Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - IV. Fejezet. A munkások önsegélye
298 A legfontosabb harci eszköz a tömeges munkabeszüntetés, vagyis a sztrájk. A munkások ezzel megállítják az üzemet, ami gyakran akkor is bekövetkezik, ha csak a munkások bizonyos csoportja lép sztrájkba, mert az üzem szerves egészében a munkafolyamatok egymásba kapcsolódnak és így «gyfajta munkának a beszüntetése megállíthatja az egész üzemet. A sztrájkok eleinte alkalomszerüleg és kellő előkészítés nélkül indultak meg. A munkafeltételekkel elégedetlen, vagy más alapon felizgatott munkásság hirtelen elhatározta, hogy nem folytatja tovább a munkát. A vállalkozót meglepetésszerűen érve, ilymódon gyakran sikerült a munkások követeléseinek érvényt szerezni. Annak tudatában azonban, hogy a munkások nem bírják sokáig az éhezést, a munkaadók könnyen felül is kerekedtek é® a sztrájkok jelentékeny része eredménytelen volt. Nem utolsó oka volt ez annak, hogy a munkásság belátta, hogy nemcsak alkalomszerüleg kell fellépnie a munkaadóval szemben, hanem állandóan tömörülnie kell akkor, ha a munkaviszályokban eredményt akar elérni. A szakszervezetek kifejlődésével a sztrájk jellege megváltozott. Ma már vad sztrájknak hívják az ilyen előkészítés nélküli alkalomszerű munkabeszüntetést. Szembenáll vele a rendezett szakszervezeti sztrájk. A vad sztrájktól megkülönbözteti, hogy a sztrájkmozgalom tervszerűen lesz előkészítve és irányítva és hogy mögötte az ellenállási alap anyagi ereje áll. A szakszervezeti sztrájknál tehát, amíg az ellenállási alap győzi, elesik annak a veszélye, hogy ia munkásokat az éhség visezakergeti a gyárba. Ezért az ilyen sztrájk szívósabb és hatályosabb. Külsejében is sokban megváltozik a sztrájk; a vad sztrájknál szokásos erőszakosságok és kihágások elmaradnak, az alkalomszerüleg felizgatott tömegek helyébe a szakszervezetek által megfegyelmezett tömegek lépnek, A szakszervezetek megizmosodásával a sztrájkok azonban nemcsak rendezettek és szívósabbak lesznek, de a munkásság óvatosabb is a fegyver alkalmazásában. Míg a vad sztrájkot megkockáztattál gyakran, komolyabb siker reménye nélkül is, a szakszervezetek ügyelnek arra, hogy a munkásság a sztrájk fegyveréhez csak akkor nyúljon, ha feltevésük szerint sikerre vau kilátás. Hiszen a sztrájk igénybeveszi az ellenállási alapot és ennek teherbíróképességét figyelembe kell venni. Így a szakszervezeteknél valóságos sztrájkpolitika fejlődik ki, amely a munkapiac helyzete szerint irányítja a sztrájkot. Az ipar fellendülése és bőséges megrendelései azok az alkalmak, amelyeket sztrájkok rendezésére fel szoktak használni. Ekkor vám leginkább kilátás arra, hogy a munkaadó a munkásoknak engedményeket tehet A depresszió korszakában viszont a sztrájk gyakran csak az ellenállási alapot gyengíti, sikerre való komoly kilátás nélkül, mert a vállalkozó maga is nehézségekkel küzd. Sztrájkok rendezését a központi szakszervezetek tartják kezükben, mert ők rendelkeznek a nagyobb ellenállási alapok felett. Ezért sztrájkszabályzatot készítenek, amely megszabja, hogy az egyes szervezeteknek mikor van igényük a központtól való támogatásra. Így végeredményben nagyobb sztrájkok csak a központ hozzájárulásával keletkezhetnek és a helyi szervezetek legfeljebb kisebb sztrájkokat folytathatnak le, amelyek lebonyolítására 6aját erejüket elegendőnek vélik. A szerint, hogy milyen okból folyik a sztrájk, különböző fajait szokták megkülönböztetni. Így szólnak támadó és védő sztrájkokról, a szerint, hogy a munkások követelése, vagy a munkaadó valamely intézkedésével szemben elfoglalt álláspontjuk idézi-e fel a sztrájkot. Hatalmi sztrájknak nevezzük azt, amely az egyik vagy másik fél erőpróbájaként tör ki. Szimpátia sztrájk• ról szólunk akkor, ha valamely munkáscsoport egy másik munkáscsoport által támasztott követelés elősegítésére lép sztrájkba. Politikai sztrájkról viszont akkor, amidőn valamely politikai követelés (pl. az általános választó jog) érdekében lépnek sztrájkba a munkások.
