Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
Bevezetés. Közgazdaság és közgazdaságtan
(i fokozhatjuk tovább szükségletkielégítésünket, gazdaságunk egyensúlyi állapotban van, melyet, minthogy az élvezet és áldozat egybevetésével elérhető legelőnyösebb helyzet, az egyén megtartani igyekszik mindaddig, amíg akár szükségleteiben, akár az ezek kielégítésére szolgáló eszközökben nem áll be változás. A gazdálkodás tehát nem egyszerű tetszésszerinti szükségletkielégités. hanem szükségleteink kielégítésének gazdaságunk egyensúlyát keresve, egy határozott módon, t. i. a gazdasági elv alapján való irányítása. Éppen ezért a gazdáikodá* az emberi kultúra eredménye, mert ez nemcsak igényeinket növeli, hanem önuralomra is nevel, mely az észszerű cselekvésnek feltétele. A gazdálkodás helyzetünk által ránk kényszerített cselekvés, céljaink elérésének eszköze, mely természetesen önmagában nem nyújt kielégülést, hanem csak eszköze annak, hogy életűnket magasabb színvonalra emeljük. Viszont, minthogy a külvilágban élünk és tárgyaira még magasabb céljainkkal kapcsolatban is állandóan szükségünk van — gondoljunk csak a templomépítésre, iskolafenntartásra, vagy a honvédelem anyagi szükségleteire —, a gazdálkodás alapvető tevékenység, mely állandóan kíséri életünket. Ha nem gazdálkodunk és a javakat megfontolás nélkül kevésbbé fontos célokra használjuk fel, e mulasztásunknak az a következménye, hogy fontosabb szükségleteink kielégítetlenül maradnak. A gazdálkodás tehát számolás azzal, hogy a hasznos javak csak korlátolt mennyiségben állnak rendelkezésünkre, vagyis szükségletkielégítésünknek ennek megfelelő eszközlése. Ellentéte a pazarlás, mely a helyes beosztás mellőzésével esztelenü' való élés a javakkal. Minthogy a gazdálkodás lényege nem a szükségletek megszorítása, hanem ezeknek a rendelkezésünkre álló eszközökkel összhangba hozatala, ellenkezik vele a zsugoriság is, mely szükségleteinknek a« észszerűség ellenére való megszorítása, midőn pedig az eszközök kielégítésükre rendelkezésünkre állnak. Ahogy a zsugoriság ellenkezik a gazdálkodás vezető gondolatával, mert szükségleteinknek a rendelkezésünkre álló eszközökön túlmenő megszorítása, éppen úgy ellentétbe kerül vele a fényűzés is. mert feltűnési vágyunknak, álszeméremnek vagy képzelt szükségszerűségnek engedve, egyes célokra több anyagi eszközt szán, mint ami szükségleteink és a kielégítésükre szánt eszközök összhangjának megfelelne. A gazdálkodás észszerű beosztást, a kielégíteni szándékolt szükségleteinknek eszközeinkhez mért megválasztását jelenti. Ezért főjellemvonása egy séges volta V szükségleteket mindig összeségükben kell szemünk előtt tartani, midőn gazdálkodunk, mert csak így biztosíthatjuk azt az összhangot, melynek megvalósítása a gazdálkodás feladata. Az, ami a gazdálkodásban az egységet biztosítja, a tervszerű eljárás. Alapja a gazdasági terv, vagyis szükségleteinknek és a kielégítésükre rendelkezésünkre álló eszközöknek a maguk egészében való egybevetése. A gazdálkodás egységes, mindig összes szükségleteinkre irányzott volta nemcsak a szükségletek egymásmcllettiségének figyelembevételét kívánja, hanem helyes időbeli elosztást is követel a javak felhasználásában. Életünk ugyani* az időben folyik le és szükségleteink nagyrésze az idő folyásával ismétlődik. Ezért a gazdaságosság elvét akkor is megsértjük, ha erre nem vagyunk figyelemmel és valamit a pillanatnyi élvezet fokozására fordítunk, midőn anyagi helyzetünknél fogva a jövőben nagyobb kielégülést biztosítana. Az idő folyásának figyelembevétele vezet a takarékosságra, mely azt jelenti, hogy a javak felhasználásánál a jelenlegi és jövendő szükségleteinkre egyaránt tekintettel vagyunk. A takarékosság tehát gazdálkodásunkban a jelen és jövendő hasznok összemérése, jelen szükségletkielégítésünknek a jövő érdekében való megszorítása, hogy gazdálkodásunk helyes lefolyását szükségleteink visszatérő természetére való tekintettel irányítsuk. 2. A gazdasági élet elemi folyamatai. A gazdálkodás lényegét vizsgálva, megállapítottuk, hogy mozgatója a szükségletkielégítés, mely azért kény
