Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
A mikroszkopizálás
tötte, ahol évtizedeken át tanított. Rövid időre Pisában és Messinában is vállalt egyetemi oktatói állást. Furcsa módon Malpighi Bolognában nem anatómiát adott elő, hanem gyakorlati orvoslást. Az anatómia katedra akkortájt olyanok birtokában volt, akik még a 17. században sem jutottak túl a galénoszi tanok makacs ismételgetésén. Érthető, hogy irigyen és ellenszenvvel szemlélték Malpighi teljesen újszerű kutatásait, ott ártottak neki, ahol csak lehetett. Megesett az is, hogy ismeretlen tettesek feldúlták lakását, elégették az iratait, megrongálták műszereit, sőt az életét is megfenyegették. Amennyire természetes és megszokott számunkra ma, hogy valaki tudományos kutatásokat folytat, annyira magától értetődő volt akkor, hogy egy ilyen ember mind a közvélemény, mind az egyházi és a konzervatív tudományos körök szemében gyanús, felforgató elemnek számíthatott. Malpighi egész életére ránehezedett ez az ellenséges nyomás. Érdekes módon éppen egy felvilágosultabban gondolkodó pápának köszönhette, hogy kedvezőbb helyzetbe került. 1691-ben Rómába hívták, ahol attól kezdve nyugodt légkörben dolgozhatott. Igaz, akkor már sokat betegeskedett, néhány éve volt hátra, 1694-ben halt meg. Tekintsük át, miket is kutatott Malpighi az ő mikroszkópjával ! Tüzetesen vizsgálva a béka bélfodrának és tüdejének szerkezetét, Malpighi meglátta az artériás érrendszer szabad szemmel nem követhető folytatását, a kapillárisokat. Megpillantotta a bennük áthaladó vörösvérsejteket is. E felfedezését 1661-ben közölte. Ezzel teljessé vált a Harvey által leírt vérköri keringés bizonyítása. Malpighi rengeteg tanulmányt folytatott a különböző állati szervek finom anatómiájának feltárására. Helyesen abból indult ki, hogy az egyszerűbb, alacsonyabb rendű szervezetek felépítéséből fontos következtetéseket lehet levonni a magasabb rendűek megfelelő adataira nézve. Ebből a szempontból foglalkozott a növények anatómiájával is. A szervek szerkezetével megismerkedve a természet egyre több technikai megoldását leste el, köztük olyanokat is, amelyek „kétséges, hogy hasonlítanak-e azokra, amiket itt-ott az emberi szükségletek kielégítésére használunk, építkezési megoldásainkban”. Majd hozzáteszi: „Minthogy a természet munkálkodása a legválto-
