Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
280 A munkaközvetítés korszerű elveinek kifejlődése az iparszerű munkaközvetítés visszaéléseinek korlátozásával kezdődik. Németországban már 1890-ben engedélyhez kötötték az iparszerű munkaközvetítést, majd pedig 1900-ban és 1010-ben szigorították az engedélyezés feltételeit, valamint eltiltották a közvetítésnek a munkások ellátásával kapcsolatba hozatalát és szabályozták a közvetítés útjait is. Franciaország már i 904-ben megadta az ily üzletek kisajátítására a községnek a jogot és Olaszország teljesen eltiltotta az üzletszerű munkaközvetítést, amely Németországban is 1930 végétől megszűnt. Az alkotó munka terére az államok azzal léptek, hogy segélyezték a közhasznú munkaközvetítőket. Így Svájc 1909-ben, majd Franciaország is. Az igazi megoldást, a hatósági munkaközvetítőknek az állam részéről való felállítását Anglia 1909-ben kezdte és a háború után gyorsan általánossá vált e megoldás. Magyarország, miután a kereskedelemügyi minisztérium 1900-ban a székesfőváros és a budapesti kereskedelmi és iparkamara bevonásával munkaközvetítőt állított fel, az 1916 : XVI. te. útján szabályozta a munkaközvetítést, igaz, hogy csak kerettörvénnyel, az ipar, a bányászat és a kereskedelem terén. Sajnos, az állami munkaközvetítő hivatal mellett felállított paritásos választmány működése késett, ami a fejlődésnek nagy akadálya lett. A mezőgazdasági munkaközvetítést a földmívelésügyi miniszter azl ,1898: II. te. alapján magához Vonta, de e tekintetben lényegesebb eredmények nem voltak elérhetők. A munkaközvetítés kettéválasztása erősen kárára van munkaközvetítésünknek. A hatósági munkaközvetítésnek Németországban erős előtérbelépését mutatja, hogy 1910-ben a férfiaknál a közvetítések 44'9%--a, 1919-ben 81r3%-a esett a hatósági közvetítőkre, míg a munkaadói közvetítőkre 20'2%-a, majd lili'4%, a munkások közvetítőire 1'5%j majd csak 2% jutott. A munkaközvetítés kérdésében már az 1919-i washingtoni nemzetközi munkaügyi konferencia egyezménytervezetet dolgozott ki, amelyben az iparszerű közvetítés megszüntetésének kívánatos voltán kívül nagyjában a fenti elveket hangoztatja. Reizenstein: Der Arbeitsnachweis im In- und Auslande. Berlin, 1897. -— Jastrow: Die Einrichtung von Arbeitsnachweisen und Arbeitsnachweisenverbänden. Berlin, 1898. — U. a.: Arbeitsmarkt und Arbeitsnachweis. Berlin, 1902. — Meyer: Entwicklung und gegenwärtiger Stand der Arbeitsvermittlung im In- und Ausland. Hannover, 1912. — Kessler: Der Arbeitsnachweis der Arbeitnehmer- und der Arbeitgeberverbände. Leipzig, 191lL — Michalke: Die Arbeitsnachweise der Gewerkschaften im Deutschen Reiche. Berlin, 1912. — Raab: Zur Frage der Arbeitslosenversicherung und Arbeitsbeschaffung. Leipzig, 1911. — Graak—Erdmann: Die Arbeitsvermittlung in Deutschland, Entstehung, Formen, Wirksamkeit. Stuttgart, 1026. — Lüttgens: Der zwischenbezirkliche Arbeitsmarktausgleich. Essen, 1921. — Sachs: Entwicklungstendenzen in der Arbeitsnachweisbewegung. Jena, 1919. — Seyfert: Karitative Arbeitsvermittlung und Berufsberatung. Berlin, 1929. — Le placement des travailleurs. (Bureau International du Travail. Génévé-, 1933. — Le problémes de l’orientation profe&sionneMe. Génévé, 1935. 10. Munkaalkalmak teremtése és védelme. A munkapiac megszervezése csak a munkakereslet és munkakínálat találkozását mozdítja elő. Azon mitsem segít, ha nem elegendő a munkaalkalom. Minthogy pedig a munkanélküliség számos esetben, kivált válságok idején, a munkaalkalmak hiányából származik, a munkanélküliség elleni küzdelem körébe kell vonni a munkaalkalmak teremtését is. Ettől azonban azok az országok, amelyek a gazdasági életbe való beavatkozást elítélték, elvi szempontokból idegenkedtek és csak a körülmények erős nyomása alatt és heves viták eredményeképen indult meg a munkaalkalmak teremtésének tervszerű politikája. A szabadelvűek tábora erősen ellenezte ebben az irányban is az állami beavatkozást, arra hivatkozva, hogy a közgadaság mechanizmusa önmagától fogja a bajt megszüntetni. A világgazdasági válság 1931—1932-ben azonban megmutatta, hogy ez legfeljebb csak hosszabb idő után és mérhetetlen szenvedések árán történhetik meg akkor, ha a közgazdaság a másodlagos depresszió állapotába süllyedt. Ez magában Angliában is munkaalkalmak teremtésének a politikáját juttatta győzelemre. Abban, hogy a kormányok csak nehezen tudták magukat arra elhatározni, hogy állami segítséggel igyekezzenek munkaalkalmakat teremteni, egy valutapolitikai indok, nevezetesen az inflációtól vialó félelem is szerepet játszott. Mindkét aggály leküzdésében Keynes-nek voltak különösebb érdemei. Keynes mindenekelőtt a valutapolitikai aggodalmat oszlatta el, midőn a múlt század elején már Bentham részéről kifejezett gondolatot felkarolta,
