Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Harc a fertőző betegségek ellen

E sikertől fellelkesülve fogott hozzá Pasteur a lépfene elleni oltóanyag előállításához. Ezt megelőzően azonban e betegség kóroktanának tisztázásában igen fontos felfedezések születtek, amelyek Robert Koch nevéhez fűződnek.

Mint már említettük, a lépfenebetegség elsősorban a birkákat és a szarvasmarhákat veszélyeztette. Sokfelé tartottak számon úgynevezett „átkozott legelődet, amelyék azért váltak hírhedtté, mert az ott legelésző állatok szinte törvényszerűen megbetegedtek. Ez igen rejtélyesnek tetszett, hiszen ezeken a területeken ugyanolyan takarmánynövények teremtek, mint másutt, nem volt különbség egyéb földrajzi adottságokban sem.

Idővel kiderült, hogy a veszélyes legelők földjébe régebben anthraxban elhullott állatok tetemei kerültek, olykor akár több esztendővel azelőtt, hogy újból legeltetésre használták azokat. Még ha feltételezték is, hogy a föld kórokozókkal szennyeződött, hogyan maradhattak azok életképesek több éven át, átvészelve a telet és a forró nyarat?

A titkot Robert Koch fejtette meg az 1870-es évek második felében. Ő jött rá arra, hogy a kór terjesztéséért a spóráknak nevezett kerek képződmények a felelősek, amelyek a megbetegedettek vérében, a nagy tömegű pálcikák mellett előfordulnak. A spóra a baktérium különlegesen ellenálló, időálló változata. Dacolva a szélsőséges hőhatásokkal, éveken át pihen a földben. A takarmánynövénnyel azután a legelésző állat szervezetébe jut, ott visszaalakul pálcikává, osztódással gyorsan elszaporodik, és kifejlődik a betegség. Mindezt Koch - aki akkor még vidéki körorvosként dolgozott - kis házi laboratóriumában kísérletekkel igazolta. Ezzel alapvető, elvi jelentőségű felfedezést tett, mert a spóraképződés és betegségátvitel más baktériumok esetében is előfordul.

Térjünk ezek után vissza Pasteurhöz, aki 1880-tól kezdett foglalkozni az anthrax oltási módszerének kidolgozásával. Ugyanazt az elvet alkalmazta, mint a tyűkkoleránál. Az első oltásokhoz régi, legyengült tenyészetet használt, amely a kísérleti állatokat csak enyhén betegitette meg. Ezután több napon át fokozatosan egyre erősebb hatású baktériumtörzsekkel fertőzte őket. Végül a halálos adag sokszorosával sem sikerült betegséget előidéznie.

Pasteur érthetően elégedett volt, és büszkén nyilat-