Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Az orvosi művészet kezdete

Hippokratésznek több szoborábrázolása is maradt ránk, de biztosan egyik sem hiteles. Ez is egy ezek közül

ma már ismert, hogy nagyrészt elpusztult vörösvértestekből áll. Fekete epének tartották a bélből székeléssel ürített sötét színű, alvadt vért is. Hippokratész és követői úgy gondolták, a legtöbb belső betegség a fenti alapnedvek elhelyezkedési és keveredési zavaraiból származik. Ha ez a zavar eljut arra a fokra, hogy betegségtünetekben nyilvánul meg, egyidejűleg megindul a szervezetben egy öngyógyító tevékenység is.

Ezt a tevékenységet az erjedő anyagok kiforrásához hasonlóan képzelték el. A kórossá vált anyag először „nyers” állapotban van. Ezután elkezd főni, amit az emelkedő testhőmérséklet jelez. A lázas állapot legmagasabb pontja a „krízis”, amikor a főzési folyamat befejeződik. Ezután a felfőtt rossz nedvek bőséges izzadással és más módon kiürülnek a szervezetből, a beteg meggyógyul. Amennyiben a felfőzés és a kiürülés vontatottan halad vagy netán elakad, úgy a baj elhúzódó, esetleg életveszélyes.