Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - III. Fejezet. Jövedelemeloszlási politika
265 voltának, mert, amit élvezhetünk, nemcsak attól függ, hogy mennyi pénzt kapunk termelői minőségünkben, hanem attól is, hogy mit kapunk a pénzünkért. A lakásszükséglet különleges kulturális jelentőségénél fogva a jövedelemeloszlási politika külön fejezeteként bontakozik ki a lakáspolitika, mely különleges eszközeivel ай egészséges társadalmi lét egyik főfeltételét hivatott megteremteni. A jövedelemeloszlási politikának egy további széles és nagyfontosságú feladatköre adódik abból a bizonytalanságból, amely a munkának, mint termelési tényezőnek és egyúttal mint jövedelmi forrásnak az ember személyiségéhez kötött voltával jár. Az egészségi állapot esélyei éppen úgy, mint a kereseti lehetőségek változásai könnyen elapadással fenyegetik azt, akinek nincs más kereseti forrása, mint munkája. Ennek a bizonytalanságnak enyhítése és kiküszöbölése a munkásbiztosítás feladata. Mindezekhez csatlakozik a jövedelemeloszlási politikának legszomorúbb ága, a szegényügy. Hivatása a társadalom elesettjeiről való gondoskodás. A jövedelemeloszlási politika feladatkörének áttekintése mutatja, hogy az a maga egészében a piac által szabályozott jövedelemeloszlásnak az alsóbb néposzfályok javáia való eltolódások előidézését célozza. Nem a jövedelmek egyenlősítése célkitűzése, mert — eltekintve attól, hogy megvalósítása nehéz volna — ez nem szolgálná a társadalom érdekét, midőn a teljesítményt, amelyért a jövedelem jár, figyelmen kívül hagyná, A társadalom érdeke pedig a gazdasági haladás, az életszínvonal emelésének lehetővé tétele. Az alsóbb néprétegek jövedelmének emelése viszont a célkitűzéssel összhangban van, mert a munkaerő megóvását, a munkaképesség és a munkakedv növelését, valamint a széles néprétegek vásárlóerejének fokozását mozdítja elő és ezzel a termelés fejlesztésének feltételeit teremti meg. Javára szolgál tehát a termelésnek és a fogyasztásnak egyaránt. Ezt-a célt a jövedelemeloszlási politika nemcsak azzal igyekszik elérni, hogy belenyúl a vállalkozó és a munkás közötti osztozásba, hanem azáltal is, hogy a jobbmódúak szolgáltatási képességének igénybevételével a tőlük adózás útján vagy egyébként elvont vásárlóerőt a kevésbbé tehetősek javát szolgáló intézmények létesítésére használja fel. Ezzel nemcsak az állam erkölcsi kötelességének tesz eleget, hanem a közgazdaság fejlesztéséhez és a gazdasági helyzetváltozások tompításához is hozzájárul. Az utóbbira még visszatérünk. 2. A bérpolitika elméleti alapjai. Első pillanatra a bérpolitika és a közgazdaságtan elméleti megállapításai között éles ellentét látszik fennforogni. A bér a munkateljesítmény ára, tehát piaci eredmény, amelyet a piac önműködő szerkezete alakít ki. Befolyásolása kellően alátámasztott kényszerrend szabályokkal ugyan kétségtelenül lehetséges, de visszahatásokat vált ki, amelyek a közgazdaságban uralkodó törvényszerűség következtében elháríthatatlan ok. A klasszikus elméletnek valóban ez volt az álláspontja és ezért hiú törekvésnek bélyegzett ezen a téren minden beavatkozást. Tudjuk, hogy a bérelmélet továbbfejlődése mindenekelőtt arra világított rá, hogy a piacon csak árhatárok alakulnak ki és a bérhafárok elég tágak. A beavatkozási lehetőségek számára, már ez is meglehetősen tág kaput nyit. De ez nem minden, ami igazolja azt, hogy ebben a vonatkozásban a beavatkozás sikerrel járhat és közgazdaságilag is előnyössé válhatik. Hiszen a munkabérek szabad kialakulása csak a szabad piacon, tehát csak szabad verseny mellett vezet olyan eredményre, amelyben hatalmi befolyások nagyobb mértékben nem érvényesülnek. Mihelyt, mint p. o. monopólium esetében, ilyenek számbavehető mértékben mutatkoznak, az államnak vagy egyéb hatalmi tényezőknek a beleszólása is lehetséges.
