Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
Feltárjuk a "betegségek székhelyeit és okait"
második felében a Bécsben működő Leopold Auenbrugger (1722-1809) dolgozta ki. Az apja vendéglős volt, és Leopold gyermekkorában gyakran látta, amint a boroshordókat kopogtatják, hogy folyadéktartalmuk mennyiségét megállapítsák. Ez az emlék sugallta számára később azt az ötletet, hogy a mellkas kopogtatási hangjából a tüdő fizikai állapotára, valamint a mellűri folyadékra, annak kiterjedésére próbáljon következtetni. Mint egy bécsi kórház orvosa igen sok embert vizsgált meg ezzel a módszerrel. Gazdag kórbonctani tapasztalattal is rendelkezett. Észleléseit hét éven át folytatta, majd 1761-ben megjelentette munkáját, aminek magyarra fordított címe: Új találmány a mellkas belsejében rejlő betegségeknek, a mellkas kopogtatási tünete segítségével való felismerésére. A kórbonctani szemléletű belgyógyászati diagnosztika befogadására a korabeli orvosok többsége még nem mutatott készséget. Még Bécsben sem, ahol pedig akkor a legmagasabb szakmai színvonalon dolgozó orvosok működtek. A kopogtatási vizsgáló módszert értékének megfelelően csak a 19. század elején karolták fel Párizsban. A francia forradalom utáni években itt lendült fel az orvostudomány, itt mélyültek el és hoztak új eredményeket a kórbonctani és a klinikai kutatások. Nem véletlen tehát, hogy a modern hallgatózási vizsgáló módszert és tünettant is Párizsban fejlesztették ki akkortájt. A hallgatózás ugyan már jóval régebben is előfordult az orvosi gyakorlatban. A hippokratészi könyvekben is szerepel az a megállapítás, hogy a mellhártya gyulladására olyan zörej jellemző, mintha bőröket dörzsölnének össze. Hippokratész írt arról is, hogy a mellüregben szabadon mozgó folyadékot a beteg rázásával lehet megállapítani. Ilyenkor loccsanó hang hallható. E régi észlelések az évszázadok folyamán feledésbe mentek. A hallgatózási diagnosztika korszerűsítése és bevezetése a nagy francia orvostudós, Hyacinthe Laennec (1781-1826) érdeme volt. Ő találta fel az erre a célra bevált hallgatócsövet, a sztetoszkópot is, amit a mai gyakorlatban a gumicsővel meghosszabbított fonendoszkóp váltott fel. A műszerrel történő hallgatózás ötletét Laennec állítólag onnan vette, hogy játszadozó gyerekeket figyelt meg, akik egy hosszú madzag két végén lévő fémtölcsérbe beszélve, nagy távolság-84
