Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Az orvostudomány ébredése

zőtlen politikai, gazdasági, társadalmi fordulatok következtek, majd általános hanyatlás. Amikor a római hódítások az i. e. 1. században Egyiptomot is elérték, ezt a várost is ostrom alá vették. Julius Caesar légiói elfoglalták a várost, eközben tűzvész támadt, és leégett a pompás könyvtár is, felbecsülhetetlen értékű kincseivel együtt.

Az időszámítás utáni első századtól Róma lett a Földközi-tenger medencéjének civilizációs középpontja. Az egymilliót meghaladó lakosú világvárosban valamennyi akkor létező kultúra, filozófia, vallás és tudomány képviseltette magát. A város vízellátása, csatornázása, általában a higiéné magas szinten állt. A tősgyökeres rómaiak azonban sohasem érdeklődtek igazán az orvostudomány iránt.

Ez alól jóformán csak egy kivétel akad, Celsus, az időszámítás utáni 1. században élt tudós római földesúr. Igen termékeny író volt, többek között összefoglalta a kor orvosi tudnivalóit. Különösen a sebészeti részek színvonalasak, és gyakorlati hozzáértésről tanúskodnak.

A Rómában letelepedett praktizáló orvosok túlnyomó többsége görög volt, csakúgy, mint az orvosi irányzatok. Irányzatokról beszélünk, mert az egykor egyeduralkodó hippokratészi medicina mellett időközben több is kialakult. Ismerkedjünk meg röviden ezekkel.

Működtek például a „metodikusok”. A metódus szó módszert jelent. Azért nevezték így magukat, mert könnyen alkalmazható gyógymódszereikkel dicsekedtek. Azt tanították, hogy nem a test nedveinek romlása, hanem a szilárd részeknek állapotában bekövetkezett különféle változás a betegségek oka. A

Római orvosságosedények. Kettő közülük fekvő beteg itatására is alkalmas