Központi Értesítő, 1894 (19. évfolyam, 2. félév)

1894-12-30 / 105. szám

7. §. Az igazgató a megállapított intézkedések végrehajtója s a folyó ügyeket a tiszti személyzet se- ; gédkezése mellett intézi el. Az igazgató felügyel az \ intézet tisztviselőire és a szolgaszemélyzetre; felügyel az ügyviteli könyvek pontos vezetésére s a gyüjtemé- I nyek jókarban tartására, leltározására, továbbá az in- J tézetben szükséges rendre; rendezi a muzeum kiállítá­sait; havonként jelentést tesz a végrehajtó-bizottság­nak az intézet működéséről és a közelebbi teendőkről. — Működéséért folelős. 8. §. Az igazgatót az aligazgató helyettesíti. III. Állandó kiállítás. 9. §. A Magyar Kereskedelmi Muzeum állandó kiállítása két főosztályból áll, és pedig: A) Hazai czikkek állandó kiállítása, melynek az a czélja, hogy a hazai termelésnek lehe­tőleg teljes képét tüntesse fül és ez által egyrészt a hazai közönséget magyar iparczikkek fogyasztására, illetve a kereskedelmét azok forgalomba hozatalára ösztönözze, másrészt a hazai termelőknek termékeik előnyös értékesítésére alkalmat nyújtson. Ehez képest felöleli mindama hazai gyári-, kéz­mű-, házi- és műipari ezikkeket, a melyek kiválólag a mindennapi szükséglet számára termeltetnek és a melyeknek a hazai és külföldi, különösen a keleti fo­gyasztásban való nagyobb mérvű térfoglalása a hazai ipar fejlődése érdekében kívánatos; továbbá azon hazai nyerstermények és anyagok gyűjteményét, melyek az ipar által feldolgoztatnak és értékesíthetők, különös tekintettel az ujabb ipari se­gédanyagok rendszeres feltüntetésére. E keretban a hazai termékek állandó kiállítása a következő 3 főcsoportra oszlik : 1. kereskedelmi mintatárra; 2. árutárra; 3. háziipar-csoportra. Mindegyik főcsoport szervezésének és kezelésének módozatait külön szabályzatban foglalt utasítások sza­bályozzák. A Kereskedelmi Muzeum egyes iparcsoportok kö­réből, esetleg vásárral is egybekötött, időleges kiállí­tásokat rendez, melyek a szakmabeli ipari munkagé­pek és segédeszközök tekintetében nemzetközi jellegűek is lehetnek. B) Külföldi ós főképen keleti áruminták gyűjteménye, melynek czélja iparunk kiviteli képességét fejleszteni. líz osztály a következő alcsoportokból áll: a) azon áruezikkek mintáinak gyűjteménye, me­lyek a keleti államokba külföldről vitetnek be, s a melyeknek szállításában hazai iparunk máris verseny­képesnek bizonyult, avagy a közel jövőben azzá lesz fejleszthető; b) azon vasúti, hadfelszerelési és más oly czikkek gyűjteménye, melyek a keleti államokban rendszerint közszállitások utján szereztetnek be ; c) azon iparczikkek gyűjteménye, melyek a keleti államokban a belföldi ipar által állíttatnak elő és a melyeknek bemutatása iparosainknak a keleti ízléshez és igényekhoz való alkalmazkodására hasznos gyakor­lati befolyással lehet. 9. Az állandó kiállítás személyzete és irodája elvilágositást nyújt a kiállított iparczikkek ára és szállítása iránt és kívánatra közvetíti a megrendelé­seket. IV. Tudakozó-Iroda ós „Kereskedelmi Közlemények1 '. 10. A. Kereskedelmi Muzeum Tudakozó Irodája felvilágosítást nyújt a közönségnek : a) vám és szállítási ügyekben ; b) egyes külföldi czégek megbízhatósága és hitel­képessége felől; c) az állami, hatósági, közintézeti és esetleg ma­gánvállalatok által kiirt szállítási felhívások, pályáza­tok és verseny-ajánlatokról; d) a külföldi, főleg a keleti országok hasonló pá­lyázati kiírásait figyelemmel kíséri és azok felől a ha­zai czégeket idejekorán értesiti; e) értesítést ad a hazai és külföldi időleges és ál­landó kiállításokon való részvétel módozatai felől ; f) a consuli jelentések és hasonló más közlemé­nyek fontosabb részleteit az érdekelt körök számára hozzáférhetővé teszi. 11. E feladatok mennél hathatósabb keresztül­vitele czéljából a muzeum „Kereskedelmi közlemények a magyar kereskedelmi muzeum köréből" czim alatt értesítőt ad ki. Sürgős értesítéseit az iroda a napila­pok és az intézet helyiségeiben kifüggesztett hirdet­mények utján teszi közzé. V. K ö n y v t á r. 12. A Kereskedelmi Muzeum könyvtárt tart fönn, mely főleg czéljainak előmozdítására alkalmas szakkönyveket és lapokat, úgymint : czimtárakat, szak­lapokat, a vasúti szállításokra és vámtételekre vonat­kozó könyveket, a kereskedelmi viszonyokra vonatkozó törvényeket, consuli jelentéseket és általában a gya­korlati közgazdasági ismertetéseket tárgyazó könyve­ket tartalmazza. E könyvtár és annak katalógusa al­kalmas módon az érdekelt közönség számára hozzá­férhetővé teendő. A Jlagyar Kereskedelmi Muzeum köréből. A Kereskedelmi Muzeum tagjai közé ujabban beléptek Hubay János asztalos, Budapest, VII. Aréna-ut 12. ; Csáky és társa kenőolaj-gyárosok, Budapest, VI. váczi-körut 17.; és Gmehling Hermann bőráru-gyáros, VII. Dain­janich-utcza IK. A kereskedelemügyi m. kir. minister ur Rosen­thal Sándort, a keleti kereskedelmi tanfolyam vég­zett növendékét a Kereskedelmi Muzeum ösztöndíjas gyakornokává nevezte ki és szolgálattételre a sofiai képviselőséghez osztotta be. Visszaélés a Magyar Kereskedelmi Muzeum czimóvel. A helyben megjelenő „Ung. Handels Museum" czimü irodalmi zugvállalatnak szóló előfizetési pénzek s le­velek sűrűn érkeznek hozzánk. Ez ismét csak azt bi­zonyítja, hogy az emiitett vállalat czélzatosan félreve­zeti a Muzeum tagjait és az üzleti közönséget, miért is ismételten figyelmeztetjük kiállítóinkat, hogy a jel­zett vállalattal való bárminemű öszszeköttetéstől tartóz­kodjanak, és leveleiket ugy czimezzék, hogy a posta az intézetünknek és a nevezett vállalatnak szóló leve­leket össze ne téveszthesse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom