Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
270 lanatra e gondolat ellenkezik ugyan a kapitalista termelési szervezettel, mert itt a vállalatot a vállalkozó saját kockázatára folytatja; ő kockáztatja a rendelkezésére álló tőkét annak ellenében, hogy a nyereség az övé legyen. De a vállalat sikere nemcsak a vállalkozó szervező képességén múlik, hanem fontos tényezője annak a munkások munkakedve és szorgalma is. Ennek figyelembevételére azonban megfelelő bérfizetési rendszer — prémiumrendszer — is alkalmas, amely mentesíti a munkást a vállalati nyereség ingadozásából származó veszélytől. A vállalati nyereség helyébe ugyanis veszteség is léphet és a munkást ennek viselésére észszerűen nem lehet kényszeríteni, mert nem vállalkozó és nincs mit kockáztatnia. A munkás jövedelme egyébként az ingadozásokat is nehezen bírja. Ezenkívül a nyereségrészesedés csak állandó alkalmaztatás esetén lehetséges és ellene szól az is, hogy a munkást az üzemhez köti és így az igazi bérküzdelmet nehezíti. A munkásrészvények megvalósítását úgy gondolják, hogy a bér bizonyos» hányadát a vállalat visszatartja és ha megfelelő összeg együtt van, vállalati részvényeket ad érette. Ennek technikailag is lehetnek akadályai, mert a részvénytársaság határozott alaptőkével bír és így az átengedésre szükséges részvények sem állnak mindig rendelkezésre. A munkás nem is kíván mindig részvényes lenni és az sincs biztosítva, hogy a részvény nem értéktelenedik el. Mindezektől eltekintve, mindkét megoldás csak kivételesen vagy legalább is csak egyes esetekben alkalmazható. Semmiesetre sem általánosíthatók e rendszerek és így általános megoldásra nem alkalmasak. Az otthonmunkára vonatkozólag a szociálpolitika álláspontja ma már egységes. A bérminimum szükséges voltát e téren mindenki elismeri Nem áll azonban ugyanez a hatósági bérminimumra vonatkozólag a gazdasági élet egyéb területén. Kiütközött ez, midőn 1927-ben először tűzte a nemzetközi munkásvédelmi konferencia napirendjére a bérvédelem kérdését. Itt kitűnt, hogy a bérminimum kérdésében az egyes országok különböző álláspontot foglalnak el. Angliában, Belgiumban és Svájcban, valamint egyes Európán kívüli államokban a hatósági bérminimumnak a kollektív szerződések térfoglalása ellenére is megmarad a jelentősége a szerződések körébe nem tartozó munkásokra, míg Németországban, Ausztriában és Csehszlovákiában a kollektív szerződések általánosítása az anyagi bérvédelem eszköze és ezért az otthonmunkán kívül idegenkednek a hatósági bérminimumtól. Ennek hazájában, Ausztráliában, a bérminimum általános alakja a bérvédelemnek.1 A minimális bérek megállapításában Ausztrália volt úttörő, ahol t'j-Zéland már 1894-ben, Viktória pedig 1896-ban az otthonmunkásokra vonatkozólag ezt bevezette. Ausztráliában azután az idevágó törvényhozás gyorsan fejlődött és erősen elmélyült- Kiépítésében érdekes fordulatot vett, midőn az 1907. évi ,,Excise Tariff Act“ adókötelezettséget állapított meg a mezőgazdasági gépekre, ez alól azonban mentesítette az Ausztráliában gyártott gépeket, ha azok a bérhatóságoktól megállapított feltételek mellett gyártatnak. Midőn pedig a „Sunshine Harvester Company“ kérte maga számára a vámmentesség megállapítását, a Commonwealth Court of Australia elnöke úgy döntött, hogy az adómentesség csak akkor adható meg, ha a vállalkozó munkásainak méltányos béreket fizet. A Viktória államban a bérhivatalokra vonatkozólag eszközölt törvényhozás hatása alatt fejlődött a bérpolitika Európában, ahol elsőnek Anglia vezette be 1909-ben a bérminimum intézményét az otthonmunkások bizonyos csoportjaira vonatkozólag. 1918-ban jelentékenyen kiterjesztette ezt, kimondván az elvet, hogy bérminimum megállapítható mindazon munkáscsoportokra, amelyek számára megfelelő bérmechanizmus nem működik, amelyek tehát nem képesek olyan fellépésre, amellyel maguk védelmezhetnék a bér alakítása szempontjából érdekeiket. Az 1911. évi bányászsztrájk következményeképen 1912-ben a bányászokra nézve is életbelépett a bérminimum, Franciaország 1915-ben és Ausztria li918-ban az otthonmunkásokra vonatkozólag hoztak törvényt az anyagi bérvédelem érdekében, hasonlókép Norvégia 1918-ban és Csehszlovákia 1919-ben, Németországban már az 1911-i törvény elrendelte szakválasztmányok felállítását, amelyek eleinte az otthonmunkások bérviszonyainak figyelemmel kísérésére voltak feljogosítva és 1923-ban bérmegállapításra is jögot nyertek. Amerikában Massachusettes már 1912-ben, 1 V. ö. Pribram: La réglementation des salaires minima du point de vue international. Revue Internationale du Travail. XVII. köt. (1928.)
