Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Feltárjuk a "betegségek székhelyeit és okait"

Annak, hogy a kórboncolásból szerzett megannyi ismeret közvetlenül hasznosítható legyen az orvosi munkában, több feltétele is van. Ezek közé tartozik - amint azt már emlitettük -, hogy a boncoló jól ismerje a normális anatómiai viszonyokat. Hasznos az is, ha a boncolást végző orvos előzőleg személyesen is megvizsgálta a pácienst, betegsége folyamán. A jó tájékozódáshoz, a megfelelő diagnosztikus következtetések levonásához mély elméleti tudásra és tapasztalatra egyaránt szükség van. Nélkülözhetetlen még a megfigyelőképesség, ami nélkül lehetetlen megragadni a lényeget. Mindez nem gyakori adottság, bár természetesen elsajátítható és fejleszthető.

A tudományos kórbonctan megalapozójának az olasz Giovanni Baptista Morgagnit tekinthetjük. Forliban született 1682-ben, majd a bolognai egyetemen folytatta tanulmányait. Tanítómesterei között kitűnő anatómusok is voltak, akiktől sokat tanult. Morgagni 29 esztendős volt, amikor Padovában egyetemi katedrát kapott. Évtizedekig oktatott ott, emellett széles körű orvosi gyakorlatot vállalt, és rendszeresen boncolt. A korszak társadalmi életének közismert, általá-Boncolás (Daumier karikatúrája)