Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
Harc a fertőző betegségek ellen
beesett anya a híres tudós segítségét kérte. Pasteur nem habozott. Volt egy üveg gyengített oltóanyaga. Ebből először egy kis adagot fecskendezett a gyermek testébe. Másnap valamivel többet, harmadnapra még többet. Az oltási sorozat tíz napig tartott. A kisfiú meggyógyult. Néhány hónappal később Pasteur beszámolt erről az eredményről a Francia Tudományos Akadémiának. Idővel több ilyen oltás is történt. Bár akadtak kudarcok, a kedvező eredmények túlsúlyban voltak. Az eljárás híre világszerte elterjedt. Egy alkalommal 19 orosz paraszt állított be az oltóhelyre, akik a távoli Urál hegységből érkeztek, hogy segítséget kapjanak. Három héttel megérkezésük előtt veszett farkasok marásától sebesültek meg. Az oltásokat megkapták, 16-an életben maradtak közülük. Felvetődhet a kérdés, hogyan válhatott be a veszettség gyógyítására a védőoltás, hiszen eredeti rendeltetése nem a gyógyítás, hanem a betegség megelőzése volt. Az úgynevezett aktív oltások esetében - amint azt a himlő, a baromfikolera, az anthrax elleni védekezéssel kapcsolatban már megismertük - az történik, hogy a szervezetet legyengített kórokozóval fertőzzük. Ilyen módon enyhe betegséget idézünk elő, ami után védőanyagok képződnek. Ezek azután megakadályozzák a betegség kifejlődését egy későbbi fertőzéskor, még akkor is, ha az a fertőzés nagy mennyiségű és életképességú kórokozókkal történne. A veszettségnek azonban szerencsére igen hosszú a lappangási ideje, több hétig, néhány hónapig is eltarthat. Pasteurnek viszont sikerült a kísérleti állatban olyan vírust kitenyésztenie, amelynek a betegségkeltő hatása állandó és csupán 5-6 nap. Ezért nevezik ezt a vírust „fix”-nek. Amennyiben tehát a veszett állat harapását követő néhány napon belül sor kerül a védőoltásokra, elegendő idő van ahhoz, hogy a védettség kialakuljon, mielőtt még az egyébként halálos kimenetelű betegség kifejlődhetne. Szerencsés esetben - amint azt az orosz parasztok története is bizonyította - még három héttel a fertőzés után is lehet a veszettség elleni oltásnak gyógyító hatása. Pasteur tudományos sikereinek a csúcsán állt. A francia kormány külön intézetet létesített kutatásai-----folytatására. A második tudományos intézet, amit a 108 veszettség oltóanyagának előállítására emeltek, a bu-