Központi Értesítő, 1896 (21. évfolyam, 2. félév)

1896-09-24 / 78. szám

— 1297 — V. Versenytárgyalási hirdelmény. A kereskedelemügyi m. kir. ministerium hivatalos helyiségében a jövő 1897. év elejétől kezdve az óv vé­géig szükséglendő padlósurolási és fényezési, továbbá ablak- és ajtótisztogatási, valamint ruhamosási munkák biztosítása iránt a nevezett ministerium elnöki osztályá­ban f. évi október hó 15-ón déli 12 órakor ajánlati ver­senytárgyalás fog tartatni. Felhívom ennélfogva a vállalkozni óhajtókat, hogy zárt, illetve kellően lepecsételt ajánlataikat f. évi októ­ber hó 15-ikónek déli 12 órájáig Schmidt Ferenez se­gédhivatali főigazgatóhoz nyújtsák be. A különböző tisztogatási munkák árjegyzéke, vala­mint a benyújtandó ajánlat és a kötendő szerződós ter­vezete, nevezett főigazgatónál, bármely köznapon délután 1 és 2 óra közt megtekinhető. Ajánlatot lehet tenni ugy az összes tisztítási mun­kákra együttesen, mint a három részre osztott munkák mindegyik csoportjára külön-külön is. Az ajánlat szabályszerű 50 kros bélyeggel ellátandó és az ajánlathoz, mindenik csoportra nézve külön-külön 50 (ötven) frtnyi bánatpénz csatolandó. Fentartom magamnak a jogot, hogy a szóban forgó munkákat azon vállalkozónak adjam át, a kiben legtöbb biztositékot fogok találni, továbbá azt is, hogy a pályá­zattól teljesen eltekintve intézkedhessem. Budapest, 1896. évi szeptember bő 7-én. A kereskedelemügyi m. kir. minister. X. Alapszabály-jóváhagyás. A kereskedelemügyi m. kir. minister a világosi ipartestület békéltető bizottságának alapszabályait f. é 54,316. sz. a. kelt rendeletével az 1884. XVII. t. cz. 141. §-a alapján jóváhagyta. XI. V á s á r o k. A kereskedelemüg3d m. kir. minister f. é. 57,50 í. sz. a. k. rendeletével megengedte, hogy az Arad vár­megye területéhez tartozó Maros-Szlatina községben minden csütörtökön, állatfelhajtás és helypénzszedós nélkül, hetivásár tartassék. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. óvi 60,738. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy Zala vármegye területéhez tartozó Szent-Ilona pusztán a f. évi szeptem­ber hó 22-re eső országos vásár ez évben kivételesen szeptember hó 29-én tartassék meg A kereskedelemügyi m. kir. minister f. óvi 61,152. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Sáros vár­megye területéhez tartozó Gáboltó községben a f. évi szeptember hó 29-re eső országos vásár ez évben kivé­telesen 1896. évi október hó 6-án tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 60,929. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy Pozsony vár­megye területéhez tartozó Modor szab. kir. városban a f. óvi szeptember hó 29-re eső országos vásár ez évben kivételesen 1896. évi október hó 6-án tartassék meg. A kereskedelemügyi m. kir. m. minister f. évi 60,201. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Barsvárme­gye területéhez tartozó Léva rendezett tanácsú városban a f. é. szeptember hó 28 —30-ra eső országos vásár ez évben kivételesen 1896. évi október hó 5—7-én tartas­sék meg. V. Állami kedvezmény. A kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügy­minister ur hozzájárulásával a Zsolnay Vilmos pécsi agyagárugyáros czégnek engedélyezett állami kedvezmé­nyeket az 1896-ik évi deczember hó 31-ig meghosszab­bította. III. Védj egy törlések. A kereskedelmi s iparkamarák a következő védjegyeket törülték s pedig: A bécsi keresk. s iparkamara: az 1892. évi április 12-iki 2092. k. sz. Engländer H és fiai bécsi lakosokét, 18!"6. év márczius 17-én a tulajdonosok kérelmére; az 1896. évi február 5-iki 6ö09. k. sz. Rath August bécsi lakosét, 1896. év már­czius 23-án az 1890. évi II. t.-cz. 21. §-nak d) pontja alapján az osztrák kereskedelmi minister rendeletére ; az 1896. évi február 14-iki 6641. k. sz Poetsch V. a Huber Vincze czég utóda randeggi lakosét, 1896. év márczius 23-án az 1890. évi II. t.-cz. 21. §-nak d) pontja alapján a osztrák kereskedelmi minister rendeletére ; az 1894. óvi február 27-iki 4061. k. sz. Wolf József bécsi lakosét, 1896. év már­czius 23-án az 1890. évi II t.-cz. 21. §-nak e) pontja alapján az osztrák kereskedelmi minister rendeletére ; az 1886. évi márczius 2-iki 4430. k. sz. Bendik Jakab st.-Valentini lakosét, 1896. évi márczius 3-án meg nem ujitás czimén; az 1886. évi márczius 3-iki 4431. k. sz. ifj. Hein Rudolf bécsi lakosét, 189b. év már­czius 4-én meg nem ujitás czimén ; az 1886. évi márczius 4-iki 4432. k. sz. Patsch József bécsi lakosét, 1896. évi már­czius 5-én meg nom ujitás czimén ; az 1886. évi márczius 5-iki 4435. k. sz. Ritter János bécsi lakosét, 1896. évi már czius 6-án meg nem ujitás czimén ; az 1886. évi márczius 10-iki 4436. k. sz. Fisch Jenő és Fleck Rudolf bécsi lakosokét, 1896. év márczius 11-én meg nem ujitás czimén ; az 1886. évi márczius 11-iki 4438. k. sz. Himmelbauer Antal és társ. stokeraui czé­get, 1896. év márczius 12-én meg nem ujitás czimén ; az 18^6. évi márczius 13-iki 4441. k. sz. Bnczkowski Heinrich bécsi lakosét, 1896. év márczius 14-én meg nem ujitás czimén ; az 1886 évi márczius 20-iki 4445. k. sz. Gindra Károly bécsi lakosét, 1896. év már­czius 21-én, meg nem ujitás czimén ; az 1886. évi márczius 20-iki 4446. k. sz. Guttmann Mayer bécsi lakosét, 1896. év már­czius 21-én meg nem ujitás czimén ; az 1886. évi márczius 26-iki 4451. k. sz. Pohl és Engel bécsiilakosokét, 1896 év már­czius 27-én meg nem ujitás czimén ; az 1886. évi márczius 26-iki 4452. k. sz. Dumts Hermina bécsi lakosét, 1896. év már­czius 27-én meg nem ujitás czimén ; az 188i>. évi márczius 26-iki 4453., 4454. és 4455. k. sz. Pischinger L. ós fia bécsi czégéit, 1896. márczius 27-én meg nem uji­tás czimén ; az 1886 óvi márczius 29-iki 4458. k. sz. Langfelder Eduárd bécsi lakos sét, 1896. óv márczius 30-án még nem ujitás czimén ; az 1896. évi január 29-iki 6570. és 6571. k. sz. továbbá az 1895. év augusztus 3-ik 5640. k. sz. Wettendorfer G. bécsi lakoséit, 1896. év márczins 16-án az 1890. évi II. t. cz. 21. §. d) pontja alapján az osztrák kereske­delmi minister rendeletére ; az 1895. évi november 29-iki 6360. k. sz. és deczember 4-iki 3676. k. sz. Kocheles — 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom