Központi Értesítő, 1893 (18. évfolyam, 2. félév)

1893-12-31 / 107. szám

— 150 — Egyszersmind megjegyzem, hogy Finnországba Németországon keresztül vitt árukra nézve a szárma­zás igazolása tekintetében ugyanazon szabályok van­nak érvényben, mint a melyek az orosz határon al­kalmaztatnak. Végül értesítem a kamarát, hogy a fennálló sza­bályok szerint Oroszországba az utazók által vámhiva­talos bevallás nélkül bevihető vámköteles áruk vám­kezelése tekintetében változás nem állott be, és azok az 1891. évi junius 11-iki általános tarifa szerint ke­zeltetnek ugy, hogy azokra sem a vámpótlékok, sem a szerződéses vámok nem alkalmazhatók. Amennyiben azonban az illető áruk nem utipodgyászt képeznének és eladásra volnának szánva, avagy a reájuk eső vám 60 rubelt meghaladna, ezen többlet mint áru vámoz­tatik el, vagyis csak az esetben részesül a kedvezmé­nyes vámkezelésben, ha szabályszerű származási bizo­nyitványnyal el van látva. (1383.) * # * Ugyanez ügyben a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur szept. 21-én 68,762. sz. a. a kereskedelmi és iparkamarákhoz még a következő rendeletet intézte : Az Oroszországba vitt áruk származásának iga­zolása tárgyában f. évi augusztus hó 28-án és szeptem­ber hó 11-én 3926/eln. és 66,833. sz. a. kelt rendele­toim kapcsán az e tárgyban ujabban vett hivatalos ér­tesülések alapján a kamarát a következőkről órtösitem : 1. Az eredeti okmányokhoz orosz fordításoknak mellékelése nem kívántatik. 2. A származási bizonyítványok utólagos bemuta­tása a behozataltól számított következő határidők alatt van megengedve : a határszéli vámhivataloknál öt nap alatt; az ország belsejében levő vámhivataloknál (vám­hivatali raktáraknál) és a vámelőőrssel ellátott tengeri vámhivataloknál két hét alatt; a többi tengeri vámhivataloknál, úgyszintén a vámsorompóknál két nap alatt; Ezen határidők után bemutatott származási bizo­nyítványok a fennálló szabályok értelmében el nem fogadtatnak. 3. A kereskedelmi forgalom további megkönnyí­tése czéljából az orosz vámhivatalok az Oroszországba vitt áruk származásának igazolására a bizományo­sok és raktártulajdonosok áruszámláit ós leveleit is o 1 f o g a d h a t j á k, ha azok egyfe­lől a megkívánt ós f. évi 3926. ein. sz. alatt kelt ren­deletem 2. pontjában megjelölt adatokat tartalmazzák, másfelől ha az ezen rendeletem 1. b) pontjában emlí­tett hatóságok hivatalos pecsétjük alkalmazása mellett a szóban levő áruszámlákban és levelekben nemcsak a feladónak aláírását, hanem az árunak származását is igazolják. 4. A Finnországba Németországon keresztül vitt árukra nézve f. évi 66,833. sz. rendeletemben közölt eljárás az orosz kormány ujabbi intézkedése következ­tében oda módosíttatott, hogy a Németországon át be'Vitt áruk, ép ugy mint a német származású czikkek, a Finnországba való bevitelnél 50% vám­pótléknak vannak alávetve. Közlekedési és díjszabási ügyek. Díjkedvezmény Budapestre rendelt téglaszállitmá­nyokra. A kereskedelemügyi magyar kir. minister ur, tekintettel azon nehézségekre, melyekkel a Budapesten folyó ópitkezósekhez szükséges téglaanyag beszerzése jár s melyek az ezredéves ünnepplylyel kapcsolatos nagyobb mérvii ópitkezések foganatbavételével előre­láthatólag még fokozódni fognak, elhatározta, díjsza­bási intézkedésekkel is megkönnyíteni, hogy a vidéki téglagyárak résztvehessenek a fő- ós székvárosban szükségelt téglaanyag szállításában. E czélból a minister ur azon messzemenő díj­mérséklést engedélyezte, mely szerint a m. kir. állam­vasutak összes állomásairól Budapestre teljes kocsira­mányokban szállítandó ópitőtégla -küldeményekre a szállítási díjnak legalább a rendelkezésre bocsátott kocsi raksúlya után való fizetése esetén a fennálló I. kivételes díjszabás tótelei helyett: 100 kilométernél nem nagyobb távolságnál a II. kivételes díjszabás té­telei, 100 kilométernél hosszabb szállítás esetén pedig az egész távolság után kilométer- és 100 kg.-kint 0.08 kr. bruttó egységtételen alapuló díjtételek számittat­nak, olyképen azonban, hogy az utóbbi szállításoknál legalább is a II. kivételes díjszabás szerint 100 kilo­méterre eső 100 kg.-kint 13 krnyi fuvardíj kerül be­szedésre. Ezen kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 1894. óv végéig érvényes. Kedvezményes díjtételek Boszniába és Herczegovinába. Közöljük kiállítóinkkal, hogy a Kereskedelmi Muzeum igazgatósága a Boszniába és Herczegovinába rendelt küldemények szállítmányozását 1893. márczius hó 1-től 1895. márczius hó végéig terjedő időtartamra „Schwarda ,1. B., Rotter ós Perschitz" sarajevói czégre bízta ós a nevezett czéggel a következőkben állapodott meg és pedig : a szállítmányozás czéljából a nevezett czégnek, átutalt küldemények után az alább kitüntetett díjtéte­leket fogja alkalmazni. Vasúti kocsikba rakva Vasúti kocsiba rakva az alábbi állomások pályaudvaraira Bpest ny. p udv. i Bosna-Bródról Vasúti kocsiba rakva az alábbi állomások pályaudvaraira j terjedelmes ; áruk mindennemű : áruk tetszés ' szerinti meny­nyiségekben mindennemű áruk koosinkint legalább 5000 kg. feladásánál m i a> e "ÖJ TSriíl 1 ^ mindennemű áruk tetszés : szerinti meny­nyiségekben mindennemű áruk kocsinkint legalább 5000 kg. feladásánál Díjtételek 100 kg.-ként o. é. krajezárokban Sarajevo a városba állitva MO'/,« 335'/,„ 320'/,. 270 220 210 Visoka 377'/,. 317'/,„ 298'/,„ 250 203 185 Janyice 346'/,, 286'/,. 267'/,. 217 172 153 Zenica 338'/,c 278'/,. 260'/,o 210 164 146 Zepce 801'/,. 241'/ I 0 224'/,o 175 130 113 Maglaj 272'/, „ 212'/,o 196'/,. 135 94 85 Doboj 251'/,. 191'/,„ 176'/,„ 103 71 70 Dervent 205'/,, 145'/,. 132'/,, 33 24 23 Boszna—Bród 183'/,,, 123'/,. 110'/,. Budapest p. u. Brcka • Boszniai part 250 190 1307,0 Bpest p. u. D.-Tuzla pályaudvar Banjaluka 323 350 |203 |225 190 192 I. osz-II. osz­tály tály Metkovic 290 1216 Moítar Fiúmén át 330 [256

Next

/
Oldalképek
Tartalom