Központi Értesítő, 1895 (20. évfolyam, 1. félév)
1895-07-04 / 59. szám
— 1Í94-pest is oly aránytalanul csekély és oly nagyon visszamaradt, mivel legtöbb esetben a vevő ott vásárol, a hol megfelelő készletet talál, olyan pedig mindig van a német birodalom kikötőiben, mig a monarchia kikötőiben nem mindig és csak kevés áruczikkből. Drágítja az árut a kikötő városokban letelepülő sok szállitó, kik a vasutak és hajótársaságok refactiáin élősködnek, valamint nehezíti kivitelünket azon körülmény is, hogy gyárosaink az árut a gyár helyén számítják, nem pedig Fiúméig, illetve Jaffaíg, miként azt Nagybrittánia, Francziaország, a német birodalom gyárosai már régóta teszik. Yelenczei főconsulátusunk jelentése szerint a fiatal vetések a májusi sok esőtől és a hűvös Oszakáktól sokat szenvedtek, különösen pedig a kukuricza, melyből valamint a kenderből gazdag termésre nem várható. A buzavetések, különösen pedig a szőlők állapota igen kedvező, ugy hogy Olaszországban, főkép pedig annak közép és déli részeiben gazdag szüretre számítanak. A tavalyi alacsony árak folytán ez idén kevesebb selyinérpete költetett ki. Románi alconsulátusunk jelentése szerint a vetések állása nagyon kedvező, ugy hogy gazdag aratásra van kilátás, kivételt csupán az árpa képez, mely fejlődésében némileg visszamaradt. A szénatcrmés is gazdag volt. B eirnei főconsulátusunk jelentése szerint az ottani piacz helyzete most válságos és főconsulátusunk óva inti a kereskedőinket hosszabb hitelnyújtásról. Àz árukészlet nagy és nyomja az árakat a két év óta tartó rossz üzleti viszonyok, a népesség fogyasztási erejét csökkéntették. A jelenlegi üzleti helyzet ingadozó ós bizonytalan. Baltimorei consulátusunk jelentése szerint a mult 1894. évben bevándorolt 7670 idegen közt volt 231 magyarországi és 872 osztrák alattvaló. Nemre nézve volt 128 férfi és 103 nő. —- Foglalkozásra nézve volt 21 kézműves, 60 napszámos, 13 földmives, 1 kereskedő, 10 cseléd és 126 bizonytalan foglalkozású. Ugyanakkor bevándorolt a német birodalomból 5017. Oroszországból 1455, Nagybrittániából 30 és különböző helyekről 65 egyén. Buenosairesi főconsulátusunk jelentése szerint férfi és női ruhák bevitelére kedvező alkalom nyilik és jó árakra van kilátás az ottani amúgy is divat és pompakedvelő lakosságnál. Genfi consulátusunk jelentése szerint élő szárnyasok kivételére Svájczba, különösen a nyári hónapokban, mikor a sok idegen utazó ott megfordul, kedvező az alkalom és noha a hosszú szállítás alatt az állatok szenvednek ós fogynak is, igy értékökből veszítenek, mégis a jobb minőségű magyarországi szárnyasok ott kerestetnek és jó áron kőinek. III. Aruvédjegyek. 1894. évi deczember hóban belajstromozlattak : 6117. Vas- és aczélkohó Zenicán, a szerajevói keresk. s iparkamaránál 1894. évi deczember hó 7-én d. e. 8 órakor belajstromoztatta bengerezett- és folyós vasra (Stahlsorten) alkalmazandó s itt 8. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét. 6117. lajstr. szára, I. csoport, 278. lap. III. Védj egy törlések. A kereskedelmi s iparkamarák a következő védjegyeket törülték s pedig : A prágai kamaránál 1895. évi február lakosok részére belajstromozott védjegyek a 12-én 674., 575., 576., 678., 679. és 681. k. sz. következő árunemekre alkalmaztatnak s pealatt Hernych János és fia wildenschwerti dig az 574., 576. és 576. k. sz. fehér és szines szövetekre az 578. és 579. k. sz. szines szövetekre, 681. k. sz. pedig fehérített pamutvászonra „Hirschenleinen" elnevezéssel. .Á-rverési hirdetmény-A budapesti királyi zálogházak igazgatósága részéről ezennel köztudomásra hozatik, hogy mindazon tárgyak, melyek a terézvárosi intézetében (VI. kerület, Eötvös-utcza 3. sz.) 1894. évi junius hóban 12 hóra és 1894. deczember hóban 6 hóra vétettek fel s az árverési napig kiváltás vagy átiratás által rendbe nem hozattak, nevezetesen : a 12 hóra felvett ékszerek 1895. július hó 12-én, a 12 hóra felvett ingónemüek 1895. július hó 19-én, a 6 hóra felvett prémes, posztó vagy egyéb szövetekből készült ruhák, továbbá kelmék stb. 1895. julius hó 26-án délelőtt 8—2 óráig, esetleg csak délután 2—6 óráig, a fenti és következő napokon is, a terézvárosi zálogház helyiségében nyilvános árverés utján eladandók lesznek. Miről ugy az érdekelt elzálogitó, mint az árverésben részt venni kivánó felek is hivatalból értesittetnek. Budapesten, 1895. junius hó 27-én. A kir. zálogházak igazgatósága. Felelős szerkesztő : SZÁSZ RÓBERT, ministeri osztálytanácsos. Nyomatott Légrády testvéreknél