Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - IV. Fejezet. A munkások önsegélye
288 hamar a parlamenti küzdelembe és ezzel a fennálló renden belül való érvényesülési törekvésekbe sodorta a német szociáldemokráciát, igaz elvei fenntartásával, amelyek szerint végső cél a kapitalizmus megdöntése marad. Franciaországban és Európa többi országaiban is, különösen a szociáldemokrácia elterjedésével, politikai alapon fejlődött a munkásmozgalom. 1906-tól kezdve a munkáspárt megalakulásával Angliában is szoros kapcsolatba került a politikával a munkásmozgalom; csak az Egyesült Államokban maradt az jó ideig távol a politikától. A munkásmozgalom radikális irányai mellett kifejlődő keresztény-szocialista mozgalom is politikai jellegű. Alapelveit a valláserkölcsi világfelfogásból meríti. Fejlődését nagyon megnehezítette az egyháznak a szakszervezetektől való idegenkedése. Csak annak belátása után vehetett lendületet ez a mozgalom, hogy a szakszervezetek nélkülözhetetlen eszközei a kapitalizmus elleni küzdelemnek. Így azután Németországban, Hollandiában és Belgiumban a keresztény-szocialista munkásmozgalom is lendületet nyert. A munkásmozgalom tehát mindenfelé politikai jelleget öltött, éspedig a szocializmus eszméinek alapulvételével. Ebbe az irányba kellett, hogy terelje a munkásmozgalmat az a meg nem értés és szívós ellenállás, amelyet a polgári elemek túlnyomó része a munkások követeléseivel és szervezkedésével szemben tanúsított, táplálva a munkásosztályban azt a meggyőződést, hogy csak a kapitalisztikus rendszer megdöntésével érheti el célját. A szocialista irányú munkásmozgalom születésekor hozta magával a nemzetköziség jellegét. Mairx már 1864-ben megalakította Londonban az első internOcionálét, vagyis a munkásmozgalom első nemzetközi központját. Ez 1876-ban feloszlott. De a szociáldemokrácia nem ejtette el az eszmét és a nyolcvanas évektől a nemzetközi szocialista kongresszusokban megvalósította a második internacionálét, amely a forradalmi szellemet elhagyva, igyekezett az egyes országok mozgalmában érintkezést létesíteni. Ismét a világforradalom szellemében született a harmadik internacionálé Moszkvában 1919-ben, amely a kommunista szervezetek központja. Az első internacionálé Marx alkotása volt, aki ezzel forradalmi szellemében világproletármozgalmat akart megindítani. A kísérlet azonban elkoránlott volt, mert a munkásmozgalom még nem forrott ki és az Internacionálé táborában a legkülönbözőbb szocialista és részben anarchista elemek egyesültek. Mindamellett az internacionálé sztrájkokra való felhívással és egyébként is nem csekély hatást gyakorolt a munkásmozgalomra. Lényegesen különbözött tőle a második internacionálé, amely a radikalizmus elveinek fenntartása mellett is letett a forradalmi taktikáról, 1909-ban kizárta az anarchistákat és azokat a szocialista pártokat foglalta össze, amelyek a fennálló tulajdoni és termelési rend átalakítására törekszenek és a gazdasági harc mellett a politikai és parlamentáris küzdelmet tűzik zászlójukra. Jelentőségre az 1889-i párizsi kongresszus óta emelkedett, amely a nyolcórai munkanap érdekében a május 1-i demonstrációt határozta el és ezzel nagy lendületet hozott a munkásmozgalomba. A világháború megakasztotta munkásságát, de 1920-ban Genfben ismét kongresszust tartott. Kormámjszocialistáknak is szokták nevezni, mert a parlamentáris küzdelmet nem utasítja vissza és a fokozatos haladás híve. Vele szemben a harmadik internacionálé ismét a teljes radikalizmus álláspontjára helyezkedett és a kommunisták szövetsége. 1920-ban Bernben egy újabb internacionálé keletkezett, amely a radikális, de nem kommunista irány szervezeteit foglalja magában. Ezt a két és feles internacionálénak nevezték, mert a II. és III. internacionálé között áll. A munkásmozgalomra különösen Németországban, de lassankint más országokban is sokáig legnagyob hatással a szociáldemokrácia volt. A lipcsei Deutscher Allgemeiner Arbeiterverein, amely 1863-ban alakult, karolta fel először Lassallenak az általános választójogra vonatkozó követelését. Vele szemben Liebknecht, a marxisták vezére Bebel\e\ együtt 1869-ban Eisenachban megalapította a marxizmus elveire támaszkodva a szociáldemokrata munkáspártot, amely az Intemacionáléhoz csatlakozott. Eleinte a nemzeti alapon álló Lassalle-féle párttal kellett heves küzdelmet vívnia, amely Schweitzer és Fritsche agitációja folytán Németországban erős volt. A küzdelmet egyrészről Lassalle halála, másrészről pedig Bismarck politikája döntötte el. Bismarck fellépése a munkás-
