Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - III. Fejezet. Az infláció és a valutarendezés
181 mely ország ehhez az eszközhöz nyúlhasson, nem kell intézményesen, biztosítani, mert, ha nem talál más megoldást, a kormány a jognak minden előre való biztosítása nélkül is a leértékeléshez fog folyamodni, amint azt a világválság tapasztalatai mutatják. f lexibilis paritások intézményesítésével le kellene a világforgalomnak arról az előnyről mondania, hogy az egyes országok pénznemei egymáshoz állandó viszonyban vannak. A valuták leértékelése folytonos veszedelemként lebegne a világforgalom fölött, mert a leértékeléssel külkereskedelmi előnyök is érhetők el. Ha az ország pénze külföldi pénzben kevesebbet ér, ez ösztönzőleg hat a kivitelre, mert a külföld a régi állapothoz mérten olcsón jut az országban termelt árukhoz. A kivitelre termelők számára; tehát a leértékelésből előny származik. Nem kis szerepet játszott ez a harmincas évek leértékelési hullámában. Ezt ate előnyt azonban könnyen lerontja más valuták leértékelése, amelyet pedig a nemzetek versenye könnyen felidéz. A valutarendezés nehézségei természetesen erősen függnek magának az inflációnak a fokától. Minél nagyobb az infláció, annál jobban összekúszálódik az egész árrendszer és annál nehezebben oldhatók meg a valutarendezésnek magukban is már elég bonyolult kérdései. Ezért nagy teljesítmény volt kétségtelenül az 1946. augusztus 1-én megvalósított magyar valutarendezés. Az infláció ugyanis 1945. december 31. óta óriási méreteket öltött. Ezen a napon 765 4 milliárd pengő volt forgalomban és az 1946. május 7-én 1084 billióra, június 15-én 4 7 trillióra, július 3Pén pedig 47 3 quadrillióra emelkedett. Az adópengőnek nevezett pénzegységnek 1946. május 31-én eleinte, csak adófizetésre, július 9. óta pedig általános fizetési eszköz gyanánt való bevezetése csak pillanatnyi könnyítést hozott; az árak tovább és pedig erősen.gyorsuló ütemben emelkedtek. A kormány belátva a helyzet tarthatatlan voltát, augusztus 1-től devalváció útján új pénzegység bevezetésére határozta el magát. Az új pénzegység a forint, amelynek értékét 400.000 quadrillió pengőben, illetőleg 200 millió adópengőben állapították meg. A kormány rendelkezése szerint egy kg arany értéke 13.210 forint, vagyis egy forint 0 0757 g aranyat ér. Aranyérmek egyelőre természetesen nem kerülnek iorgalomba. A valutarendezéssel egyidejűleg a Magyar Nemzeti Bank alapszabályai is módosíttattak. Ennek meglelelően 1946. augusztus 1-e és 1947. július 31-e között csak 1 milliárd iorint bocsátható ki és a forint forgalmának 25%-a arannyal fedezendő. A forint értékének biztosabb alátámasztása és az infláció alatt összehúzódott árrendszer arányosítása érdekében a fontosabb áruk árának szabályozása is megtörtént. A magyar valutarendezésre vonatkozólag részletes adatokat tartalmazó munkák: Varga István: A magyar valutacsoda. (A Magyar Gazdaságkutató Intézet Közleményei. 1946. 1. lüzet.) — További munkák a valutarendezésről: Ch. Hist La déflation en pratique. Paris, 1924. — La stabilisation de la monnaie hongroise. Budapest, 1946. 6. A nemzetközi pénz. Az a, fontos szerep, amelyet a pénz a nemzetek közötti forgalomban is betölt, már régebben felvetette a nemzetközi pénznek az eszméjét. Minthogy a nemzetközi munkamegosztás alapja is a forgalmi gazdaság, kétségtelenül nagy előny volna a világgazdaság számára, ha egységes valutarendszerre támaszkodhatnék. Ez kiküszöbölné azokat a nehézségeket, amelyek az egyes nemzetgazdaságok számolási egységeinek egymással szemben való eltolódásából származnak. A nemzetközi pénz eszméjét elsőnek Franciaország karolta fel. Szomszédaival, Belgiummal, Svájccal és Olaszországgal 1865-ben nemzetközi egyezményt kötött, amelynek értelmében a frankrendszer alapulvételével közös pénzegységet használnak és az egyezményre lépett államok pénztárai kötelezettséget vállalnak az egységes pénzláb szerint vert érméknek kölcsönös elfogadására, valamint a verhető váltópénzmennyiség kontingentálására. Így jött lére a latin pénzúnió, amelynek alapítói abban reménykedtek, hogy más országok csatlakozása is be fog következni. Bár több országban visszhangra talált a a eszme, a remény nem vált valóra, mert az únióba utóbb csak Görög országot vették még fel.1 1 A Pápai Állam, Spanyolország és Románia is kérlek felvételüket, de az únió valutáris viszonyaikat nem találta megfelelőnek és ezért a csatlakozás elmaradt.
