Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Megismerjük a test szerkezetét

található is ilyen nyílás, az - mint ma már jól tudjuk - ritka kivétel, fejlődési rendellenesség, kóros állapot. Valójában a szívfelek egymástól elzártak.

Tanulságos olvasni, mint érlelődött Vesaliusban e fontos észlelés. Az első alkalommal így ír erről: „A szív kamrasövénye igen tömött. Minden irányban üreget határol. Amennyiben érzékszervileg megállapítható, azon nem hatol át semmi. így csodálnunk kell a Teremtő azon művészetét, hogy a vér jobbról a bal kamrába hatol olyan apró nyílásokon, amelyek nem láthatók.” Egy későbbi alkalommal már határozottan fogalmaz: „A szív szerkezetéről és részeinek működéséről szóló szavaimat a legtöbb részben egyeztetem Galénosz tanításaival. Nem mintha ezeket az igazsággal minden ponton egybeesőnek tartanám, hanem mert a részek másféle hasznát és célját tekintve, időnként még bizalmatlan vagyok önmagámmal szemben. Nemrég egy hajszálnyit sem mertem volna eltérni Galénosz véleményétől. De a kamrasövény oly vastag, sűrű, erős, mint a szív többi része. Én ezért nem látom, hogy akár a legkisebb részecske is átjuthat ezen keresztül a jobból a bal kamrába. Ha ezeket egyebek mellett meggondoljuk, több kétség vetődik fel a vérereket illetően.”

Minthogy Vesalius e kétségeknél sohasem jutott tovább, nem találhatott rá az ellentmondás megfejtésére sem. Arra ugyanis, hogy a galénoszi elképzelés a vér mozgásáról, azon belül pedig a szív és az erek rendeltetéséről eleve hamis. Több mint 50 évvel később jutott el a tudomány e probléma megoldásához, a vérkeringés mechanizmusának felfedezéséhez.

Minél behatóbban tanulmányozta Vesalius a galénoszi anatómiát, annál többször találkozott olyan tévedésekkel, amelyeknek csak az lehetett a magyarázata, hogy az állatboncolások adatait alkalmazták az emberre. így érthető, hogy Galénosz a májat ötlebenyűnek írta le, hogy kettős epevezetékről beszél, hogy az anyaméhet belül osztottnak tartotta, hogy több izom lefutását úgy jellemezte, ahogyan az a majmoknál észlelhető. Vesaliusban fokról fokra megérlelődött az a megdöbbentő felismerés, hogy a klasszikus mester valószínűleg sohasem boncolt embert.

így álltak a dolgok, amikor azt a megtisztelő megbízatást kapta az egyetemen, hogy készítse sajtó alá Galénosz anatómiájának új kiadását. Ekkor következett be a döntő orvostörténelmi fordulat. Vesalius ál-46