Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
Változatok a betegségek felismerésére
Változatok a betegségek felismerésére A TESTNEDVEK VIZSGÁLATA A betegségeket ősidők óta a jellemző tünetek alapján különböztették meg. Az első klasszikus betegségmeghatározások szabályszerűen ismétlődő tünetegyüttesek leírásai voltak. Némelyik ezek közül olyan pontos és lényegre tapintó, hogy a mindennapi gyakorlatban ma is eligazíthatja az orvost. A beteg „kinézése”, magatartása, a fájdalmak jellege, tartóssága, a légzészavarok típusa megannyi fontos támpont lehet a tájékozódáshoz. Bármennyi műszeres és laboratóriumi vizsgáló módszer álljon is rendelkezésre, nem lehet jó orvos, aki nem tud megfigyelni és nem jártas az egyszerű érzékszervi vizsgálatokban. Az antik nedvkórtan és az újkori iatrokémiai irányzat egyaránt ráirányították a figyelmet arra, hogy a beteg testnedveinek összetétele megváltozik. A régi orvosok rendszeresen megtekintették a páciens vizeletét és székletét, az érvágás alkalmával a vérét is. Ezekből az észlelésekből alakították ki többékevésbé helytálló állásfoglalásukat a betegségről és annak várható lefolyásáról. Az sem volt ritkaság, hogy a beteget nem is látva, kizárólag e váladékok alapján alkottak véleményt. Az első lépések a tudományos laboratóriumi diagnosztika irányába akkor történtek, amikor kémiai elemzéseket és mikroszkópos vizsgálatokat kezdtek végezni. A 17. században észlelték először, hogy a vesebajosok vizeletében - ha főzik, és bizonyos vegyszereket adnak hozzá - fehér, túrós csapadék jelenik meg. A testnedvek vizsgálata idővel tovább fejlődött. Lehetővé vált a fehérjék, a cukrok, a kóros anyagcseretermékek minőségi, majd mennyiségi meghatározása a vizeletből, a vérből és a múlt század második felétől a gerincfolyadékból is. Mindez jelentősen elősegitette az orvosok betegségfelismerő munkáját. A mikroszkópos diagnosztika is a vizeletben lévő -----kóros alakelemek - vesekőre jellemző üledékek, sej- 125
