Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
A hagyományos sebészettől a modern műtétekig
A 16. századi hadjáratokban már rendszeresen használták a puskaporral működő fegyvereket. A puskaporral szennyezett sérüléseket akkoriban mérgezőnek tartották, és a méreg semlegesítésére forró olajat öntöttek a sebbe ebből nem jutott, sokkal jobban érezték magukat, és gyorsabban gyógyultak. Páré nem habozott levonni a következtetést. Ettől kezdve valamennyi lőtt sebnél úgy járt el, mint ahogy a közkatonákkal tette. Elrendelte ezt a többi hadisebész számára is. Egy másik igen fontos újítása a vérző erek fonállal történő lekötése volt. Ezt az eljárást nem ő találta ki, néhányan már a görög-római sebészetben is alkalmazták, de kizárólag a legügyesebb és leglelkiismeretesebb szakemberek. Nemcsak technikailag volt nehéz, hanem ismerni kellett az erek lefutásának helyét is. Elvégzéséhez sok türelemre is szükség volt. Tovább tartott, mint az addig általában elterjedt durva és fájdalmas vérzéscsillapítási módszer, amelynek lényege, hogy a sebet tűzforró vassal égették ki. A nagy ütőerek elvarrásának főként a végtagcsonkolásnál (amputáció) volt nagy jelentősége. Ezzel a módszerrel lehetett csak biztosan megelőzni a későbbi utóvérzéseket, ami az operált beteg halálát okozhatta. A hadi sebesülések tekintélyes részében szükségessé vált az elvesztett testrész pótlása. Erre manapság a művégtagok szolgálnak. Páré az elsők közé tartozott, akik ilyen ortopédiai segédeszközöket terveztek és készíttettek. Számos kitűnő ötlete volt ezen a téren. Ezek nem mind valósultak meg, de rajzai megőrizték