesti czég tatarosi, mezőtelegdi és budapesti ipartelepei részére az 1890. XIII. t.-cz. alap­ján engedélyezett állami kedvezmények hatályát 1907. évi augusztus hó 21-ig meghosszabbította. X. Szabályrendelet-jóváhagyás. A kereskedelemügyi m. kir minister Érsekújvár ren­dezett tanácsú városnak a házalókereskedés eltiltása tár­gyában az 1897. évi augusztus hó 28-án tartott városi képviselőtestületi közgyűlésében 180/97. szám alatt meg­állapított szabályrendeletét f. évi 10902. szám alatt kelt rendeletével jóváhagyta. XI. V á s á r o k. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 23-án 20480. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Bihar vármegye területéhez tartozó Székelyhíd község­ben a f. évi április hó 6. és 7-ére eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi márczius hó 31-én április hó 1-én, a f. évi május hó 26. és 27-ére eső országos vásár pedig kivételesen f. évi május hó 25. és 26-án tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 24-én 20885. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Veszprém vármegye területéhez tartozó Várpalota köz­ségben a f. évi április hó 12-ére eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi április hó 4-ón tartassák meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi már­czius hó 18-án 17751. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Trencsén vármegye területéhez tartozó O-Besz­tercze községben a f. évi május hó 30-ára eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi május hó3l-én tartas­sék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 25-én 21096. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Gömör-Kishont vármegye területéhez tartozó Polonka községben a f. évi április hó 9-ére ós október hó 8-ára eső országos vásárok ez évben kivételesen f. évi április hó 5-én és október hó 11-ón tartassanak meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 25-én 21098. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Gömör-Kishont vármegye területéhez tartozó Rima­szombat r. t. városban a f. évi április hó 2-ára eső havi állatvásár ez évben kivételesen április hó 16-án tartas­sék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 24-én 20740. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Borsod vármegye területéhez tartozó Sajó-Várkony köz­ségben a f. évi április hó 4-óre eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi április hó 12-én tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 23-án 20491. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Sáros vármegye területéhez tartozó Somos községben a f. évi április hó 7-ére eső országos vásár ez évben ki­vételesen f. évi márczius hó 31-én tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 23-án 18207. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Szabolcs vármegye területéhez tartozó Tisza-Dob köz­ségben a f. évi április hó 11-ére eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi április hó 4-én tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi márczius hó 28-án 21309. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Pozsony vármegye területéhez tartozó Malaczka kö­zségben a f. évi április hó 7-ére eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi márczius hó 31-én tartas­sék meg. Felelős szerkesztő : LAKATOS ALADÁR ministeri osztálytanácsos. Nyomatott Légrády testvéreknél, Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom