Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

A szervezet életműködéseinek nyomában

élettani felfedezéseit. Végérvényesen meghatározták az érző és mozgató idegpályákat, felderítették az akaratunktól függetlenül működő, úgynevezett vegetatív vagy „autonóm” idegrendszert. Az utóbbi vezérli többek között a szív, az emésztőszervek, a húgyhólyag mozgásait. Rengeteg fontos ismerettel gyarapodott az igen finom, bonyolult szerkezetű érzékszervek élettana is.

Kiemelten kell foglalkoznunk a múlt század közepének nagy fiziológusával (élettanász), a francia Claude Bernard-dal (1813-1878). Fő kutatási területe az emésztési folyamat volt. Részletesen tanulmányozta a cukrok, illetve a szénhidrátok felszívódását a szervezetben. Állatkísérletekben megállapította, hogy ezek az anyagok a bélből a véráramba, majd a májba jutnak. Ott keményítő formájában elraktározódnak, onnan szükség szerint cukorra lebontva visszakerülnek a vérbe. Bemard arra is rájött, hogy ezt a szükségletet idegrendszeri jelzések közvetítik. Ennek döntő bizonyítékaként egy fontos észlelését közölte. Azt, hogy amikor a kísérleti állat agyában elhelyezkedő úgynevezett 4. agykamra alapját tűheggyel megérintette, a vizeletben cukor jelent meg.

Egy másik igen fontos megállapítása volt, hogy a szervezetben a vér kémiai és fizikai összetételének, valamint hőmérsékletének bizonyos határok között állandónak kell lennie. E határokon túli eltérések halálhoz vezetnek. Jól tudjuk például, hogy a test hőmérsékletének elviselhető felső foka 42 °C körül van, s az erős lehűlés sem egyeztethető össze az élettel.

Claude Bemard példás alapossággal elemezte, hogyan hat egy mérgező anyag a kísérleti állatokra. A

Bemard kísérleti laboratóriumában. A nagy hírű tudóst az érdeklődök és tanítványok sokasága kereste fel

117