Központi Értesítő, 1894 (19. évfolyam, 2. félév)

1894-12-30 / 105. szám

— 30 — Közlekedési és díjszabási ügyek. Folyadékok szállítása tartány- (kazán ) kocsikban. A magyar kir. államvasutak igazgat óságától veit érte­sítés szerint addig, mig az egyrészt Ausztria-Magyarország, másrészt Németország, Belgium és Németalföld közötli áru­forgalomban érvényes dijszal ási I. részbe másnemű lialá rozmánvok fognak felvétetni, a délnémet vasúti kötelékben folyadékok tartány- (kazán-) kocsikban a következő feltéte­lek alatt szállíttatnak : a) A díjszámítás alapjául szolgáló suly akként álla­pit tátott meg, hogy a megtöltött kocsi súlyából az üres kocsi stilva levonatik és az igy mutatkozó suly 10 kg.-ra kikere­kíti etik. A szállítási dij azonban kocsinkint legalább 10,< 00 kg. után fizetendő. h) Az üresen visszatérő, valamint a megtö'tés czél­jából elküldött üres kocsik díjtalanul szállíttatnak, utóbbiak oly feltétel alatt, hogy azok megtöltve a feladó állomásra viszatérjenek. Az üres kocsik mindkét esetben fuvar'evéllel adandók fel. e) Ha a tartány- (kazán-) kocsik rakomány hiányában vagy más egyéb indokból (javítás kivételével) a részes vas­ntigazgatóságok valamely állomásán 24 órán tul vesztegel­nek, nap- és kocsinkint időbér gyanánt 1 márka, álláspénz fejében pedig 20 pfennig számíttatik fel, mi mellett minden egyes már megkezdelt nap teljes napnak számit. d) Ha megtöltés c-zéljábóí elküldött tartány- (kazán-) kocsi rakomány hiányában üresen tér vissza, — ez esetben ugy az oda- mint a vissz iszállitásért külön-külön 7 pfennig ezámittatik fel tengely-kílométerenkint. Ezen dijak kiszámításánál az illető díjszabásokban foglalt kilométer-távolságok mérvadók, melyekhez a «Wien Staatsbahnhof» — «Wien Wéstbahnhof» átmenet u'án még 28 km. hozzászámitandó. e) A c) és d) pontok alatt felsorolt dijak a megren­delőt terhelik. f) A tartánykocsik megtöltéséről és kiürítéséről ma­gukba feladók, illetőleg az átvivők saját költségükön tar­loznak gondoskodni. Azon időre nézve, melyen belül ezen teljesítmények végrehajtandók, az egyes vasutigazgatóságok helyi díjszabásában foglalt batározmányok mérvadók. g) A tartány- (kazán-) kocsik rendelkezésre bocsáj­tását illetőleg a feladó pálya i !e vonatkozó határozmányai érvényesek. . h) A megtöltött tartánykocsik csak egy átvevő részére és egy rendeltetési állomásra lovábbittatnak. i) A tartánykocsihoz tartozó, külön álló tárgyak u m. ládák, csavarkulcsok, tömlők, szivattyufejek s ehhez ha­sonlók, jegyzékbe foglalandók. mely jegyzék magára a ko­csira ráerősítendő. Jc) A vasuligazgatóság nem szavatol a szivárgás állal előidézett suly veszteségért, ép ugy nrm kötelezhető kártérí­tésre, ha baleset, a kocsinak futásra való alkalmat'ansága vagy javítást igénylő állapota miatt a szállítási határidő be nem tartatik, az áru értékében csökken, annak átrakása vagy áttöltése, tovább szállítása, helyben va'ó eladása vagy a féladó rendelkezésére való bocsájlása válik szükségessé. Minden ily esetből származó következmény, a menti iben nem mutatható ki, hogy a vasút a hibás, a koc-itulajdo­nost, illetőleg a feladót terheli s a felmerült kész kiadások ezektől hajtandók be, vagv utánvétként a küldeményt ter­helik. A vasutigazgatóság minden felelősség alól fel van mentve a kocsiért illetőleg annak tartalmáért, ha az sérlet­len ólomzárral a czimzetlnek átadatik. I) Üres tartánykocsik szállítása mindig a töltött kocsik útirányán át eszközlendő. Ha a tarlánykocsik üresen küldetnek megtöltésre, az üres kocsik irányítására mindenkora feladási állomásra ér­vényes irányítási szabályok mérvadók és a megtöltött álla­potban való visszaszállításnak azután szintén ugyanazon út­irányon át kel történnie. Kivételnek oly esetben van helye, midőn a közvetlen dijtételek a visszaszállításnál igénybe veendő útirányon a visszaszállítás irányábant nem volnának érvényesek; ily esetben az üres állapotban való szállítás olyan, soron lévő útirányon eszközlendő, a melyen az illető díjszabás fordított irányban érvényes. m) Azon üres tartánykocsik szállítására nézve, melyek csak egy meghatározott irányban való elszállításra adatnak át a vasútnak, mint pl. gyárakból jövő s az illető megren­delő részére feladott uj tartánykocsik, vagy eladott, nem­külpnben s főleg áthelyezendő használt tartánykocsik, — nem a fentebb elősorolt, hanem a jármüvek szállítására nézve érvényes batározmányok mérvadók. Teheráruként szállítandó leölt vad dijszámitása. Felmerült ké­telyek eloszlatása végett a magyar kir. államvasutak igazgatósága • utasította pénztári közegeit, miszerint azon körülménynél fogva, hogy vonalain a mérsékelt gyorsáruk díjtételei alacsonyabbak az 1. osztály díjtételeinél, leölt vad után, melyek a „Díjszabás I. rész" szerint gyorsáruként való szállításnál a mérsékelt gyorsáruk közé, teheráruként való szállításnál pedig az I. osztályba tartoznak, a m. kir. államvasutak vonalain helyi díjszabása alkalmazása eseté­ben akkor is a mérsékelt gyorsáruk díjtételeit számítsák, ha az emiitett küldemények teheráruként adatnak fel. Ez természetesen nem vonatkozik oly viszonylatokra, melyekben —• kivételes dij­kópzés vagy mérséklés folytán — az I. osztály tételei olcsóbbak a mérsékelt gyorsáruk tételeinél. Szállítási határidők. A cs kir. szab. déli vaspályatár­saságtól a következő értesítést vettük : A kereskedelem­ügyi nagyméltóságú magy. kir. ministerium f. é. január 13-án 89710/IV/93. sz. a. kelt engedélyével a berni egyezmény hatálya alá eső nemzetközi forgalmakban a szabályszerű szállítási határidőkhöz gyorsáruk j részére 6, teheráruk részére 12 órai szál­| litási határidőpótlék következő állomásainkon lóp életbe: 1. Szombathelyen a kőszeg—szomathelyi vasúttal való mindkét irányit forgalomban. 2. B a r e s o n a barcs—pakráczi vasúttal való mind­két irányú forgalomban. A nagyvárad—kolozsvári vonalon Nagyvárad és Mezötelegd állomások között fekvő Várad-Velencze állomás, mely eddig a közforgalom számára nem volt megnyitva, folyó óvi feb­| ruár hó 1-én a díjszabási batározmányok szerint nyilt kocsikban szállítható kocsirakományi teheráruk forgalmára megnyittatik. Élő állatok és olyan áruk fel- vagy leadása, melyekneK be- vagy ki­rakásához kiilön berendezések szükségesek ezen állomáson nem eszközölhető. Az ezen állomáson fel- vagy leadásra kerülő kocsi­rakományi árukra nézve a szállítási díj kiszámítása a magy. kir. államvasutak helyi árudijszabásában a díjszámítás tekintetében megállapított általános határozmányok szerint az ezen állomásra nézve az említett díjszabásban s illetve a magy. kir. államvasutak vonalain érvényes kilométer-mutatóban foglalt távolságok alapul-1 vételével eszközöltetik. Ezzel kapcsolatban Nagyvárad állo­más kocsirakományu teheráru-forgalma akként korlátoztatik, hogy ott f. évi február hó 15-től kezdve kő-, kavics- és t ü z i f a­kiildemények lenem adhatók, a Nagyváradra rendelt ezen czikkek tehát jövőre Várad-Velencze állomásra czimzendők. Kivételt ké­peznek oly felek küldeményei, melyeknek telepei Nagy-Várad

Next

/
Oldalképek
Tartalom